A mindenkit elérő közösségi médiának is „hála” gombamódra szaporodnak azok a közösségi csoportok, amelyek hitvilágában közös, hogy szerintük a középkori magyar királyság politikai és szakrális központja nem a ma ismert Székesfehérvár–Esztergom–(Ó)Buda településeken, hanem a Pilis-hegységben volt. Az elmúlt években azonban egymásután kerültek elő olyan régészeti bizonyítékok, csontmaradványok a mai Székesfehérvár területéről, melyek sorra döntik meg ezeket a megalapozatlan feltevéseket. A titkokról, az összeesküvés-elméletekről és a valóságról Szabados György történésszel és Szücsi Frigyes régésszel beszélgetetett a Képmás.hu, amit változtatás nélkül közlünk.
Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07
Az „ősi Székesfehérvár” pontos helyével kapcsolatban az interneten fellelhető csoportok között is megoszlanak a vélemények: van, aki szerint a Holdvilág-árokban, mások szerint a mai Budakeszi mellett kell keresni az igazi Alba Regiát. A „Pilis-hívők” szerint a Dunakanyar és környéke erdő borította területei jól védhetők voltak a középkorban, ezért kellett itt lenniük az uradalmi központoknak, így Fehérvárnak, Ős-Budának, sőt Veszprémnek is, és nem a mai helyükön.
A világhálón több olyan blogot találni, amelyek a korabeli metszeteket elemezve próbálják alátámasztani a fenti vélekedéseket. Azok például, akik szerint a Stuhlweissenburg vagy az Alba Regale feliratú középkori városábrázolások nem a ma ismert Székesfehérvárt, hanem a valahol a Pilisben egykorvolt települést ábrázolják, gyakran hozzák fel érvként, hogy a legtöbb metszeten hegyek láthatók a háttérben.
Márpedig, érvelnek, a mai Székesfehérvár környezetében nincsenek ilyen magaslatok, a Vértes vagy a Bakony 25–30 kilométerre van a Mezőföldön fekvő várostól.
Van-e, lehet-e valóságalapja ezeknek a teóriáknak? Egyáltalán miért lett ilyen „divatos” elutasítani a tudományos tényeket? – tettük fel a kérdést dr. Szabados Györgynek, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum történész tanácsadójának, egyszersmind a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont történészének, valamint dr. Szücsi Frigyesnek, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum régészének.
A Holdvilág-árok mélyéből nem lehetett volna egy államot irányítani
„Ha ránézünk a Kárpát-medence természetföldrajzi térképére, látható, hogy a ma ismert Székesfehérvár geopolitikai szempontból kiváló helyen van. A Kárpát-medence két irányba nyitott igazán: egyrészt ott, ahol befolyik a Duna, illetve ahol a területről távozik. Annak idején, amikor a hadi mozgásokat jelentősen meghatározta a természetföldrajzi környezet, ez a két irány volt a legfontosabb. Székesfehérvár térségéből lehetett igazán rálátni a korszak politikaformáló mozgásaira: a Móri-árkon keresztül ki lehetett jutni Győrhöz, ahol a Duna megérkezik, de rá lehetett látni a Strata Hungarorumra, azaz a Magyarok útjára is, amit a magyar lovasok délnyugatnak indulva használtak az itáliai hadjáratok alkalmával. A jó fekvésnek köszönhetően a Bizánccal kapcsolatos politikát is kiválóan lehetett innen irányítani. Mindezt már Árpád nagyfejedelem is felismerte, aki első pannóniai szállását a Székesfehérvár melletti Noé-hegyen ütötte fel, ami a mai Kisfaluddal azonosítható” – foglalja össze a választás okait Szabados György történész.
Szabados György és Szücsi Frigyes – Fotó: Házi Péter
„Az ős-pilisi hívek arra nem gondolnak, hogy egy államot nem lehet lelogisztikázni a Holdvilág-árok mélyéről!
A Magyar Királyság szárazföldi gócpontja kétségtelenül Székesfehérvár városa volt, a Duna vonalára felfűzött gócpont pedig Esztergom, Visegrád és Buda.
Természetesen ezeknek is megvolt a maguk jelentősége, a vízi útvonalak ellenőrzése. Ez a felállás a Magyar Nagyfejedelemség idejétől kezdve nagyon sokáig megőrződött” – teszi hozzá a szakértő. Majd rámutat arra is, hogy egy újkori metszet helyesen ábrázolja a Szűz Mária Bazilika (1000 és 1527 között koronázó templom) építményét olyan aszimmetrikus módon, hogy a szemből nézve jobb oldali (délnyugati) tornya magasabb volt a bal oldalinál (északnyugatinál): a 15. században a délnyugati tornyot ugyanis jelentősen megmagasították.
„Azt már az első évfolyamos régészhallgatók is tudják, hogy ha egy valamikori települést szeretnének azonosítani, akkor a helyszínen cseréptöredékeket kell találni. Ugyanis a cserép volt »a kor műanyaga«: minden háztartásban ott volt. Ehhez képest tudomásom szerint a Holdvilág-árokban nem találtak zsákszámra középkori kerámiatöredékeket” – emeli ki Szücsi Frigyes.
Hol vannak a Pilisben mocsarak?
Iskolai tanulmányainkból sokan emlékezhetünk rá, hogy Székesfehérvár azért is épült oda, ahova, mert a mocsaras területet kiválóan lehetett védeni. De mit gondol erről a történész?
„Önmagában a mocsár nem lett volna elég védelmi erő, de megteremtett egy olyan alapot, amit az akkori emberek okossága, rátermettsége jól védhető központtá alakított. Nem véletlen, hogy a tatárjárás idején sem Székesfehérvár, sem Esztergom várát nem tudták bevenni a mongolok.
Szent István, I. András király és öccse, I. Béla mind-mind katonai zsenik voltak, kiválóan érezték a természetföldrajz adta lehetőségeket.
És egyébként hol vannak azok a pilisi mocsarak, amiken a korabeli krónikák tanúsága szerint a támadóknak egy éjszakán át tartott az átkelés?” – teszi fel a kérdést Szabados György, aki szerint az interneten a „valódi” Fehérvár helyéről kinyilatkozást tevőknek nincs szakirányú végzettségük.
Hogy mi motiválja őket, azt nehéz megmondani, de a „titkos tanokkal” könnyen szerzett népszerűség biztosan ilyen tényező lehet a hasonló „kutatások” közzétételére. Ahogy Szabados fogalmaz: sajnos látható, hogy a hülyeség áramlását a szó szoros értelmében globálissá lehet tenni. Az pedig különösen felháborító, hogy a Pilis-hívők szerint gyakorlatilag minden régész, művészettörténész, történész – világnézetüktől, politikai beállítottságuktól függetlenül – a magyar nemzetet eláruló történelemhamisító.
A mai Fehérvár és az 1154-es világtérkép
Szücsi Frigyes, aki a középkori Székesfehérvárt minden bizonnyal legjobban ismerő Siklósi Gyula régészprofesszor tanítványa, elsőként éppen a már elhunyt példaképe érveit hozza fel. Ezek szerint a mai „Fehérvár-tagadók” elfelejtenek megemlékezni al Idriszi marokkói herceg 1154-ben készült világtérképéről, melyen csak egy Fehérvár (Belgraba) látható, ráadásul az is a mai helyén. A Duna mellett viszont egy sem. Ugyancsak tény, hogy a mai helyén ábrázolta Fehérvárt Albareal néven katalán világatlaszában Abraham Cresques is 1375-ben.
Alba Real az 1490-ben, Alba Regale az 1514-28 között, Alba Regalis az 1626-ban, Stuhlweisenburg pedig az 1709-ben készített térképeken ugyancsak a mai helyén tűnik fel.
„A városok ábrázolásánál elsősorban magára a városképre helyezték a hangsúlyt a középkori metszetek készítői, a hátteret viszont nagyon sokszor a fantáziájuk alapján rajzolták meg. Gyakori volt, hogy a készítők valójában nem is jártak az adott városban: általában egy utazó által lerajzolt, majd Nyugat-Európába került vázlat alapján készült a legtöbb korabeli városkép” – mondja Szücsi Frigyes, hozzátéve, hogy – amennyiben nem takarja ki egy magasabb ház – ma is látszanak Székesfehérvárról a Vértes vagy a Bakony vonulatai. Hogy aztán a metszeten ezeket a hegyeket mekkorára rajzolta meg a helyismerettel nem rendelkező valaki, arra végképp nem lehet alapozni.
Szabados György kedvence pedig az a metszet, amelyen többek között olvasható a Vaczon földrajzi név, amit a Pilis-hívek Vácként azonosítanak, pedig ez valójában a Bakony. Szintén szerepel a metszeten a Budai és Palotai kapu megnevezés is, márpedig ezek csak Székesfehérváron voltak, logikusan az egyik kapu Várpalota, a másik pedig Buda felé nézett. A rajzon látható Sarwitz kifejezés pedig a ma is létező Sárvíz vízfolyást jelöli, amit ugyancsak nehezen lehet a Dunával azonosítani.
Feheruuaru rea meneh hodu utu rea
A Pilis-hívők szerint a Tihanyi apátság alapító okiratában (1055) szereplő Feheruuaru rea meneh hodu utu rea, azaz a Fehérvárra menő hadiútra utaló mondattöredék nem a mai Fehérvárról szól. Az idézett mondatban ugyanis Fehérvár megnevezése előtt Kesztölc is szerepel: inde ad castelic et feheruuaru rea meneh hodu utu rea. Ez a Kesztölcről Fehérvárra vezető hadiutat jelenti, márpedig Kesztölc ott van a Pilis mellett.
A fenti érvelés ott bicsaklik meg, hogy Tolna vármegyében is volt egy Kesztölc nevű jelentős mezőváros, amely ma már megbízhatóan be van azonosítva. Ez a sárközi Kesztölc jelentősebb település volt a középkorban, mint a szintén Árpád-kori alapítású Komárom-Esztergom vármegyei Kesztölc.
Nyilvánvaló, hogy egy alapítólevélben is nagyobb valószínűséggel erre a településre hivatkoznak: ezt a Kesztölcöt még a Képes Krónika is említi, amikor Salamon király Szekszárdról jövet ott üti fel a táborát.
„Minden települést a maga korában való jelentőségén kell figyelembe venni. Erre a legkirívóbb példa Kalocsa, ami ma egy kedves kisváros, a 11. században viszont – kellőképpen vitatott módon – a fiatal Magyar Királyság második főegyházmegyéjének központja volt” – világítja meg a hátteret Szabados György.
Man in Black, avagy emlékezettörlő középkori ügynökök
„Végignézve a témával foglalkozó blogokat, közösségi oldalakat, úgy tűnik, a Fehérvár-tagadók többsége szerint a történelem meghamisítása a Habsburgok bűne, ők voltak azok, akik lerombolták az eredeti Székesfehérvárt, eltörölve annak minden nyomát, emlékét, majd a mai mezőföldi várost tették meg Székes-fehérvárnak. Ezzel az a nagy bajom, hogy teljesen ostobának nézik a 18–19. századi őseinket: azt feltételezik, hogy rendtől és rangtól függetlenül az egész társadalom elfelejtette, hol volt az egykori koronázóváros, az Árpád-kori szakrális központ. A szájhagyomány azonban nem így működik, rendkívül szívósan emlékezik a valóság elemeire! Nem lehet 10–20, de még 100–200 év alatt sem egy ilyen fontos városnak az emlékét eltüntetni, legyen bármekkora politikai nyomás is erre. Ehhez az kellett volna, hogy a Habsburgok a Man in Black-filmekben látható emlékezettörlő neutralizálóval körbejárva az összes paraszt és nemes emlékezetét kitöröljék” – hozza az abszurd hasonlatot Szücsi Frigyes, akinek a legutóbbi felfedezése gyönyörűen példázza a néphagyomány erejét.
Itt a bizonyíték: igaz lehet Szent István ezeréves legendája
Egy legenda szerint – amelyet Wilibald móri kapucinus atya a 17. század végén jegyezett le – Szent István kápolnát alapított a Fehérvárhoz közeli Bodajkon, ahová Imre herceggel csónakkal jártak ki imádkozni. A bodajki Kálvária felújítása során került sor a kápolna feltételezhető helyének környékén ásatásra, amely során Szücsiék 2022-ben egy olyan középkori temetőt találtak, amely a sírok elhelyezkedése és melléklet nélkülisége alapján egyértelműen egy valamikori templom körül alakult ki.
Az egyik itt talált csontleletet radiokarbon kormeghatározásnak vetették alá, s az eredmény minden várakozást felülmúlt: a vizsgált személy 95,4%-os valószínűséggel 994 és 1028 között hunyt el, tehát Szent István király kortársaként élt.
Ez alapján kimondható, hogy Szent István korában itt már egy templomnak kellett állnia, ami igazolja az ezeréves legendát. Márpedig a Pilisből igen nehezen tudott volna elcsónakázni ide Szent Imre és Szent István…
Már 1015-ben városfal állhatott a mai Székesfehérvár védelmére
„Mivel Székesfehérvár egy ingoványos terület határára épült, a fal alapozásához szükség volt egy gerendákból, földből, kőből álló teherelosztó szerkezetre, amire aztán a fal támaszkodhatott. A mai Jókai utcában, majd később a Nemzeti Emlékhely területén is megtaláltuk a városfalat tartó fagerendákat, s ez a mi nagy szerencsénk, ugyanis a faanyagokat a dendrokronológia, azaz a fák évgyűrűjeinek mintázatát vizsgáló tudomány segítségével évre pontosan tudjuk keltezni” – magyarázza Szücsi Frigyes.
Az évgyűrűk vastagsága összefügg az adott év csapadékmennyiségével és a napsütéses órák számával, így, ha kellő mennyiségű famintánk van, az azokból vett évgyűrűsor átfedésekbe hozható más fadarabokkal, és egy folytonos, nagyon messzire mutató időrendi sorozatot lehet alkotni. Mindezt kiegészítik a radiokarbon vizsgálatok, amelyek során a faanyag több részéről vesznek mintákat, így az ezek vizsgálata által kiadott időintervallumok ugyancsak segítik a kormeghatározást.
„Ezen vizsgálatok alapján azt ma már egészen bizonyosan kijelenthetjük – mondja a régész –, hogy a székesfehérvári várfal első építési periódusa a XI. századra tehető.
A legelső sáncfal szerkezetéhez szükséges fákat ugyanis 1014 ősze és 1015 tavasza között vágták ki, a néhány évtizeddel későbbi, kővel történt megerősítés alapozásához használt fákat pedig 1049 ősze és 1050 tavasza között.
A kérdés inkább csak az, hogy az egész mai belvárost körbeölelték-e már ekkor a védművek, vagy csak a város északi felét” – foglalja össze a felfedezést lényegét a szakember. Ha az egész szárazulatot fal vette körbe, akkor 17 hektáros, ha csak a város északi részét, ahonnan a jelenlegi bizonyítékok vannak, akkor pedig egy legalább 11 hektáros területről beszélhetünk, ami a legnagyobb kora Árpád-kori település. Ez a méret már önmagában kifejezheti egy település rangját, szerepét az akkori magyar királyságban.
Wathay várkapitány vízfestménye és a régészek szerencséje
Wathay Ferenc, aki 1601-ben a törököktől már visszafoglalt Székesfehérvárt védelmezte, egy vízfestményt is készített az 1601–1602. évi erődítési munkálatok során átalakított védművekről. Ezen a festményen látszik az új, északi úgynevezett Budai-kapuhoz vezető fapilléres híd, amelynek tartószerkezetét ugyancsak Szücsi Frigyes vezetésével találták meg: a dendokronológiai vizsgálatok itt is igazolták, hogy a szerkezethez beépített fákat 1061 és 1602 között vágták ki. Kell-e ennél több bizonyosság Székesfehérvár történelmének valódiságára?
A bodajki Kálvária-dombon már Szent István király idejében temetkeztek a hagyomány szerint általa alapított templom körül, ahová Fehérvárról csónakkal járt ki imádkozni (fotó: Szent István Király Múzeum)
Megtalálták Mátyás király maradványait Fehérváron?
Beszélgetésünket követően jelent meg a hír, miszerint elkészült az egykori koronázóbazilika romjainál, a déli mellékhajóban még 2002-ben talált koponya grafikus arcrekonstrukciója. A folyamatot több lépésben végezték el a szakemberek: antropológiai elemzésre alapozással, a lágy szövetek és arcvonások rekonstrukciójával, valamint a haj, az arcszőrzet és egyéb külső jegyek meghatározásával. A férfi a vizsgálatok szerint 43–47 évesen hunyhatott el, s Gábor Emese képzőművész, arcrekonstrukció-specialista figyelmét az keltette fel a kutatások során, hogy a szóban forgó koponya morfológiai szempontból sok hasonlóságot mutat Corvin János 2021-ben, a horvátországi Lepoglaván feltárt koponyájával.
Az összehasonlító elemzések alapján valószínűsíthető, hogy a koponya Mátyás királyé lehetett, a bizonyossághoz azonban archeogenetikai vizsgálatokra van szükség.
Árpádok és Hunyadiak
Az Árpád-ház férfi tagjaira jellemző DNS-t 2018-ban azonosította az Országos Onkológiai Intézet vezette nemzetközi kutatócsoport, majd 2021-ben a lepoglavai feltárásnak köszönhetően sikerült azonosítani Corvin János és kisfia, Corvin Kristóf csontjaiból a Hunyadi-ház férfi ágának DNS-profilját. Ez azért is fontos, mert ennek segítségével a székesfehérvári osszáriumban (csontkamrában) nyugvó Mátyás király maradványait is azonosítani lehet. A kérdés innen már csak az, miért temették volna el Hunyadi Mátyást egy jelentéktelen kisvárosban, úgy, hogy tudjuk: a holtestét Bécsből szállították Székesfehérvárra? Illetve 1848-ban hogyan kerülhettek elő a székesfehérvári Szűz Mária Bazilika romjai közül egy Árpád-kori koronás királyi házaspár, III. Béla és Antiochiai Anna földi maradványai?
(Szent Korona Rádió)