Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Eddig nem látott méretű éjszakai légitámadását hajtották végre az oroszok

Oroszország az éjszaka folyamán a háború kezdete óta a legnagyobb légitámadását hajtotta végre Ukrajna ellen – közölte vasárnap az ukrán légierő kommunikációs igazgatója.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Tájékoztatása szerint Oroszország összesen 537 légi fegyvert vetett be, köztük 477 felfegyverzett drónt és csali drónt, valamint 60 rakétát. Ezekből 249-et lelőttek, 226-ot pedig elektronikus zavarással hatástalanítottak.

Jurij Ignat, az ukrán légierő kommunikációs vezetője az AP hírügynökségnek elmondta, hogy a támadás – a drónok és különféle rakétatípusok együttes számát tekintve – a legnagyobb méretű volt 2022 februárja, a háború kezdete óta.

Elmondása szerint a támadások több régiót érintettek, köztük Nyugat-Ukrajnát is, távol a frontvonalaktól. Az ukrán légierő egy nyugati partnerektől kapott F-16-os harci repülőgépe lezuhant, miután légicélok leküzdése során megsérült. A pilóta életét vesztette.


A herszoni területen egy ember vesztette életét dróntámadásban Olekszandr Prokudin kormányzó tájékoztatása szerint. Oleh Szinyehubov, a harkivi terület kormányzója arról számolt be, hogy egy ember meghalt egy autót ért dróntalálatban. A cserkaszi területen hat ember, köztük egy gyermek sérült meg – közölte Ihor Taburec kormányzó. A lvivi területen nagy tűz ütött ki egy drohobicsi ipari létesítményben egy dróntámadás után, és ez a város egyes részein áramkimaradást okozott.

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/06/10/mikor-nyernek-mar-vegre-dugin-az-orosz-ukran-beketargyalasok-margojara/

( Demokrata nyomán Szent Korona Rádió)

telegram

Gyerekek előtt mutogatta a s*ggét egy buzeráns; ombudsmani eljárás indult a Bűnvadászok ellen; embercsempészekkel működik együtt a migránsmentő Sea-Watch – Telegram-posztjaink (2026.07.25.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 26.

telegram

A bíróság a deviánsokat védi; elegük van az ukránoknak; meghalt a sokkoló élményben részesült cigány – Telegram-posztjaink 2026.07.24.

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 25.

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.