szombat, július 19, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Hatalomátvételre készülő zugtáltos: várjuk a felszabadító fegyveres csapatok bejövetelét

A legnagyobb probléma nem az, hogy letartóztatták gyakorlatilag a semmiért, a nevetséges videókért a “szkítákat”, hanem, hogy az internetnek hála szabadon terjesztheti minden őrült a zavaros, beteges nézeteit, amiket összemosnak a valódi hazafiakkal. Mivel nyomokban érintenek nemzetstratégiai kérdéseket, illetve magukat is nemzetinek vallják, így sajnos hatalmas károkat okoznak. Az internetes demokráciát és a kommenthuszárkodást fel kellene számolni és az őrültekre szájkosarat kellene rakni.

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07

A Zalaegerszegi Járásbíróság folyosóján csütörtökön exkluzív interjút adott a Blikknek Kötő Gyula, akiről a 24.hu elsőként írta meg, hogy egyike volt azoknak, akiken a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai rajtaütöttek, mert a gyanú szerint az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására készültek.

Az őrült zugtáltosnak harminc napra elrendelték a letartóztatását, de előtte még interjút adott a lapnak. Mint fogalmazott, a novemberben készült, nyilvánosságra került videójuk után kapott egy fülest arról, hogy nyomoznak az ügyben.

Meghallgatásra ugyan számítottam, de a TEK akciójára azért nem. Félreértés történt, mi senkit nem szólítottunk fel fegyveres felkelésre vagy támadásra, nem akartunk bántani senkit. Azt vártuk, hogy a jogosan felállított nemzetközi fegyveres alakulatok bevonuljanak. Szerintem a politikusok ijedhettek meg túlzottan a dologtól

– szögezte le határozottan az 53 éves férfi, aki egy államtagadó összeesküvés-elméletet vall, a teljesen elmebeteg UCC-t, mely szerint Magyarország egy New Yorkba bejegyzett izraeli cég, az annak nevében eljáró hatóságoknak ezért senki nem tartozik engedelmességgel. Egyébiránt emiatt emelték ki Posta Imréék köréből a Bátor Nyilast, akit nem akartak anyakönyveztetni.

Megrögzötten és következetesen állítja Kötő, hogy „2012-ben egy ítéletben felszámolták hazánkban a jogállamot, eltörölték a törvényeket és az összes hatóságot. A kormányt pedig felszólították arra, hogy ezt jelentse be a népnek. Mivel elmulasztották, szabad katonai csapatok vonulnak majd be, amik elvégzik az új rendszer kiépítését.”

Illegális fegyvert nála elmondása szerint nem is találtak, csak „a 88 éves Sanyi bácsinál, aki korábban kormányzónak választotta meg magát.” A kézi lőfegyverét még valamikor húsz éve vette, de csak a betörőktől való félelme miatt tartotta magánál, tette hozzá.

Én pont az ágyban feküdtem, a párom pedig a kutyát engedte ki, amikor a TEK-esek lerohantak. Rám fogták a puskát és felszólítottak, hogy feküdjek le a földre. Mivel nem követtem el bűncselekményt, megadtam magam

– mondta. Arról is beszélt a Blikknek, hogy a „Szkíta Nemzetőrségnek” a Kárpát-medencében már több mint egymillió tagja van.

Kijelentette, „Szent István óta van egy óriási félrevezetés: azóta vannak ezek az államformák, amivel minket kifosztanak. Ennek véget vetve vissza akarjuk állítani a régi Szkítiát.”

A szkítakormányzó Sanyi bácsit elmegyógyintézetbe vitték kivizsgálásra, bár a feleségére is ráférne egy kivizsgálás: a néni is nyilatkozott, amiben megerősítette, hogy ő a kormányzóné.

(Blikk nyomán Szent Korona Rádió)

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Egy „elrabolt” gyermek története: Posta Imrén eddig csak nevettünk, de már életeket tesz tönkre (frissítve)

Miért támadjuk a turbómagyarok őrültségeit? I. rész

„Takonypócok, hülyegyerekek, zsidók” – Posta Imre kiakadt ránk

Miért támadjuk a turbómagyarok őrültségeit? I. rész

Legfrissebb

Polgárháború törhet ki, ha betiltják az AfD-t?

Újra napirendre került a németországi belpolitikában az AfD betiltása,...

Törökország őrizetbe vette az Iszlám Állam 153 tagját

Ali Yerlikaya belügyminiszter pénteken bejelentette, hogy az Iszlám Állam...

Megzsarolhatták a Sebestyén Józsefet boncoló igazságügyi szakértőt

Az ukrán titkosszolgálat sakkban tarthatja a Sebestyén József boncolását...

Brigitte Macron férfi vagy nő? Dagad a botrány a francia first lady körül

Még 2012-ben terjedt el egy videó, amiben két nő...

A “C” a helyes válasz? Baltával ölte meg szállásadóját a fiatal férfi

A Nyíregyházi Törvényszék nem jogerős ítéletében tizennyolc év fegyházbüntetést...

Kategóriák

Polgárháború törhet ki, ha betiltják az AfD-t?

Újra napirendre került a németországi belpolitikában az AfD betiltása,...

Törökország őrizetbe vette az Iszlám Állam 153 tagját

Ali Yerlikaya belügyminiszter pénteken bejelentette, hogy az Iszlám Állam...

Megzsarolhatták a Sebestyén Józsefet boncoló igazságügyi szakértőt

Az ukrán titkosszolgálat sakkban tarthatja a Sebestyén József boncolását...

Brigitte Macron férfi vagy nő? Dagad a botrány a francia first lady körül

Még 2012-ben terjedt el egy videó, amiben két nő...

A “C” a helyes válasz? Baltával ölte meg szállásadóját a fiatal férfi

A Nyíregyházi Törvényszék nem jogerős ítéletében tizennyolc év fegyházbüntetést...

Három, a kényszersorozásét felelős ukrán tisztségviselőt tiltottak ki Magyarországról

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten bejelentette, hogy...

160 ezer fős offenzívát indít Oroszország

A CNN szerint a következő hetekben, vagy akár napokban...

Szlovénia kiáll a palesztinokért: nemkívánatos személlyé nyilvánítottak két izraeli minisztert

Szlovénia az első olyan EU-tagállam, amely nyilvánosan elítélte az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55