Több mint 400 művész bojkottálja már az izraeli streaming szolgáltatókat

A szervezet szerint a kultúra önmagában ugyan nem tudja megállítani a bombázást, de segíthet elutasítani a politikai elnyomást, a közvéleményt pedig az igazságosság felé terelheti.
89 éves korában elhunyt Esterházy II. Antal herceg

„Mély fájdalommal és tisztelettel búcsúzunk II. Antal hercegtől, aki a galántai Esterházy-család értékeit egész életén át őrizte és képviselte, a fertődi kastélyegyüttes örökségét pedig sokrétű közéleti munkájával, csendes bölcsességével és méltóságteljes emberségével gazdagította és továbbformálta. Hosszan tartó, méltósággal viselt betegsége után, 2025. szeptember 22-én, 89 éves korában tért örök nyugalomra” – tudatja az Eszterháza Központ.
Így uralják le a lobbisták a kultúrát – Interjú egy prájdoló színházigazgatóval

Az LMBTQP-propagandát nemcsak az iskolákba igyekeznek becsempészni a lobbisták, de többek közt kulturális intézményekbe is. Nem csupán gyermekeinket akarják „érzékenyíteni”, hanem az egész társadalmat, amihez minden módszert megragadnak. Ezt bizonyítja a Katona József Színház élére frissen kinevezett aberrált színházigazgatóval, Székely Krisztával készült interjú is.
„A múlt nem csupán emlék, hanem iránytű is a jövő számára.” – Kolonits László írása a lovasnomád civilizációk hajnaláról (Duo Gladii)

„Joggal tekinthetjük a skythákat a turáni civilizáció formába öntőinek” – Turán legendája az iráni hagyományból ered, ahol az irániak és turániak közötti ősi konfliktus évszázadokon átívelt. A lovasnomád kultúra a ló háziasításával és a harci szekerek megjelenésével született meg, majd a szkíták, hunok és mongolok révén formálta Eurázsia történelmét. Ezek a népek nemcsak hadviselésükben, hanem […]
Hiába ír magyarul a jemeni, nem engedték be a Könyvfesztiválra
Meglepő dolgok történtek idén az eseménysorozat körül. Van-e vajon köze ahhoz, hogy Magyarország izraeli gyarmat?!
Az elsötétülés, avagy a Kali-Yuga – René Guénon az emberalattiság koráról (I.rész)
A hindu doktrína szerint a világciklusok négy korszakra oszlanak, és jelenleg a Kali-Yugában, a Sötétség Korában élünk, ahol az igazságok egyre elérhetetlenebbek. A modern történelem szemlélet ezt természetesen elutasítja. René Guénon, A modern világ válsága című írásából választ kapunk rá, hogy az ún. sötét kor miért is foglalja magában a mai, modern kort.
Az orthodox világ Európa egyik utolsó mentsvára?
A Római Birodalom keleti, görög felének, a későbbi Bizánci Birodalomnak az örökségét hordozó keleti, óhitű kereszténység misztikusnak ható világa határozottan, számos lényegi vonatkozásban különül el Európa többi részétől. Egyesek a kontinens tényleges részének sem tekintik civilizációs, kulturális szempontból, ami mindenképpen túlzás a hagyományos Európa vonatkozásában. Viszont a modern, liberális Európa viszonylatában ez egyre relevánsabb módon […]
Csák János bejelentette a lemondását: nem derül ki, hogy konkrétan miért – Hankó Balázs váltja
Amit régóta rebesgettek, az ma nyilvánvalóvá vált: Csák János kulturális és innovációs miniszter vasárnap este bejelentette lemondását. Közölte, itt az ideje átadni a stafétabotot a fiatal nemzedéknek. Az Index információi szerint a kultúra Gulyás Gergelyhez kerül, míg az innováció Nagy Mártonhoz, és gyakorlatilag megszűnik a KIM. Továbbá az is kérdés, hogy mi lesz a miniszter […]
A császár visszatér! A Szent Római Birodalom kardjai
Megjelent a Duo Gladii civilizációkkal foglalkozó tematikus sorozatának következő száma, amely a Német Nemzet Szent Római Birodalmát, annak is a legfénytelibb időszakát, a Hohenstaufen-dinasztia, vagyis a ghibellinek uralmát helyezi a középpontba. Azt az érát, amelyben olyan legendás császárok formálták a történelmet, építették döngő léptekkel az új Római Birodalmat, mint Barbarossa Frigyes és a szicíliai normann […]
Nem hittük volna, de ez is bekövetkezett: Pottyondynak igaza van!

Van ez a végtelenül irritáló, kretén, Pottyondy Edina, aki egyébként Puzsér volt felesége. Amikor hallgatja az ember, akkor menekülne és nem győzi gyorsan bezárni a videóit, ha véletlenül valahol belebotlik. Szerencsére most írt, nem cinikusan, magas lóról oktatott egy videóban. A magyar társadalom állapotát jól mutatja, hogy ezúttal neki van igaza és megdöbbentő, de ő […]