Vajnai Attila, a kommunista Európai Baloldal elnöke az általa üzemeltetett A mi időnk nevű szélsőbaloldali portálon védi és mosdatja a budapesti antifa támadások elkövetőit.
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
Vajnai Attila eddig is ismert volt botrányos megnyilatkozásairól, amelyekben feleségében, Noé Krisztinában hű társra lelt, aki az Antifa Action Red Left magyar antifa közösségi oldalt üzemelteti. Ők ketten állnak ugyanis a szélsőbaloldali A mi időnk nevű portál mögött, ahol most Vajnai Attila a hátulról és túlerőben támadó antifákat mosdatja és védi. Mindezek mellett pedig a jobboldali sajtóorgánumokat teszi felelőssé azért, hogy az országban most okkal lángolt fel egy erős ellenszenv az Antifa hálózattal szemben. (Velük érintőlegesen az antifa támadásokkal kapcsolatos titkosszolgálati mulasztásokat firtató cikkünkben már foglalkoztunk.)
Mellékesen jegyeznénk meg, hogy sajnálattal tapasztaljuk azt, hogy sokan csak a múltkori budapesti támadássorozat után ismerték fel az Antifa valódi eszközeit és céljait, miközben a valódi jobboldal felületei már évek óta hívják fel a figyelmet arra, hogy a nyugati antifa csoportosulások terrorakciókat hajtanak végre a saját országaikban. (Ezen támadások egy részét az Antifa és a kurd terrorszervezetek kapcsolatával foglalkozó cikkünkben foglaltuk össze.)
Alekszandr Szolzsenyicin alábbi sorai tökéletesen illenek a Vajnai-Noé párosra: “A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek!”
Vajnai Attila és Noé Krisztina már-már sportot űz a halott hősök emlékeinek meggyalázásából, amikor minden év februárjában (titokban persze) összeszedik és a szemetesbe dobják a Kapisztrán téren elhelyezett mécseseket és koszorúkat. Ezen és az interneten kifejtett tevékenységeik mellett azonban sokkal inkább figyelemreméltó, hogy milyen külföldi kapcsolatokkal rendelkeznek.
Nemzetközi szélsőbaloldali kapcsolatok
Füssy Angéla a PestiSrácok.hu-n megjelent Külföldről szervezett terrorakció lehetett a hétvégi budapesti antifa támadás: december óta készültek az európai szélsőbalos csoportok című oknyomozó cikkében részletesen tárta az olvasó elé, hogy milyen szervezés előzte meg a külföldi antifasiszták Budapestre érkezését, és az itt elkövetett támadásokat. Nem meglepő módon Vajnai Attila és Noé Krisztina is érintett volt az előkészítésben.
Hogy a Vajnai-Noé páros miből él, arról nincsenek információink, de feltételezhetően nem heti 40 órás fizikai munkából. Nyilvános Facebook posztjaik ugyanis arról tanúskodnak, hogy rendszeresen külföldre utaznak, ahol különböző radikális baloldali, kommunista pártokkal és anarchista szervezetekkel találkoznak szélsőbaloldali hálózatépítés céljából.
Már januárban antifa terroristák találkozóhelye volt Magyarország
Noé Krisztina biztosan csak a “véletlen” folytán tartózkodott 2022. december 11-én is Bécsben, ahol a nyugati Antifa csoportok a budapesti támadásokat tervezték. Ezeket az erőszakos akciókat már bizonyítottan a Lipcsében működő Hammer-banda nevű antifasiszta terrorcsoport tagjai hajtották végre. Gyaníthatóan ennek a csoportnak a vendégszeretetét élvezte a hazai Autonómia nevű csoportosulás vezéralakja, és az AntifaInfo Budapest Facebook oldal üzemeltetője, Varga “Nefelejcs” Gergő is, amikor huzamosabb ideig a lipcsei antifa negyedben tartózkodott.
Szintén a “véletlen műve” lehetett, hogy Noé Krisztina január 25-én abban a budapesti Gólya nevű klubban tartózkodott, ahol jelen voltak az Ausztriából érkezett szélsőbaloldali csoportok tagjai is.
A Gólyában tartott rendezvényt két nappal később egy másik hasonló esemény követte Veszprémben, a szintén antifa körökben mozgó Füchsel Viktória által üzemeltetett Teremben. Információink szerint amióta felmerült a gyanú, hogy a Terem is érintett lehet a budapesti antifa támadások előkészítésében, Füchsel – aki most láthatóan igyekszik elhatárolódni az erőszaktól, bár ő maga korábban szorgalmazta a jobboldaliakkal szemben alkalmazandó agressziót – rendőri védelmet kért, noha az anarchisták köztudottan gyűlölik a rendőröket. Meg persze békéről és szeretetről posztolgat…
Máig nem értjük azonban, hogy a magyar titkosszolgálatnak hogyan nem tűnt fel, hogy külföldi erőszakszervek érkeztek Magyarországra, akár a Gólyába, akár a Terembe. De a válasz egyszerű: mert valószínűleg a rendteremtő szándékkal fellépő nemzeti szervezeteket (lásd: HVIM), szurkolói csoportok tagjait és a Becsület napja megemlékezésen résztvevőket figyelik. A valódi nemzetbiztonsági kockázatot azonban nem ők, hanem a különböző anarchista és marxista csoportokat tömörítő szélsőbaloldali Antifa tagjai jelentik.
Vajnai Attila és Noé Krisztina esetében szükségszerű lenne a nemzetbiztonsági megfigyelés, ugyanis minden jel arra utal, hogy olyan külföldi szervezetekkel állnak kapcsolatban, amelyek nem riadnak vissza a terrormódszerektől sem. Így indokolt lenne az általuk vezetett Európai Baloldal pénzügyeit is átvilágítani, hogy érkeznek-e külföldi támogatások. A külföldi kapcsolatok esetében kiváltképp hangsúlyos, hogy Noé Krisztina valamennyi utcai megmozduláson a terrorszervezetté nyilvánított kurd kommunista milícia zászlóját tartja.
Érintett lehet az antifa támadásokban a hazai balliberális ellenzék is
Dobos Krisztina őrizetbe vétele óta a Párbeszéd országgyűlési képviselőjeként politizáló Jámbor András több egymással is ellentétes nyilatkozatot tett, ám végül kénytelen volt elismerni, hogy Dobos az általa vezetett Szikra mozgalom aktivistája. Dobos Krisztina emellett együtt dolgozott Pikó Andrással, Józsefváros polgármesterével, és a tavaly ingatlanbotrányba keveredett Tordai Bencével is, aki Jámborhoz hasonlóan szintén a Párbeszéd országgyűlési képviselője. Mindezek mellett Tordai és Karácsony Gergely főpolgármester is kapcsolatot tart Vajnai Attila és a Budapest 1944/1945-ös védőit söpredéknek nevező Kalmár Szilárd szélsőbaloldali csoportosulásaival.
(Szent Korona Rádió)
Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07
Ne feledkezzenek meg a technikai számos felajánlásról sem, támogassák a Kvintesszencia Kiadót!