szombat, április 11, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Abortuszpárti britek: a terhességmegszakítást végző klinikákat védi a kormány az “erőszakos” ellentüntetőktől

Elképesztő intézkedést hozott a brit kormány, az abortuszt végző intézmények dolgozóit védi meg, ha netán bárki “ellenségesen” lépne fel velük szembe, az élet védelméért. Az abortuszpárti intézkedésnek a lényege, hogy a gyilkosságra készülő nők lelkét ne sértsék meg…

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Védőzónákat jelölt ki a terhességmegszakítást végző és abortusztanácsadási szolgáltatásokat nyújtó “egészségügyi intézmények” körül a brit kormány a páciensek és a dolgozók zaklatásának megakadályozására hivatkozva – írja az Index.

A londoni belügyminisztérium tájékoztatása szerint a csütörtöktől hatályos intézkedés alapján az érintett intézetek 150 méteres körzetében bűncselekménynek minősül bármiféle olyan cselekedet, amely befolyásolhatja az intézeteket felkeresők döntését terhességük megszakításáról és a klinikák egyéb szolgáltatásainak igénybevételéről, vagy bármilyen módon akadályozza őket a terhességmegszakítást végző egészségügyi intézmények felkeresésében és szolgáltatásaik igénybevételében – adta hírül az MTI.

Csütörtöktől bűncselekménynek minősül a védelmi övezeteken belül az intézmények látogatóinak és egészségügyi személyzetének „zaklatása”, illetve az „ellenük irányuló félelemkeltő vagy lelki bántalmazással felérő” cselekmények is.

Példátlan életellenes döntés

Az ilyen cselekmények közé tartozhat abortuszellenes szórólapok osztogatása, az abortuszhoz fűződő jog elleni tiltakozás, de akár az is, ha valaki a kórházak körüli védőzónában kiabálni kezd azokkal, akik abortusszal kapcsolatos szolgáltatások igénybevétele céljából keresik fel az adott intézményt. Sokan ugyanis így igyekeznek az utolsó pillanatban lebeszélni az abortuszra érkezőket a magzatelhajtásról.

A belügyi tárca ismertetése szerint a rendelet megsértői felső korlát nélküli pénzbüntetéssel lesznek sújthatók.

Jess Phillips, a nők sérelmére elkövetett erőszakcselekmények elleni küzdelem irányításáért felelős belügyi államtitkár a minisztérium csütörtöki tájékoztatásához fűzött nyilatkozatában visszataszítónak nevezte, hogy nőket személyes biztonságukban fenyegessenek vagy zaklassanak, amiért egészségügyi szolgáltatást vesznek igénybe.

„Ennek a mai nappal véget vetünk”

– fogalmazott az államtitkár.

Nagykoalíció a magzatok ellen

A klinikák körüli védelmi zónák kialakítását lehetővé tévő törvényt már tavaly májusban elfogadta a londoni parlament, de a Konzervatív Párt vezette akkori kormány előzetes konzultációt tervezett az övezetek kijelöléséről.

A júliusi parlamenti választások után hivatalba lépett új munkáspárti kormány azonban úgy döntött, hogy minden további halasztás nélkül, október végétől ki kell alakítani az egészségügyi intézmények körül ezeket a védőzónákat.

Franciaország alkotmányba foglalta az abortuszhoz való szabadságjogot

Újabb sátánista abortuszklinika nyílt, ahol rituálisan gyilkolnak magzatokat

Mexikó összes államában legalizálták a magzatgyilkosságot

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Fojtogatta, térdeltette, éveken át rendszeresen erőszakolta 8 éves nevelt lányát a pedofil “apa”

Nevelt lányát négy éven át rendszeresen megerőszakolta a pedofil...

Ukrajna szociális minisztere szerint 400 ezer ukrán fiatal utazott az EU-ba augusztus óta

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Ukrajna népessége a háború...

Vallásgyalázás idehaza: LMBTQP-misét tart a buzeráns Mozaik Közösség

A "mise" után közös ismerkedésre is hívják a részt...

Bűnvadászok: a magyar titkosszolgálat már egy évtizede lehallgatja Toroczkai Lászlót

A Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke a Bűnvadászok...

Kategóriák

Fojtogatta, térdeltette, éveken át rendszeresen erőszakolta 8 éves nevelt lányát a pedofil “apa”

Nevelt lányát négy éven át rendszeresen megerőszakolta a pedofil...

Vallásgyalázás idehaza: LMBTQP-misét tart a buzeráns Mozaik Közösség

A "mise" után közös ismerkedésre is hívják a részt...

Gyergyószentmiklós és a lángoló putri története, avagy amikor a lakosság megunja a bűnözést

Nem mindenhol tűrik el, hogy néhány bűnöző család tönkretegye...

A románok új időpontot tűztek ki a nagyváradi magyar főapát kilakoltatására

Miután február végén a helyiek összefogásának nyomására elnapolták, most...

Életfogytiglani fegyház vár a zákányi cigányra, aki disznóölő pisztollyal végezte ki kétéves kisfiát

Megrázó ügyben hirdetett ítéletet a bíróság: életfogytiglani fegyházbüntetést kapott...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55