Cseh András emlékei édesapjáról: nem virtuális volt, hanem álmodó, nem színész, annak ellentétje

Képzőművész, zenész, filmeket készít, két gyermeke van, Cseh, de nem Tamás, hanem András. Cseh Tamás fia. Nem gyakran beszél nyilvánosan az édesapjáról, ám ezt a visszaemlékezést egyfajta születésnapi ajándéknak szánja. Abban talán van némi sorsszerűség, hogy Cseh Tamás születésnapja, január 22-e a magyar kultúra napja is.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Cseh András felidézte néhány gyermekkori emlékét, és elmesélte:
miért szeretett Kővágóörsön lenni,
miért hallgatta titokban apja dalait,
mit gondol a feldolgozásokról,
miről szól az indián álom.
Milyen kisgyermekkori emlékeket őriz édesapjáról?

Én odaszülettem a Szent István körúti albérleti szobánkba, a főbérlő Lili néni is velünk élt a másik szobában, a vendégeket néha úgy kellett be- és kiszöktetniük a szüleimnek éjfél után. Menedéknek jó volt, de nem ideális az apámékfajta életmódhoz. Az akkor még nem divatos Káli-medencében, Kővágóörsön viszont aranyéletem volt, egymást váltották a vendégseregek, kutyák, gyerekek, éneklés, nemhogy pezsgett, forrt az élet.

Mai fejjel már tudom, hogy micsoda jó művésztársaság is járt oda, de mindenféle emberek megfordultak. Apám nagyon szeretett barátkozni, mamám is, aki remekül kézben tartotta a sok magasröptű, de néha széteső estét és a háztartást. A nagy beszélgetésekből és világmegváltásokból csak kevésre emlékszem gyerekkoromból, de megmaradt az a hangulat, amely jelen volt közben.

Cseh Tamás sem tudta… Hogyan kezelte gyermek- és kamaszfejjel azt, hogy híres művész fia?

Azt, hogy az apám egyáltalán „híres”, viszonylag sokára vettem észre, valószínűleg mert nem viselkedett „híresemberesen”, meg mert egy gyereknek egyébként is az a normális, ami van. Amikor kamaszodtam, eltitkoltam, ahol lehetett, hogy ki fia-borja vagyok, és ez így ment egész sokáig. Mikor tényleg tudatosult, hogy a dalok nemcsak valami háttérzene az életemhez, hanem vannak is,

TITOKBAN HALLGATTAM ŐKET A GALÉRIÁMON A WALKMANEMMEL, HOGY MÉG CSEH TAMÁS SEM TUDTA MEG.

De azért másképp kezdtem el nézni rá meg Gézára (Bereményi Géza – a szerk.), és visszamenőleg Csengeyre (Csengey Dénes – a szerk.), aki hosszú ideig a szobámban lakott társbérlőként.

Mit gondol, amikor más előadó feldolgozásában hallja édesapja dalait?

Ezek a dalok a fellépéseken, élőben működtek igazán. Apám, mielőtt felment a színpadra, minden előadás előtt hosszú pokoljáráson ment át. Számára nem művészeti produkció vagy akármi volt ez az egész. Mostanában sokszor megnézek egy beregszászi koncerten készült felvételt, amelyet Romhányi András készített. Pontosan látszik és hallatszik rajta, mire gondolok.

Időnként rendkívül jó színészek, művészek is éneklik a számait, lehet, hogy tehetségesebbek, talán még jobb emberek is, mint ő, de nekem sajnos nyálasak a dalok nélküle és az ő hozzáállása nélkül. Pár kivétel azért van, az egyik Másik János.

Erdélyi rokonok – Milyen képe van most róla, miből épült fel, hogy kezeli azt a rengeteg dolgot, amire mások emlékeznek vele kapcsolatban, hogy rakódik rá vagy különül el ettől saját apaélménye?

Azért nem annyira bonyolult, a róla kialakult képet még más anyagból gyúrták, mint a maiakat, sokkal kevésbé volt virtuális. Több mint negyven éven át járta a gitárjával a Kárpát-medence színházait, kultúrházait, kollégiumait, a fellépések után pedig gyakran másnap reggelig együtt volt a közönséggel. Ez rengeteg barátságot, összeveszést, történetet jelent, szóval „volt egy-két este”.

Nemrég egy egész napon át vonatoztam, hogy elérjek Sepsiszentgyörgyre, de ott mintha távoli rokonokkal találkoztam volna. „Mikor itt járt Tamás…!” – és mesélték számomra ismeretlen emberek, hogy hol és mi történt vele, amikor például 1990-ben átjött énekelni, rögtön a forradalom után. Furcsa érzés volt. Más városokat is mondhattam volna, ahol még ma is valami élő emlékezet veszi körül, amit én is szívesen hallgatok, mert ráismerek. Persze minimális pátosz is van kialakulóban, azzal nem kell törődnöm, nem olyan ember volt.

Mindenki beszél róla, mindenki a barátja volt, mindenkinek van róla története, de a fiú szemével milyen volt Cseh Tamás?

Álmodó ember volt. A dalokba is beleálmodta magát, az indiánba is, másba is. Ez nem színészet volt, hanem annak az ellentettje.

Indián levegő  – Miről szólt a bakonyi álom?

A bakonyi indián is egy hosszú álom, amely már több mint hatvan éve folyik mintegy titokban, de sok száz ember megfordult már benne az évtizedek alatt. Ennek ő alapítója és a haláláig valamiféle középpontja volt. Az ezerkilencszáz-hatvanas években kiment a barátaival a hegyekbe, hogy úgy gondolkodjanak, beszéljenek, éljenek egymással – és egymás ellen, mivel ez hadijáték is –, mint az „emberi lények”, ahogyan az indiánok nevezték magukat. Pontosabban inkább úgy, amit ebbe beleképzeltek, mert ez nem hagyományőrző táborosdi, hanem sajátos valami, ami szabadságvágyból és tisztaságvágyból született azokban a szűk levegőjű időkben, és még ma is tart.

Emlékszik, hogyan születtek meg a Cseh Tamás–Bereményi Géza-számok?

Emlékszem egy jelenetre, ami Kővágóörsön történt gyerekkoromban: Bereményi fel s alá járkál, és – ez szokatlan volt tőle – magából kikelve kiabálja: „Egy elvetélt gyerek! Egy elvetélt gyerek lett a dalból!”

Az történt ugyanis, hogy bejött egy nő a konyhánkba, amíg ők írták a dalt a hátsó szobában, és elkezdett nagy hangon beszélni, ezzel tönkretéve a folyamatot. A dalírás szent volt, minden barát és családtag tudta, hogy ilyenkor máshol a helye, ezért ritkán tudtam csak meglesni őket.

Ilyenkor apám már jóval Géza jötte előtt „felfokozódott”, és mikor megérkezett a szintén felfokozódott szerzőtársa, rögtön bevetették magukat a ház legvédettebb helyére, és nekiláttak.

APÁM TELJES ÁTÉLÉSSEL KÁNTÁLTA A DALLAMOT, GÉZA KAPKODTA KI AZ ÉTERBŐL ÉS ILLESZTETTE RÁ A SOROKAT, AKÁR EGY MÉDIUM.

Ebben a tüzes levegőben születtek a dalok, egymás személyes jelenléte nélkül szinte soha. Amikor kész lett a dal, még izgatottan megmutatták, és nézték a mamám vagy más jelenlévők arcát, hogy mit okoz. Olyan áhítatos boldogság lett, mint egy szülőszobán.

Mit kapott tőle, ami nagy ajándék, és van-e olyan, amit nem akar úgy, ahogy ő, vagy nagyon másképp?

Nem akarok nagy szavakat, mégis az van, hogy ahogy élt, meg ahogy meghalt, az erős, jó nyomot hagyott bennem. Emellett eltörpülnek nekem a gyarlóságai, például, hogy ivott, és hogy akkor hogyan háborgott… Nehéz megfogalmaznom, hogy mi, de volt valami mélyen jó benne, ami azóta is hiányzik nekem, amúgy a világból is. Közben meg persze más emberek vagyunk, egy csomó mindent másképp csinálok.

Címlap képen: Apa és fia útban Krakkó felé, Cseh Tamás Archívum

(Index)