Egy újabb, az ELTE-n történt esetet mutatunk be a VDTA cikksorozatával, melynek első része itt, második része itt, harmadik és negyedik része itt, ötödik és hatodik része pedig itt olvasható. Íme az hetedik és nyolcadik része a Tanító- és Óvóképző Kar által “Szexuális nevelés születéstől serdülőkorig” címmel indított, online kurzusról készült beszámolónak:
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
7. rész
Előző írásaimban többek között bemutattam, hogy a genderideológia miként definiálja azokat a gyerekeket, akik nem a nemüknek megfelelően fejezik ki magukat. Ők a gendernonkonform gyerekek. Most ehhez kapcsolódva egy olyan 12 éves kisfiúról írok, akit a kurzus, mint jó példát állít elénk, aki gender kreatív fiatalként fiú testben él lányként, mert olyan “bátor”, hogy meg meri élni önmagát egy rendkívül támogató közegben.
Az őt és családját bemutató propagandafilm marketingesei, készítői profik a manipulációs eszközök használatában. Andalító zene, lassú pillantások, jól adagolt didaktikus mondatok. A békét, harmóniát sugárzó zenei aláfestés olyan érzetet kelt, mintha maga az álom volna megélni ezt a létet, miközben egy érzelmileg sérült, identitásválságban lévő kisgyerek történetét ismerjük meg.
“Számomra önmagamnak lenni annyit jelent, kreatívnak lenni” – mondja CJ, a 12 éves gender kreatív kisfiú a film elején. Aztán rögtön fel is sorolja, hogy melyek ezek a kreatív tevékenységek: sminkelés, hajformázás, az LMBTQ-közösség melletti kiállás, illetve festegetés.
Ezután leteszi a fésülködő asztalára a rózsaszín sminkkészletét. Egy másik kisfilmben még azt is megtudjuk róla, hogy a vásárlás, öltözködés és a barátokkal lógás is a kedvenc hobbijai közé tartozik és hogy a nem egyáltalán nem fontos.
Ő a globalizmus, a multikulturalizmus és a genderideológia tökéletes terméke és áldozata, éppen ezért etalon és minta. Egy gendersztárrá avatott kis fogyasztó, akinek mindene megvan, de eltörölt identitása okán semmije sincs, ezért folyton sóvárog, pótcselekvésekben él.
CJ története röviden. Szülei szerint a “fiú élete első éveiben sem igazán érdeklődött a fiús játékok iránt”, CJ maga pedig úgy emlékszik vissza, hogy “gender kreatív kalandja akkor kezdődött, amikor megtalált egy Barbie-t az anyja szobájában”. A képek alapján úgy 3-4 éves korában történhetett mindez. “Már kisgyerekként is inkább a lányos ruhák, kiegészítők vonzották, mint a fiúsak. CJ-nek nincsen problémája azzal, hogy fiú, hogy fiú testbe született, sőt, szereti, hogy fiú, csak lányosan viselkedik”, mondja az apja. Csak. Mindezt olyan természetesen, mintha az is volna. CJ elmondása szerint “felső tagozatban elkezdték kiközösíteni a barátai, páran ellene fordultak, időről időre zaklatták, emiatt otthon sokszor sírt, nem akart iskolába menni”, amikor – az anyja visszaemlékezéséből megtudjuk – “egy kislány azt mondta neki, nem is baj, senki nem fogja észrevenni, ha soha többet nem megy, ha örökre eltűnik”. Természetesen a mindezzel megvádolt gyerekek nincsenek megszólaltatva a filmben.
Persze, ha a CJ és szülei által elmondottakat tényként kezeljük, nincs ember, aki ne érezne együtt egy kiközösített kisgyerekkel és a szüleivel.
Nem tudom, hogy bármikor próbálkoztak-e a szülők segítséget kérni valódi szakembertől, “gender specialistákon” kívül. Pedig, ha egy jó szakemberhez sikerül fordulni még időben, akkor arra is fény derülhetett volna, hogy a problémák eredendő oka talán nem CJ-ben keresendő, hanem esetleg bennük. De ezek a szülők már nyilvánvalóan elsajátították a gendersemleges nevelés lényegét, érzékenyített, “haladó” gondviselőkként beálltak a megfelelő irányba. Megtanulták, hogy hagyják kísérletezni a gyereküket a különböző nemi szerepek között, hiszen egy igazán jó szülő mi mást is tehetne, amiként azt az általunk elvégzett tanfolyam is tanítja: “nagyon nehéz megmondani valakiről egészen kiskorában, hogy transznemű, vagy csak nem a sztereotípiáknak megfelelően viselkedik. Éppen ezért mindenképpen érdemes hagyni szabadon kísérletezni a nemi megjelenítésmódokkal.”
Tulajdonképpen ők is áldozatai a genderérzékenyítésnek, és lehet, hogy könnyebbnek találták magukévá tenni a hamis propagandát, mint küzdeni ellene. Lehet, hogy nem is volt lehetőségük mást tenni, mint a legtöbb nyugati demokráciában élő embernek, talán ők is sodródtak az árral.
Lehetséges, hogy legbelül tudják, amit tesznek, bűn a gyermekükkel szemben.
Hogy tudtak volna változtatni, vagy sem, hogy akartak vagy sem, hogy megijedtek-e attól, CJ-vel esetleg megromlik a kapcsolatuk, ha nem támogatják rajongó lelkesedéssel gyermekük gender kreatív életmódját, hogy volt-e őrlődés bennük, mindezt nem tudhatom.
Mindenesetre megoldásként elvitték CJ-t élete első pride-jára, ami elmondásuk szerint a kisfiú életének legszebb napja volt. A pride-on készült fotón, ami aztán bejárta a média minden színterét, mindkét szülő egy táblát tart a kezében, az anya a következő felirattal: “Szeretem a gender kreatív fiamat!” Az apáén a következő olvasható:
“A fiam sminket és szoknyát visel. Tedd túl magad rajta!!”
Pár hét eltelte után az emberek arról beszéltek, hogy James Woods amerikai színész “miként ment neki ennek a fiatal gyereknek” a közösségi oldalán, amit a szülők “félelmetesnek és ijesztőnek” találtak. Pedig James Woods nem a gyereket, hanem a szülőket támadta kemény szavakkal azért, ahogyan felhasználták a saját gyermeküket önmaguk sztárolására, a jóemberkedő, toleráns, gender-mintaszülők köntösébe bújva. Úgyhogy James Woods, akaratán kívül, lehetőséget kínált nekik arra, hogy újabb látványos áldozati kreditet szerezzenek maguknak és CJ-nek.
Az anya 2013-ra már írt is egy könyvet a helyzetükről, ezzel CJ hátán sikerült felmásznia a valószínűleg mindennél jobban vágyott ismertség profitábilis uborkafájára. Az üzlet maga a gyerek.
CJ első pride-on való részvétele, James Woods üzenete és az iskolai zaklatások után a kisfiú – visszaemlékezése szerint – nem volt boldog, nem érezte jól magát, de hogy érezze, mennyire szívén viseli sorsát az LMBTQ-közösség, közel egy évvel az események után meghívták, hogy legyen ő a Grand Marshal (olyan helyi személy, aki sokat tesz az LMBTQ-közösségért, aki példaképként szerepelhet előttük) a kaliforniai Orange County Pride-on. Az anya elmondása szerint “azért hívták őt, mert ha a közösségük egy tagja lelkileg elesett, összetört, akkor ők felemelik, segítenek neki”. CJ úgy érezte, nagy lehetőség ez számára, boldogan vállalta, így ő lett minden idők legfiatalabb Grand Marshalja, még egy OC Grand Marshal díjjal is gazdagodott.
CJ ettől fogva magabiztos lett, az iskolájában elérte a gendersemleges dresszkód bevezetését, sőt még másik 26 iskolában is. Hogy ezt miként fogadta, fogadja az óriási többségében hetero (gyerek)társadalom és az ő szüleik, azt nem tudjuk meg, de ez általában nem is számít.
A videóban feltűnik még a CJ-nél 10 évvel idősebb hölgy is, aki lelkesen segíti őt, hogy a napjához illő, megfelelő sminkben tündökölhessen a 12 éves gyerek. Hogy CJ gyerekként milyen gesztusokat tesz a pride-on, vagy milyen táncot lejt már kb. 4 évesen egy bevágott videóban, arról pontosan a szexualizált légkör megteremtése jut eszembe, amit az ELTE kurzusa is az abúzus egyik lehetséges eszközeként aposztrofál, miközben a pride-ot élteti.
Ez történik CJ sztáréletének minden egyes pillanatában. Küzd az LMBTQ-jogokért, hol prostituáltnak öltözve, hol kedves kislánynak, és szemlátomást fogalma sincs arról, hogy a gyerekkorát rabolták el tőle teljes egészében, de lehet, hogy a jövőjét is.
CJ csak egy gyerek a sok között, akiket a szüleik ugyanerre az útra terelnek, akik nem veszik észre, vagy nem akarják észrevenni, hogy a gyerek csak láthatóvá szeretne válni, kitűnni valamivel a tömegből, figyelmet, szeretetet akar bármi áron. Akik szülőként nem mernek szembenézni a problémával, inkább még nagyobbra duzzasztják azt, kiszolgálva egy hamis propagandát, nem tudván, vagy nem akarván tudni, hogy mit cselekszenek. Persze a gyerekeik tönkretett életét tekintve mindegy is, hogy amit tesznek tudatos vagy sem, segítő szándék vezeti őket vagy sem. A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.
CJ valóban nagyon aranyos kisfiú volt, kár érte és kár minden hasonló cipőben járó gyerekért. Remélem, egyszer sikerül megtalálnia a valódi önmagát, bár nem tudhatom, egy gyerek hogyan tud egyedül, segítség nélkül egy olyan harapófogó szituációból kiszabadulni, amiben azt tapasztalja, hogy minden, ami benne szerethető, büszkeségre okot adó a szülei számára és izgalmas a külvilág számára, az kizárólag ahhoz köthető, hogy fiú testben lányként viselkedik. Ez olyan mértékben kizárólag ennek az útnak a folytatásában és túlhajtásában erősíti meg őt pszichésen, hogy nem tudom elképzelni, mi módon léphetne ki ebből a szerepből, hiszen joggal merülhet fel benne a kérdés, még ha hangosan soha nem is meri kimondani önmagának sem:
Vajon apa és anya szeretnének engem akkor is, ha újra csak egy fiú lennék a sok között? Vajon büszkék lennének rám azután is, vajon kíváncsi lenne rám bárki, érdekesnek találna bárki, ha újra csak egy fiú lennék a sok között?
Csak remélni tudom, hogy nem egy még önpusztítóbb útra lép folytatásként, és nem dönt úgy (vagy nem döntött már úgy), hogy a fiúteste is problémás számára, mert az a pubertásblokkolók, majd nemi átalakító hormonok adagolását jelenti, ami már nem csak pszichés, hanem visszafordíthatatlan fizikai sérüléseket is okoz számára. Nem irigylem azokért a napokért, hetekért, évekért, amikor majd rájön, hogy az a bizonyos támogató közeg, milyen hamis volt és mennyire tévútra terelte őt.
De mégis szívből kívánom neki a felébredést, mert, ha sikerül mindebből kitörnie, az hatalmas erőt és lehetőséget nyújthat neki egy új, igazi élet felé.
8. rész (Összefoglaló)
A képzés körülbelül egyharmad részben fontos, komoly problémákkal foglalkozott, s ezek bemutatásához ellenőrizhető kutatási anyagokat is felhasználtak, s több érvényes, szakszerű, gyermekvédelmi alapállású konklúziót megfogalmaztak a kurzus működtetői. A következők kerültek tárgyalásra mint a gyermekeket veszélyeztető jelenségek: a korlátlan és ellenőrizetlen internethasználat hatásai, online pornó, szexting, internetes pedofília, serdülőkori drog- és eszközhasználat és a problémás, veszélyes szexuális viselkedés összefüggései, ezek következményei, valamint az abúzus, családon belüli abúzus.
A kurzus okkal kritizálja azt, hogy a tiniknek szóló médiatartalmak erősen átszexualizáltak, “ami korai, meggondolatlan rizikós szexuális aktivitáshoz vezethet” a kamaszok körében. Ezzel az állítással sem tudok vitatkozni, azzal viszont már igen, hogy szerintük kizárólag a “kötelező, heteroszexuális” romantikát erőltetik ezek a filmek, miközben világosan látszik, az elmúlt években mind a Netflixen, mind az HBO-n megjelent a kimondottan tiniket célzó filmekben az egyértelmű, nyílt homoszexuális és genderpropaganda, ahogy a nekik szóló zenei anyagokban, videókban, reklámokban is, a heteroszexuális témájúakhoz hasonlóan erős, szexuális körítéssel tálalva.
A tananyag idevonatkozó része:
“A tiniknek szóló sorozatok többsége ugyanakkor általánosságban is “átszexualizált”, erősen sugalmazva a kötelező (heteroszexuális) párkapcsolati romantikát, mint a tinik életében a legfontosabb témát. A szexualizált médiatartalmak fogyasztása a tinikben azt az érzést kelti, hogy körülöttük minden kortársuk szexuálisan aktív, és ez a vélt kortársnyomás gyakran vezet korai, meggondolatlan és rizikós szexuális aktivitásokhoz.”
Szintén komoly veszélyforrásként jelölik meg az online pornótartalmakat is, ami valóban egyre fiatalabb korosztályokra jelent veszélyt. A kurzus vonatkozó modulja szakszerűen mutatta be ezt a témát. Segítségképpen viszont olyan szervezetek honlapjait javasolja szülőknek és gyerekeknek egyaránt, mely szervezetek LMBTQ-érzékenyítést is végeznek, ezzel együtt nyújtják a gyermekekre veszélyes egyéb tartalmak elleni védekezés módszereit, úgyhogy itt is fennáll az a helyzet, ami az egész ELTE-kurzus szimbóluma lehetne: csináljunk gender alapú “gyermekvédelmet”, azaz készítsünk fából vaskarikát!
Ha átadjuk a gyerekeket teljes egészében, mindezen problémákkal együtt azoknak a szervezeteknek, akik hajlandóak foglalkozni ezekkel a kérdésekkel, akkor többek közülük, ahogy az általunk végzett kurzus is teszi, genderérzékenyítéssel és politikai agitációval vastagon megspékelve fognak a maguk eszmerendszere alapján odafigyelést, segítséget felkínálni a bajban lévő, sérült, zavarodott, magukra hagyott fiataloknak.
Csak magunkat okolhatjuk, ha így fokozatosan kiszorulunk a saját gyerekeink, unokáink életéből, s végül elfordulnak a tőlünk kapott értékrendtől. Tegyünk érte, hogy ne így legyen!
Ők az igazi veszélyeztetők: tőlük óvd a gyermekeidet! – LMBTQP-lobbit támogató tanárok (II. rész)
(VDTA Blog nyomán Szent Korona Rádió)