péntek, február 7, 2025
1.4 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Szaúd-Arábiának is demokrácia importra lesz szüksége?

Mély felháborodással konstatálta az Amerikai Egyesült Államok, hogy az OPEC+ országok, főleg Szaúd-Arábia csökkentették a kőolaj kitermelését. Pedig nem is érhette váratlanul a világot, hogy ezen útra léptek, ugyanis szeptember elején bejelentették már, hogy októbertől kevesebbet fognak felszínre hozni a fekete aranyból. 

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Bár tudtak róla előre, most kezdtek le nyilvánosan siránkozni. A Fehér Ház bejelentette, hogy felülvizsgálják kapcsolatukat Szaúd-Arábiával, ugyanis szerintük egy ilyen helyezetben, amikor Putyin veszélyezteti az amerikai emberek biztonságát, olyan államnak, mint Szaúd Arábia, akit éveken keresztül támogatott az USA, most viszont szándékkal kéne Amerika felé fordulnia. Ehelyett azonban a demokraták szerint Szaúd-Arábia veszélyezteti az USA biztonságát. Ezért több lehetséges szankciót kilátásba helyeztek, néhányan csupán a fegyverszállítmányokat állítanák le, mások teljes mértékben befagyasztanák a diplomáciai kapcsolatot Szaúd-Arábiával.

Úgy állítja be az USA a helyzetet, mintha az arab állam hatba szúrta volna őket. Szaúd-Arábia az OPEC+ tagja, ezen szervezet pedig pont azon okból jött létre, hogy védje a kőolajkitermelő országokat olyan agresszorok gazdasági nyomása ellen, mint az Egyesült Államok.

Az USA államvezetése szerint ezen lépéssel a szunnita királyság legitimálta Oroszország ukrajnai háborúját is, lévén Oroszország is az OPEC+ tagja, s ezzel nem csak energiaellátási szempontból veszélyeztetik az amerikai nemzetbiztonságot.

(USA Today és Hirado.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Az orosz-ukrán háború miatt megengedi az USA Venezuelának az olajexportot

Csökken az USA tekintélye? – A tiltás ellenére szállított olajat a Hezbollah a rászoruló Libanonba

Legfrissebb

Továbbra sem működik a szlovákok digitálisra állított földhivatali rendszere

Egy hónappal a szlovák ingatlan-nyilvántartási rendszert ért kibertámadás után...

Toroczkai László válaszol: “Kontroll nélküli Fidesz vagy Tisza Párt 2026-tól?”

Hogyan lehet megakadályozni egy kontroll nélküli Orbán Viktor vagy...

Trump munkacsoportot hoz létre a keresztényellenesség felszámolására

Donald Trump lépéseket tesz a kormányon belüli keresztényellenesség felszámolására....

Jön a Hadak Útja második állomása: 100 Katona Emlék- és Teljesítménytúra

Gőzerővel indult meg a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom túrasorozata,...

Kategóriák

Ábrahám Róbert keményen odaszólt a kismamákon mocskolódó, drogos Pottyondy Edinának

Novák Előd kismama-szépségversenyes kezdeményezésébe Pottyondy Edina a tőle megszokott...

Mégis az önkormányzaté lesz Rákosrendező

A fővárosi tulajdonú BKM Zrt.-nek elővásárlási joga van Rákosrendező...

Amerika és Izrael is kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából

Újabb nemzetközi szervezetekből lépteti ki az Egyesült Államokat Donald...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55