Múzeum helyett mellékhelység lett Luxemburgi Zsigmond palotájából

Luxemburgi Zsigmond palotája volt a soproni impozáns épületegyüttes. A Zichy-Meskó-palota a felújításába néhány évvel ezelőtt igen ambiciózus tervekkel vágtak bele. Háromszintes múzeumot terveztek ide, végül csak illemhely lesz belőle a földszinten. A belvárosi műemlék épület ennél többet érdemelne.
Erdogan nem megy Izraelbe és szabadságharcosoknak nevezte a Hamász fegyvereseit

Erdogan török elnök közölte, hogy lemondta izraeli látogatását a Gáza ellen irányuló folytatólagos támadások miatt. A Hamász fegyvereseit pedig nem tartja terroristának. A török elnök ismét nem volt polkorrekt.
Holokauszt megemlékezés és zsidó temető takarítás – Így működik a cionista lobbi az általános iskolában

Habár a magyar törvények tiltják a tanórán történő politizálást és ideológiai nevelést, gyakran hallani olyan baloldali tanárokról, akik ezt megteszik, például erőltetik a tanulóiknak a részvételt baloldalhoz köthető diáktüntetéseken. Egyes tanárok azonban egyenesen lobbikérdéseket visznek be, például a cionizmus iránt érzékenyítik őket, vagy az LMBTQP-t mutatják be számukra. Most az előbbiből mutatunk egy esetet…
Forradalom zajlik a katolikus egyházban – jöhet az LMBTQP személyek és a nők pappá szentelése?
Ez év október elején újra összeült a Római Katolikus Szinódus. A szinódus tulajdonképpen a püspökök gyűlése a világ különböző vidékeiről. Az összejövetel alapvető célja az lenne, hogy ápolja a pápa és a püspökök közötti kapcsolatot és segítse a pápát a hit védelmében. Azonban most valami másról lesz szó, a tradicionális katolikusok így kritizálták a mostani szinódust […]
A New York Times szerint sem a palesztinok robbantották fel a saját kórházukat

A megszálló cionisták bosszúhadjárata egyre több civil életét követeli. Vajon elítélik-e az izraelt a folyamatos, egyre súlyosabb háborús bűncselekmények miatt a nyugati országok? Ehhez mit szólsz Novák Katalin? Karácsony Gergely? Kulifai Máté?! És még hosszan lehetne sorolni a cionisták hazai névsorát…
Több késszúrással megölték Bagdy Emőke fiát Amerikában

Az 53 éves teológust édesanyja állítása szerint nyereségvágyból gyilkolták meg. Az elkövető egy 18 éves afroamerikai férfi, aki két hete volt szabadlábon.
Két nap alatt a második palesztin halt meg izraeli börtönben

Miközben a Hamásznál relatíve luxusban tartják a hadifoglyokat, az izraeli börtönökben mondhatni naponta halnak meg palesztin foglyok.
Ez volt a pokol az elengedett zsidó túsz szerint: étel, fekhely, orvos, gyógyszer, sampon, balzsam, higiénia – mindez Gázában

A cionista média próbálja úgy beállítani a Hamász által elengedett izraeli túszok által átélt eseményeket, mintha a poklot járták volna meg. Mindeközben az állítólagos terrorszervezet vendégeiként igen jó dolguk volt, főleg ahhoz képest, hogy csecsemők lefejezőinek állítják be a palesztin harcosokat.
Legyünk ott minél többen a Hunnia-ügy 3, továbbra is meghurcolt vádlottjának tárgyalásán!

Szabadságot a Budaházy-per utolsó 3 meghurcoltjának! Legyünk ott 2023. november 2-án a Kúrián!
Habsburg-emlékek Budapesten – Teréz, József, Erzsébet (I. rész)

Buda és Pest kétségtelenül a Habsburg dinasztia uralkodása alatt épült ki, bővült világvárosi szintűvé. Ennek következtében jelentős mennyiségű Habsburg emlékkel találkozhatunk fővárosunkban.