Új telepesek: A magyarok helyére zsidók költöznek Bodrogkeresztúron

Évről évre egyre több haszid zsidó látogat el Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Bodrogkeresztúrra, a helyi csodarabbi sírjához, a fő zarándoklat idején akár 70.000 kaftános is mehet a faluba. A helyi magyar lakosság kénytelen elviselni a megszállók zarándokok modortalan, sokszor kifejezetten bunkó stílusát, ezért sokan inkább elköltöznek, majd a házaikat a zsidók veszik meg.
Leszámolnának két világhírű budapesti cukrászdával, mert Szamos Miklós tulajdonos állítólag nem fizetett „védelmi pénzt”

Felszólították a Ruszwurm és a Korona cukrászda tulajdonosát, hogy ürítse ki az üzlethelyiségeit, és az előbbit május 9-én, míg az utóbbit 14-én adja át a végrehajtóknak. Szamos Miklós tulajdonos szerint az egész ügy azért csúcsosodott ki, mert V. Naszályi Mártának korábban nem fizetett védelmi pénzt, majd közölte, ellenállnak, és nem hajtják végre az utasítást, „ha […]
Megfejtették a Platón halálával kapcsolatos rejtélyeket!?

Platón temetésének helye csak nagyjából volt ezeddig ismeretes, ugyanakkor most újabb információkra derült fény. A tudósok megfejtettek egy, a Kr. u. 79-ben a Vezúv kitörésekor elveszett dokumentumot. A Herculaneumból származó, karbonizált papirusztekercsből kiderült Platón temetkezési helye és utolsó éjszakájának részletei is.
Újabb botrányok a kárpátaljai sorozóosztagok körül
Egyre sűrűbben érkeznek visszaélésekről és halálesetekről hírek a kárpátaljai kényszersorozások kapcsán.
Fontos joghézagok lettek betömve az Alaptörvényben

A magyar parlament előtt három jelentős alaptörvény-módosító javaslat került tárgyalásra, amelyek között szerepel az EU-s hitelfelvételek szigorúbb parlamenti kontrollja, a köztársasági elnök kegyelmezési jogának korlátozása bizonyos gyermek elleni bűncselekmények esetén, valamint a Magyar Honvédség és külföldi erők magyarországi műveleteinek szabályozása a regionális biztonsági kihívások fényében.
Szentkirályi megtrollkodta Karácsonyt

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje, nem mindennapi módon fejezte ki kritikáját Karácsony Gergely vezetése alatt álló Budapesttel kapcsolatban: egy kaszált gazból készített csokorral kívánt „hasznos pihenést” a jelenlegi főpolgármesternek, utalva arra, hogy szerinte Karácsony az elmúlt öt évet munkamentesen töltötte. A Kerepesi úton tartott performanszával hívta fel a figyelmet a város elhanyagolt állapotára, ígérve, hogy […]
Befagytak a kormányablakok

Az országban lévő túlburjánzott bürokrácia néha nagyobb probléma, mint gondolnánk. Most az élet is megállt amiatt, mert leállt a rendszer az amúgy sem a villám ügyintézésről híres kormányablakokban.
Hatodik osztályos cigánylány késelte kis híján halálra osztálytársnőjét Bőnyön

Egy bőnyi általános iskolában késelte meg osztálytársnőjét egy hatodikos lány. Az áldozat életveszélyes állapotba került, de azóta sikerült stabilizálni állapotát. A fiatal korban elkövetett késes támadásból könnyen következtethetünk az elkövető faji hovatartozására és bizony helyesen: ismét cigány késelt (ki más csinálna ilyet hatodik osztályosan…). De sajnos a mai világban már a nem cigány gyermekek is […]
Amerikai drónokat lőttek le a húszi harcosok

Az Irán által támogatott húszik vállalták magukra az amerikai MQ–9-es drón lelövését, amely Jemen partjainál zuhant le péntek reggel. Az incidens kivizsgálása folyamatban van, sérültekről nincs jelentés.
25 évre ítélték a Deák téri gyilkos cigányt (Frissítve)

Huszonöt év fegyházbüntetést kapott, emellett tíz évre eltiltották a közügyektől azt a cigányt, aki négy éve halálra késelt két embert a Deák téren. Az ügyben a másodrendű vádlottat 7 év 6 hónap fegyházra és 6 év közügyekről eltiltásra, míg a harmadrendű vádlottat 5 év fegyházbüntetésre és 5 év közügyekről eltiltásra ítélték.