Mélyebben a cionisták Ukrajnát érintő terveiről

Alább Shabam Syednek a Geopolitika.ru oldalon megjelent írásának fordítását közöljük, melyet egy cionista rabbinak a ’90-es évek elején tartott beszédére épít fel. Mi a kapcsolat a cionizmus, az ukrajnai háború és a népességcsökkentés között Syed szerint? Alább megfontolandó gondolataiból kiderül. Nem kell minden elméletével egyetértenünk ahhoz, hogy elgondolkoztasson bennünket az írás. Lehet, hogy téved valamiben, lehet, hogy néhány eleme összeesküvés elméletekre épít, ugyanakkor, legalább a rabbi beszédének részei megfontolandóak. Ismételten nem mi, nem Syed állítja a cionistákról az alábbiakat, ők maguk vallották be. 

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Mi lenne, ha valaki azt mondaná, hogy a Covid része volt, egy kényszerített, nem tesztelt oltási program részének a világ népességszámának korlátozásához, vagy, hogy az ukrajnai háborút még 1994-ben egy befolyásos rabbi tervelte ki, akire a zsidók világszerte messiásként tekintenek, aki azt kiáltotta: “Vissza fogunk térni erre a területre, és ezeken a termékeny földeken felépítjük Nagy Kazáriát – a zsidó államot -, miként 50 évvel ezelőtt létrehoztuk Izraelt a palesztinok kiszorításával.” 

Mielőtt az antiszemitizmus vádjának célkeresztjébe kerülnénk, meg kell vizsgálnunk egy híres beszédet, amelyet Menachem Mendel Schneerson, a Chabad vezető rabbija mondott 1994-ben. A rabbi később, 2001-ben egy levélben publikált beszéde annak a vázlata, hogy a globális cionizmus rejtett keze hogyan manipulálta a világszervezeteket az ENSZ-től, az IMF-en keresztül a civil szervezetekig (NGO-kig) azzal a céllal, hogy elpusztítsák a család intézményét, korrumpálják a fiatalokat, csökkentsék a bolygó népességét, mindenfajta ellenállást felszámoljanak, hogy felépíthessék a nagyobb Izraelt és zsidó hatalmat.

Hugo Chavez is a következőt állította: “Bolygónkra és az emberi faj túlélésére a legnagyobb fenyegető veszélyt az Amerikai Birodalom hegemonista törekvései jelentik.” Ha pontosabb lett volna, akkor azt kellett volna mondania, hogy “a bolygóra a legfenyegetőbb, legnagyobb veszélyt a globális cionizmus által vezetett Amerikai Birodalom jelenti”.

Aríél Sárón (izrael korábbi miniszterelnöke) határozottan megerősítette ezt a képet, ugyanis ő 2001-ben azzal dicsekedett, hogy “nem kell aggódni az Izraelre nehezedő amerikai nyomás miatt, ugyanis mi zsidók irányítjuk Amerikát, ezt ők is jól tudják.” Egy 1980-as interjúban Netanjahu magabiztosan jelentette ki: “Mi irányítjuk a Szenátust, a Kongresszust és egy rekorderős zsidó lobbit…”

Nyilvánvalóan a “Modern kor a zsidók kora – és különböző mértékben mindannyian zsidók vagyunk” – jelentette ki Jurij Slezkine (zsidó történész) a The Jewish Century-ben, részletezve a zsidók sikerét.

Az ember elcsodálkozhat, hogy egy ilyen apró kisebbség hogyan birtokolhat ekkora hatalmat, amely magába foglalja az USA Kongresszusát, az Egyesült Királyságot, valamint az európai és egyéb politikai intézményeket, miközben a Rothschildok szövetségi tartalék bankkartellje irányítja a globális pénzügyeket.

Azonban, ahogyan mondani szokták, ennek az őrületnek is van módszere; a zsidó hatalomnak az alapjait évszázadokkal ezelőtt rakták le, ahogyan azt még Karl Marx is megjegyezte: “A zsidó zsidó módjára emancipálta magát, nemcsak azért, mert anyagi hatalomra tett szert, hanem azért is mert (…) a pénz világhatalommá vált és a gyakorlatias zsidó szellem gyakorlati szellemévé vált a keresztény nemzeteknek is.”

Ez megmagyarázza számunkra, hogy az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság politikusai miért ragaszkodnak a cionosta lobbihoz, és miért jelentik ki, hogy ők maguk is cionisták és szeretik Izraelt, ahogyan ezt tette Biden elnök, Trump volt elnök, Liz Truss és Boris Johnson ex-miniszterelnökök, Teresa May és Keith Stammer munkáspárti vezető. Stammer, akinek a felesége zsidó, határozottan állítja, hogy semmilyen kritikát nem szabad elfogadni Izraellel szemben, miközben figyelmen kívül hagyja, hogy „a rasszizmus hierarchiája hogyan diszkriminálta fekete, ázsiai és muzulmán tagjait”, amint azt az Al Jazeera Labour Files feltárta.

Ezeket az önjelölt cionistákat annyira lenyűgözi, ahogy az izraeli rendőrség és az IDF palesztinokat öl és gyilkol, hogy azzal ösztönözték rendőri erejük izraelifikációját, hogy Izraelbe küldték őket “tanulni a művészetet”. Ez a gyakorlat azonban kevésbé feltűnő, miután olyan videók kerültek elő, amelyekben hasonlóságok mutatkoznak az izraeli rendőrök térdével fojtogató palesztinok között, hogy ne kapjanak levegőt ugyanúgy, ahogy George Floydot lefogták és meggyilkolták. (Ha tisztán akarjuk látni a helyzetet, akkor meg kell itt jegyeznünk azt is, hogy míg az izraeli rendőrség vulgárraszista és soviniszta alapokon végzi a palesztinok elleni etnocídiumot, addig az USA rendőrei jogosan intézkedtek a köztörvényes bűnöző George Floyd ellen – a szerk.) 

Amíg az olyan könyvek, mint például az Izraeli század” megkísérlik a cionizmus kvalitásait népszerűsíteni, nem tudják elmosni ennek az erőszakos ideológiának a valóságát; alátámasztja ezt egy prominens palesztin újságíró is, Laith Marouf, akit Izrael támogatói Washingtonban próbálnak elhallgattatni: “a zsidó felsőbbrendűség jegyében… létrehozni egy imperialista tengerparti kolóniát, amely állandóan háborút okoz Nyugat-Ázsiában és Észak-Afrikában…” Hans Myrebro is összegyűjtötte a cionozmus bűneit az Egy véres 20. századot alkottak című művében a cionista hatalom kritikai áttekintésére, és a német morális bűntudat enyhítésére.

Most olybá tűnik, hogy, ez a “zsidó kor” Eurázsiát és különösképpen Ukrajnát akarja megkaparintani, s eközben kirobbantja a harmadik világháborút. Az USA arra számít, hogy a globális délt nem riasztja meg, hogy a NATO 30 ország részvételével, Oroszországtól 1000 km-re nukleáriseszközökkel felfegyverkezve végrehajtja a “Operation Steadfast”-ot; azok után, hogy egy rendszerváltó műveletet már végrehajtottak Ukrajnában, melyet a prominens zsidók egy csoportja vezetett, köztük Victoria Nuland amerikai külügyminiszter helyettes is. (Az Operation Steadfast a NATO nukleáris erejének gyakorlati, teszthadművelete volt, mely október elején-közepén zajlott le. Bizonyos körök fenyegető üzenetnek tekintették Oroszország felé – a szerk.) 

Milyen zavarba ejtő lehet azok számára akik azon narratíván nőttek fel, hogy a “nácik hatmillió zsidót gyilkoltak meg, s ezért utálni kellett őket”, s most azt látják, hogy az USA dollármilliárdokkal, fegyverekkel finanszírozza a neonáci, fehér felsőbbrendűségben hívőket. (Gondol itt a szerző valószínűleg a vulgárnemszetiszocialista Azovra. – szerk.) Ami még abszurdabb, hogy ezeket a “nácikat” zsidók vezetik, akiket az Egyesült Államok nevezett ki Zelenszkij elnöktől, Ihor Kolomoyskin keresztül, Oleksandr Yaroslavkyval és a zsidó szokás szerint nevet változtatott Zvi Hirsch-el azaz Gennadiy Boholyubovval együtt.

Azok számára, akik elhiszik a nyugati média narratíváját, miszerint az ukrajnai háború arról szól, hogy a “gonosz” Putyin területszerzési célok miatt indította a háborút, meglepő lehet, hogy az ukrajnai háború, akárcsak a közel-keleti háborúk, Nagy-Izrael megalapításáról szólnak, ahogyan az  1994-ben elhunyt Schneerson rabbi megjósolta és eltervezte.

A rabbi gyűlölettel telt beszédében kifejtette, hogyan kell elfoglalniuk Ukrajnát és elpusztítani Oroszországot: “Ha visszatekintünk a történelemben… ezen földek, az ősi zsidó hitű Kazária földjei, azaz, Izrael ősi földjei, melyeket a Kijevi Rusz meghódított a tizedik században. A szlávok ideiglenes vendégek ezen a földön… Visszatérünk erre a területre, és felépítjük Nagy-Kazáriát – a zsidó államot – ezeken a termékeny földeken, ugyanúgy, ahogyan 50 évvel ezelőtt a palesztinokat kiszorítva létrehoztuk Izraelt. Az izraeliek részben áttelepülnek ide, mi pedig a szlávmarhákat messze északra, Moszkván túl indián stílusú rezervátumokba hajtjuk.” 

Azon kritikusoknak, akik azzal érvelnek, hogy semmi hitelessége annak, hogy a rabbi egy ilyen tervet terjesztett volna elő, maga Volodimir Zelenszkij támasztja alá a terv érvényességét, amikor az ukránok zsidó elnöke azt mondta az újságíróknak, hogy mind neki, mind a NATO-nak az a célja, hogy a háború után egy “nagy Izraellé”, azaz Nagy-Izraellé alakítsák Ukrajnát. Alex Rubinstein cikke szerint Zelenszkij nyilatkozatát követő 48 órában a NATO-hoz és Izraelhez kötődő Atlanti Tanácsnak közre is került egy cikke, mely szerint fontos támogatni az ukrajnai háborút, mivel ez egy “hipermilitarizált NATO-bástya lesz, melynek nemzeti identitását az határozza meg, hogy képes felhasználni az USA erejét Oroszország ellen.” Más szóval, ugyanazon az érv, melyet a cionisták használtak, hogy milliárdokat vonjanak ki az amerikaiakból, annak érdekében, hogy Izraelt az iszlámmal és az arab országokkal szembeni hatalom bástyájaként tüntessék fel.

Zsidó állam létrehozásának érdekében Ukrajnában a rabbi azt mondja: “A régi módszerünket fogjuk használni: Oszd meg és uralkodj…. Az ukrán azt fogja gondolni, hogy a terjeszkedő Oroszország ellen, a függetlenségéért harcol, azt fogja gondolni, hogy végre megtalálta a szabadságát, miközben teljesen tőlünk függ. (…) A médiában – a rádióban, a televízióban, a nyomtatott sajtóban, a művészetben, az irodalomban, a színházban, a moziban – fokozatosan kiszorítjuk a nemzeti kádereket, felváltva őket a mieinkkel, vagy szélsőséges esetben a kozmopolita káderekkel.”

A rabbi azt is hozzátette, hogy a hódítás módszerei egyáltalán nem katonaiak lesznek, hanem “ideológiai és gazdasági, hatalmi struktúrák felhasználásával” megy majd végbe, mely alatt a Nemzetközi Valutaalapot (IMF), a Nemzeti Demokrácia Alapítványt (NED), a Világbankot, a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO), az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) és a Világgazdasági Fórumot (WEF) érti. Klaus Schwab, a WEF elnöke ezen  “hatalmi struktúrák használatát” szemléltette, amikor azt mondta: “Amire most nagyon büszkék vagyunk, az az, ahogyan világszerte behatolunk a kormányokba“.

A rabbi beszédében azzal is dicsekedett, hogy miként irányítják a zsidók az ENSZ-t: “Ezt a nemzetközi szervezetet tettük fegyverévé azon törekvéseinknek, hogy megragadjuk a hatalmat minden királyság és nép felett. Nem véletlen az sem, hogy az ENSZ Közgyűlése által 1975-ben elfogadott határozatot, mely a cionizmust a rasszizmus és faji megkülönböztetés leghírhedtebb formájaként határozta meg az 1992-es győzelmes felvonulásunk miatt visszavonták.” Rámutatott arra is, hogy: “Az elnök csupán egy paraván… a nép által választott (és ezért úgy fogjuk alakítani a választási procedúrákat, hogy minden legitimnek tűnjön)… ezáltal embereink kerülnek vezető pozícióba… ezeket a húrokat fogjuk pengetni.”

(…)

A rabbi tisztában volt azzal is, hogy lesz ellenállás ezért: “Védenünk kell magunkat… beolvadunk a köztudatba, és az antiszemita szót a legszörnyűbb szóvá tesszük. A zsidó szót suttogva ejtik majd csak ki.” 

A VT szerkesztője, Jonas Alexis, aki sokat írt a globális cionizmusról, Joseph Sobran amerikai újságírót idézi , aki persona non grata lett, mert le merte írni: “erejük abban egyedülálló, hogy a normál kritika határain kívül állnak, még akkor is, ha ez kiváltképp feltűnő… Egy képmutató etikettet kényszerítenek ránk: úgy tenni, mintha a zsidók tehetetlen áldozatok lennének; és ha nem tiszteled az áldozat szerepüket, elpusztítanak téged.” Sok egyetemi professzor és újságíró jutott ugyanerre a sorsra, démonizáltak és antiszemitának tituláltak lettek, majd kirúgták őket, mint Dr. Kevin Barret amerikai professzort és Dr. David Millert, a brit Spinwatch alapítóját, amely szervezet részletezte, hogy a cionista lobbi miként finanszírozza az iszlamofóbiát.

(…)

Ahogyan a rabbi mondta, módszereik nem csak katonaiak, hanem ideológiaiak is lesznek: “Megfosztjuk a társadalmat a fiataloktól, megrontva azt szexszel, (…) erőszakkal, alkohollal, dohányzással, drogokkal… a családot pedig leromboljuk azzal, hogy csökkentjük a gyermekvállalást.” A gyermekvállalás csökkentése alatt feltételezhetjük, hogy a rabbi ugyanazt a célt (népességcsökkentés) érti mint, amit a WEF szorgalmazott, amelynek fő tanácsadója, az izraeli Yuval Harari azt mondta, hogy az eliteknek meg kell szabadulniuk a “haszontalan fogyasztóktól” és a “világ túlnyomó többségétől”. A rabbi szerint Hitler “buta fiú volt… Véres nyomokat hagyott maga után. Ravaszabban cselekszünk: nem lesz nyomunk. A gyermekvállalás csökkentése érdekében… nincs szükség kazánokra, golyókra, sírokra. És nyoma sincs. Nem született. Nincsenek bűnösök.”

Végül a Rabbi dermesztően festi le azt a világot, amelyben élünk, ahol a félelem dominál, ahol gyenge a rendfenntartás, veszélyesek az utcák: “Vigyünk félelmet az emberek közé…. félj egy munkahelytől, amit el lehet veszíteni… Félj, és uralkodni fogunk.” Ennek a félelemnek a megteremtése érdekében azt javasolja, hogy “engedjük ki a bűnözőket a börtönökből, hogy több gyilkosság, rablás és instabilitás legyen. Az amnesztia csak a tolvajokra és a gyilkosokra vonatkozzon, egyszóval mindenkire, kivéve azokat, akiket az „etnikai gyűlöletkeltés miatt” ítéltek el, amely most az antiszemitizmusról szóló törvényt váltja fel.”

Miközben a világ az atomháború küszöbén áll, az egyetemes megtévesztés idején az igazság kimondása forradalmi tett, még akkor is, ha fennáll a veszélye annak, hogy démonizálják és az összeesküvés-elméletek szigetére szorítják az illetőt.

Kiegészítések a cionisták ukrajnai céljairól és az ország nevetséges államigazgatásáról

Ukrajna és a zsidók – Az Antikrisztus eljövetelének újabb állomása?

Izraelhez hasonlatos államot alakítanának ki Oroszország határán?

(Geopolitika.ru nyomán Szent Korona Rádió)