Nem tetszett a cigányoknak a határozott rendőri fellépés (+VIDEÓ)

Felüdülés olvasni a Magyar Jelen hasábjain megjelent hírt, mely szerint végre valami úgy történik, ahogy annak lenni kell. A cigányok törvényt sértettek és miután számon lettek kérve még nekik állt feljebb. Bármelyik cigánybűnözéssel kapcsolatos történet kezdődhetne így. Ezúttal viszont jött a happy end és a határozott rendőri intézkedés. Ezúton is üdvözöljük a szolgálatot teljesítő rendőrt!
Továbbra is tombol az oroszellenes etnicizmus az „elfogadó” nyugaton
A Telegraph című brit lap szeint rémálom lenne, ha egy orosz nyerné a wimbledoni teniszbajnokságot mivel ebben az esetben magas rangú tisztviselőknek kell majd a díjat átadniuk.
A megfigyelőszervek azt állítják, hogy a Nike Canada vállalat hasznot húzott az ujgur kényszermunkából

Kanadai megfigyelőszervek felhívták arra a figyelmet, hogy több kínai vállalat is hasznot húz az ujgur kényszermunkásokból. Egyes kutatások szerint több mint 80 ezer ujgurt, többségében foglyokat, helyeztek át kínai gyárakba és bányákba dolgozni. Nem ez lenne az első eset, hogy ujgur kényszermunkásokat használnak ki egy nagy vállalatok.
„Ez már nem csak egyszerűen LMBTQ-lobbi. Ez LMBTQ-terror!” – interjú a HVIM társelnökével

A bíróság a minap nem jogerősen egy év próbára bocsátotta Barcsa-Turner Gábort, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom társvezetőjét a „zászló-nem-égetéses” ügyében, ami több mint 3 éve húzódik. Az eset kapcsán a Pesti Srácok készített interjút vele.
Kártérítést kényszerül fizetni a Japán kormány egy férfinak született transznemű számára, mert nem engedték be a női mosdóba

Egy minisztériumi dolgozó 3 millió forintnak megfelelő kártérítést harcolt ki a Japán kormánytól, amiért 2009-ben nem engedélyezték neki, hogy biológiailag férfiként a női mosdót használja a munkahelyén. Egy újabb LMBTQP-lobbi ellenes országba fúrta be magát a homoszexuális propaganda.
A Mi Hazánk is közbelépett, most piros-fehér-zöld a Tompa utcai pad (Frissítve)

Az elmúlt napokban végigkövethettük az Amnesty International és a ferencvárosi ultrák, illetve a teljes jobboldal Tompa utcai „ideológiai harcát”, melynek kirobbantója az LMBTQP-lobbista szervezet provokációja volt, amikor is szivárványosra festettek egy padot.
Budaházy Edda: Meleg hónap, rideg valóság

A közelmúltban napvilágot látott népszámlálási adatok szerint Magyarország lakossága már csak 9 millió 604 ezer fő, és a jövőben is ütemesen fogyni fog tovább. Néhány médium kommentálta az esetet körülbelül azzal a kicsengéssel, hogy hát ez van, akkor oszoljunk, nincs itt semmi látnivaló. Különben is egész Európában ez a helyzet. Budaházy Edda gondolatait közöljük alább.
Hamarosan új albummal jelentkezik a Hundriver zenekar

Pezseg az élet a Hundriver zenekar háza táján: itthoni koncertek, külföldi meghívások, és egy hamarosan megjelenő lemez kapcsán kérdeztük Pistit, a zenekar alapítóját és frontemberét, valamint Rolit, aki oszlopos tagja a formációnak dobos fronton.
A félmeztelenül strandoló nők örömmel fogadták a migránshajó érkezését Spanyolországban

Megszokott látvány lett az olasz és a spanyol tengerpartokon a migránsokkal megrakott csónakok látványa. Csaknem 500 ezer illegális bevándorló készül átkelni Líbiából.