7 éves gyerekeket erőszakoló „transzneműt” zártak női börtönbe

Korábban az USA-ban saját anyját erőszakoló férfi került női börtönbe, majd New Jerseyben és Kaliforniában volt olyan eset, hogy megerőszakolta, és teherbe ejtette cellatársait egy-egy „transznemű” rab, de még Ausztráliában és az Egyesült Királyságban is bevett szokássá vált, hogy a magukat nőnek képzelő férfi bűnözőket női börtönbe zárják. Most is ugyanez történt egy pedofillal, aki 7 gyermek ellen – akik közül […]
Hazugságokkal próbálja menteni magát a palesztin újságírónő haláláert felelős Izrael

Májusban izraeli katonák lőtték le Ciszjordániában az al-Jazeera pánarab hírtelevízió egyik ismert újságíróját. A Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke Izraelt tette felelőssé a tudósító haláláért. A keresztény riporter az izraeli katonák palesztin menekülttáborba való behatolásáról akart tudósítani amikor fejbelőtték. A palesztinokat terrorizáló agresszorok továbbra sem maradtak restek, hiszen az azóta megvert és megalázott újságíró után újabb védtelen […]
Családellenes propaganda ellen léptek fel a horvát hazafiak

Az olyan, hagyományosan katolikus államokban, mint Horvátország és Lengyelország is megjelentek a felforgatók, akik minden áron a tradicionális családfogalom felszámolására törekszenek. Ennek álltak most útjába a hazafiak déli szomszédunkban.
Meghibásodások, silány minőség és pocsék ügyfélszolgálat – Ez jellemzi a Teslát

Egyre gyakrabban okoznak balesetet teslák, de szerencsére az emberek is kezdenek rájönni, hogy a silány minőségű rendszerekkel felszerelt autók csak a bajt hozzák rájuk, arról nem is beszélve, hogy az ügyfélszolgálat finoman szólva sem él-hal a vásárlókért.
Véleménydiktatúrát vezettek be A Hatalom Gyűrűi értékelésében: a negatív hozzászólásokat törlik

Az új Gyűrűk Ura sorozat annyira progresszív, hogy még maga Elon Musk is kritikával illette. A készítők azonban nem ismerik be, hogy a forrásanyagtól totálisan eltérő „remekművel” mekkora hibát vétettek, és most a kommunizmusra hajazó módszerrel oldották meg a dolgot…
Nemváltásukat megbánó fiatalok számoltak be súlyos megbánásukról egy közösségi oldalon

Az LMBTQP-lobbi komoly befolyást gyakorol a még fejlődésben lévő fiatalokra, valamint kisgyermekek szüleire, hogy változtassák meg gyermekük nemét, apró jelentéktelen dolgok miatt, vagy akár ok nélkül is. Alább olyan beszámolókat olvashatunk, hogyan tettek tönkre az antitradicionálitás erői életeket, a nemváltoztatásra való felbujtással.
Miután rákos lett, abortuszt javasoltak, de a kismama az életet választotta

Annak ellenére, hogy több orvos abortuszt javasolt neki miután rákot diagnosztizáltak nála, a katolikus kismama az életet választotta. Jessica Hanna nem csupán egymaga imádkozott, hanem a közösségi médiában is arra kérte az embereket, hogy mondjanak el egy fohászt érte. Mostanra megszületett egészséges kisfia, kigyógyult a rákból és szeretne történetével erőt adni a hozzá hasonló helyzetben […]
Több ezer résztvevővel tüntettek az LMBTQP-lobbi ellen a szerb ortodoxok
Így néz ki egy valódi, normalitáspárti felvonulás, mely az LMBTQP-lobbi erőszakos térnyerése ellen zajlik. Semmi szentimentalitás, semmi mászolygás, hanem a férfias erő felmutatása, a fiatalok és az egyházi személyek nagy reprezentációjával.
A szurkolóknak is elege van a meccsekre bevitt LMBTQP propagandából

A Marseille labdarúgó csapatának ultra csoportja letépte az angol szurkolók LMBTQP-transzparensét a Tottenham elleni londoni BL mérkőzésen. Nem először fordul elő, hogy az LMBTQP lobbi próbálja megvetni a lábát a labdarúgás világában.
11-14 év közötti cigánybűnözők raboltak Kecskeméten

A kecskeméti Noszlopy Gáspár parkban múlt szombaton, 23 óra 35 perc körül egy 11 és 14 év közötti életkorú gyerekekből álló 5 fős társaság állt körbe egy hajléktalant, majd az értékei átadására szólították fel.