2024, október 12
12.8 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kiegészítések a cionisták ukrajnai céljairól és az ország nevetséges államigazgatásáról

Cikkünk szerves egészt alkot az Ukrajna és a zsidók – Az Antikrisztus eljövetelének újabb állomása? című írásunkkal, így ezen értekezés elolvasása előtt ajánljuk az első rész elolvasását. Korábban kitértünk arra, hogy miért is lehet fontos Izrael számára az orosz-ukrán háború, s, hogy milyen intézkedéseket foganatosítottak ezeddig. Most egy kicsit jobban beleássuk magunkat a dolgok mélyére, ezúttal az ukrán államigazgatás legsötétebb bugyraiba is. 

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Indíttatások és háttérhatalmi játékok (következtetések)

Az Ukrajnában zajló eseményekről nem beszélhetünk úgy, mintha egyetlen erő irányítaná a történéseket, mintha egyetlen háttérhatalmi csoport törekvéseivel szemben lépne fel egy másik. Kétségtelen, hogy van az oroszoknak és a cionistáknak külön tervük, emellett a nyugati erőknek is. Tehát hiába van mind a zsidóknak, mind Oroszországnak területi igénye (előbbieknek burkoltabban), saját terve az ukránokkal, ez korántsem biztos, hogy egybevág egymással. Sokan keverik a paklit, és rakják le a saját kártyájukat, nem lehet a helyzetet feketén-fehéren szemlélni, mint ahogy az ukrán, vagy orosz propaganda által finanszírozott oldalak teszik.

Azt azonban kijelenthetjük, hogy a cionisták biztos, hogy nem az oroszok ellen harcolnak az ukránok oldalán. Ők az ukránokat gerjesztik, fűtik, motiváljak, mozgatják, uszítják minél nagyobb ukrán veszteségek elérése érdekében és nem segítik őket a harcban (még akkor sem, ha néhány megtévesztett izraeli zsoldos konkrétan részt is vesz a harcokban). Nagy valószínűséggel, hacsak Isten máshogy nem akarja, végülis meg fognak állapodni az oroszokkal az eredeti terveik szerint, melyekről előző cikkünkben az “Izrael 2.0 projekt” keretében már beszámoltunk. Bár Donyeck és Luhanszk megyéket a cionista terv nem foglalja magába, de számos olyan területet igen, melyekre a katonai műveletek alapján az oroszok igényt tartanak:

Izrael után Ukrajna az egyetlen állam, ahol a legfelsőbb vezetők nyíltan zsidók

Az események megértésének érdekében az államvezetés kérdésére is részletesebben ki kell térnünk. Mint előző írásunkban megemlítettük, Zelenszkij, Ukrajna elnöke zsidó származású. Alapvetően nem is lennének ezzel problémák, ha nem születnének róla ilyen és ehhez hasonló megnevezések a zsidó médiákban: “ez a humorista-elnök karakter nem tréfa. És a zsidósága sem.” Mellette az ország miniszterelnöke, Denisz Anatoljevics Smihal, a védelmi minisztere, Olekszij Reznyikov, a főtárgyaló, David Arakhamiya, alias David Braun, a propagandaminiszter, Oleksiy Arestovych és az elnöki palota kabinetfőnöke, Andre Yemark mind “ősukrán” származásúak. Reznyikov neve például a jiddis (európai zsidó) nyelvből ered, jelentése a zsidó áldozatbemutató mészárosra (sakter) vezethető vissza etimológiailag. Pont ő az, aki dönt, hogy melyik alakulatokat hol vessék be… Például a hírhedt, hasznos idióta Azov-ezredet simán feláldozták Mariupolban, az Azovsztal-üzemben. Sokáig hitegették a közvéleményt és a harcolókat is, hogy megtartják a várost, majd felszabadítják azt, illetve, hogy nem sikerül soha elfoglalni az Azovsztalt. Majd “véletlenül” egybeesésként pont Húsvétkor (!) jelentették be, hogy a várost nem tudják felszabadítani, és az ott lévő katonák áldozatok ebben a háborúban, akiket nem is tudnak kimenteni…

Fontos megjegyezni, hogy az ukrán vezetők nemcsak származásilag zsidók, amit valaki kikutatott, vagy éppen a “négy fal között csinálják a zsidóságukat”, hanem ez a fő identitásuk, ezt hirdetik, nagyon büszkék erre a származásra (?) és vallásra (?).

Nem konkrétan a zsidó témához kapcsolódik, de Ukrajna “államférfiainak” eredeti foglalkozásáról is érdemes szót ejtenünk, ugyanis jól példázzák, hogyan kell teljesen tönkre tenni egy országot. Yemark például vígjáték-producerként, az elnöki adminisztráció vezetője, Andre Bodin a szórakoztatóiparban tevékenykedő ügyvédként, az elnök fő politikai tanácsadója, Sergey Sheffey vígjáték-íróként, Ivan Bakanov, az Ukrán Legfelsőbb Hírszerző Szolgálat elnökhelyettese egy vígjátékfilmeket készítő cég főnökeként, Szergej Sivoko, az Ukrán Nemzetvédelmi Bizottság vezető tanácsadója szintén humoristaként kezdte meg pályafutását.

Assad: A Nyugat áll a világ összes háborúja mögött

Kadyrov: Az egypólusú világ összeomlásáról (összegzés)

(Szent Korona Rádió)

A két sátáni összefog: MI segítségével végzi a népirtást Izrael (I. rész)

Az izraeli hadsereg több tízezer gázai lakost jelölt meg gyanúsítottként merényletre, egy mesterséges intelligencia alapú célzási rendszert használva, kevés emberi felügyelet mellett, és megengedő...

Így köp a nemzetközi jogra Libanonban a cionista terrorállam

Leonid Savin újabb kiváló írásában a cionista terrorállam, Izrael Libanonban elkövetett jogsértéseiről értekezik. Mindegy, hogy hol háborúznak a zsidók, embertelenség jellemzi őket. Kövesd Telegram...

Dugin: Naszrallah halála Izrael apokaliptikus felemelkedését jelzi

Az Antikrisztus eljövetelének újabb állomása? Nagy-Izrael megvalósulása? Mi kell a zsidó terror visszaszorítására? Alexander Dugin gondolatai alább.  Kövesd Telegram csatornánkat Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és...

Megalakulhat az Irán vezette, cionizmus ellenes “NATO”?

Komoly hiányosságát pótolhatja most Izrael a keleti világnak? A Varsói Szerződés felbomlása óta nem volt olyan katonai szövetség, ami méretében felérhetett volna a NATO-hoz....

Legfrissebb

Ez is eljött – Egy német város végre betiltotta a szivárványos zászlót

Végre egy jó hír: Neubrandenburgban (Mecklenburgi Tóvidék) a vasútállomás...

A TEK is besegített a szombathelyi drograzziába

Összehangolt akcióban fogták el a Vas vármegyei rendőrök és...

Izrael határait Damaszkuszig tolnák ki?

Bezalel Smotrich azt követeli, hogy Izrael határait Damaszkuszig tolják...

Már mindent szabad? Blaszfémikus “előadás” a sláger Stuttgartban

Nyugaton versenyt űznek abból, hogy az európai hagyományokba, az...

Závecz: A Tisza utolérheti a Fideszt

A Závecz Research legújabb felmérése szerint a Tisza párt...

Berkeríthetik az ukránokat az oroszok Kurszknál

Orosz és uzkrán források szerint egyaránt igaz, hogy csütörtökön...

Megúszott minden légicsapást: Izraeli kém volna Irán vezérkari főnöke?

Hetek óta eltűnt az első számú teheráni katonai parancsnok,...

Egy sorozatból lopta a beszédét az elmebeteg argentin elnök

A szélsőségesen filoszemita, magát jobboldalinak hazudó, libertárius Javier Milei...

Az amerikai elnökválasztás lesz Izrael történetének legfontosabb napja Trump szerint

Trump cionizmusa az amerikai politikusok közül is kiemelkedik. Ha...

Kategóriák

Ez is eljött – Egy német város végre betiltotta a szivárványos zászlót

Végre egy jó hír: Neubrandenburgban (Mecklenburgi Tóvidék) a vasútállomás...

A TEK is besegített a szombathelyi drograzziába

Összehangolt akcióban fogták el a Vas vármegyei rendőrök és...

Izrael határait Damaszkuszig tolnák ki?

Bezalel Smotrich azt követeli, hogy Izrael határait Damaszkuszig tolják...
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55