szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Vádat emeltek az UCC-s elmebetegek ellen

2022 szeptemberében bejárta a közösségi médiát a felvétel, amin egy UCC-s elmebeteg szembeszegült a közúti igazoltatásnak, a személyigazolványa helyett pedig valamilyen általuk gyártott kamuigazolványt mutogatott. Most a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette, becsületsértés, valamint könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat a férfi és a párja ellen.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Az ügyészség keddi közleménye felidézi az esetet, amikor 2022. szeptember 24-én 22 óra után Balatonszemes belterületén a rendőrök megállítottak egy autót, azonban a sofőr, egy ötven év körüli férfi többszöri felszólításra sem volt hajlandó igazolni magát, és kétségbe vonta a rendőri intézkedés jogszerűségét.

A vádirat szerint a férfi „aktív, erőszakos magatartással ellenállt a vele szemben alkalmazni kívánt ruházatátvizsgálásnak, valamint az ezt követő testi kényszernek és bilincselésnek”. Trágár szavakkal szidalmazta a rendőröket, kezeit a mellkasához szorítva nem engedte a bilincseléshez hátra helyzetbe húzni, rángatta a karjait megragadó rendőröket, erőszakkal megpróbálta magát kiszabadítani a fogásukból, majd könyökével kétszer az egyik rendőr feje irányába ütött és megpróbálta őt lefejelni.

A kényszerintézkedés végrehajtását az ellenőrzött gépjármű női utasa szintén erőszakkal akadályozta. Miközben trágárkodva szidta a hivatalos személyeket, lökdöste, rángatta az intézkedő rendőrnőt, akinek a haját is megtépte. A férfi néhány nappal az eset után a YouTube-ra is feltöltötte az igazoltatásról készített felvételeit.

A videón elhangzott bizarr „érvek”, mint az „Önök nem közfeladatot látnak el, hanem cégként működnek!”, a „Te jogilag érvénytelen vagy.”, vagy a „Te egy Amerikában bejegyzett cégnek nem tudsz a hatósága lenni!” alapján az együttműködést megtagadó pár a UCC (Uniform Commercial Code – Egységes Kereskedelmi Kód) nevű, amerikai eredetű obskúrus összeesküvés-elmélet hívei, akik abban hisznek, hogy az államok valójában a New York-i tőzsdén bejegyzett Kft-k, az ország lakosait pedig ezeknek a cégeknek a tulajdonai, akiket gyerekkorban halottnak nyilvánítanak, hogy utána ne tudják magukat képviselni. Az elmélet hazai képviselőinek vezetője Posta Imre, aki azért áll bíróság előtt, mert az egyik gyűlésükön halálos ítéleteket osztottak ki közéleti szereplőknek.

A nyomozó ügyészség az incidens után sikeresen indítványozta mindkét személy letartóztatását; a legszigorúbb, 3 hónapig tartó kényszerintézkedés és egy hónapig tartó bűnügyi felügyelet után a gyanúsítottak jelenleg szabadlábon védekeznek az első fokon a Siófoki Járásbíróságon meginduló perben.


Hatalomátvételre készülő zugtáltos: várjuk a felszabadító fegyveres csapatok bejövetelét

Egy “elrabolt” gyermek története: Posta Imrén eddig csak nevettünk, de már életeket tesz tönkre (frissítve)

“Vizsgálják ki, hogy Magyarország tényleg létezik e!” – Megkezdődött Posta Imre tárgyalása

(Telex nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55