Egy újabb, az ELTE-n történt esetet mutatunk be a VDTA cikksorozatával, melynek első része itt, második része pedig itt olvasható. Íme a harmadik és negyedik része a Tanító- és Óvóképző Kar által “Szexuális nevelés születéstől serdülőkorig” címmel indított, online kurzusáról készült beszámolónak:
Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07
3. rész (Összefoglaló)
Tóth Olga “Családformák és társadalmi nemek változása, genderfóbia Európában” című előadása került terítékre ebben a részben.
Szerinte a 2011-es Alaptörvény család alatt a házasságban élő férfit, nőt és gyerekeiket érti, viszont nem számítanak annak többek közt a távkapcsolatban élő gyerekes házaspárok, a mozaik- és egyszülős családok, ez azonban a kormányzati intézkedéseket tekintve sem igaz.
Persze önellentmondásba is keveredett a szociológus hölgy, ugyanis egyszer a következőt mondja:
“Mit tudunk a régi családokról? Rettenetesen változó valami volt. Nem csupán a »szülőpár+gyerekek« család voltak. Nem volt általános a nagycsaládos együttlét. A család összetétele állandóan változott.”
Máskor pedig az alábbi hangzik el:
“Őriszentpéteren pl. 1700valahányas adat, az átlagos családnagyság 2,7 volt… Tehát a tradicionalista családkép egy mesterséges konstrukció, amit több elemből raknak össze…mi Arany Jánoson nevelkedtünk, mi, magyarok a Családi kört tanuljuk az iskolában, az egy nagyon szép vers, ha egyszer elkezdjük boncolgatni, hogy milyen kép alakul ott ki, a valósághoz valami egészen nulla köze lenne.”
A két idézett szöveg logikai ellentétben áll egymással, míg az első a családmodellek egy fajtájaként jellemzi az Arany János által bemutatott családmodellt, addig ez utóbbi pusztán a költői képzelet és a magyar “tradicionalista” vágyálmok körébe sorolja ezt a családtípust.
Az előadó elsődleges célja az volt, hogy az előadás végére mint egyetlen igazságot hirdesse: a család gyakorlatilag definiálhatatlan képződmény, annyira sokféle, folyton változó, képlékeny emberi kapcsolatmátrix. Ideáltípusa nincs és nem is volt. Ebből következően pedig a genderideológia nem ver szét semmit, hiszen ami soha nem is volt, és ma sincs, azt nem lehet szétrombolni, tehát a magyar kormány és az edukációra szoruló magyar átlagpolgár délibábokkal viaskodik, mikor a család intézményét védi a genderelmélet gyakorlati következményeitől.
4. rész
“Úgy tűnik, hogy cikksorozatunkkal az LMBTQ-propaganda főütőerére tapintottunk, hiszen a Védett Társadalom Alapítvány Facebook-oldalán megjelenő írásaink mindegyikét cenzúrázza a közösségi platform. Talán nem véletlenül, áprilisban az országgyűlési választások mellett gyermekvédelmi népszavazáson dönthetünk arról, hogy engedjük-e gyermekeinket veszélyeztetni a genderpropaganda által vagy sem, illetve az ENSZ is felszólította a magyar kormányt, hogy helyezze hatályon kívül a pedofiltörvényt, és vezessen be LMBTQ-ideológiai érzékenyítést a közoktatásban is.
Írásaink pontosan arra hívják fel a figyelmet, hogy az ELTE miként próbálja bevinni az ideológiát a pedagógusokon és a szülőkön keresztül az oktatásba és a mindennapi életbe. Így nyilvánvaló, miért tartja tényfeltáró beszámolóinkat olyan veszélyesnek a Facebook, hiszen ezzel még mi is időben hívjuk/hívnánk fel a figyelmet a megelőzésre, hogy ne történjen meg velünk az, amiről a nemrég hazánkban járt amerikai (baloldali, ateista!) szerző, Peter Boghossian az Index újságírójának számolt be, mikor az a woke- és genderideológiáról kérdezte.
“Olyan ez, mint a trójai faló. Ha egyszer beengedik az oktatásba, akkor vége, soha nem tudnak tőle megszabadulni. Nem lehet mit tenni ellene. Annak, ami nálunk, Amerikában történt, az is fontos vetülete volt, hogy a pedagógia szakok is mind a woke-ideológia hatása alá kerültek. Így olyan lett a közoktatási rendszerünk, hogy mindenki ugyanazt gondolja, a gyerekeket egy ideológia szerint tanítják, és nem is csinálnak titkot ebből. Felnőve pedig ezek a fiatalok kerülnek majd irányító szerepbe a különböző társadalmi intézményekben.”
Előző írásomban beszámoltam arról, hogy a kurzus már az első modulban lefekteti a genderideológia alapjait, így a továbbiakban már erre az alapra építkezik. Ahogyan haladunk előre a tananyagban, újabb fogalmakkal ismerkedünk meg az “LMB+ és gendernonkonform!” gyerekek fejezetben.
Amint azt írják, kb. 5 éves korára a gyerek tudja, hogy fiú-e vagy lány, hogy a biológiai nem nem változtatható meg, még akkor sem, ha nem a saját nemének megfelelően viselkedik (pl. öltözködik) valaki. Ez utóbbi fogalom a nemi konstancia, amely 6 éves korra érik meg a fiatalban. A hangsúlyt viszont arra helyezik, hogy már az 5 éves gyerekek is sztereotip módon gondolkoznak, mivel például már óvodában ellenzik a saját nemnek nem megfelelő öltözködést, mindennek pedig a következő az oka:
“nagyon erőteljesen megtapasztalnak és tudatosítanak egy identitáskategóriát, és ezzel összefüggésben a nemekhez kapcsolódó sztereotípiákat is megtanulják.”
Ami magyarul annyit jelent, hogy a több ezer éves “propaganda”, a rájuk kényszerített, heteronormatív nevelés hatására viselkednek a nemükből fakadó szerepek szerint. A Magyar Pszichiátriai Társaság valamint a Magyar Pszichológiai Társaság, mely utóbbi szervezet LMBTQ-szekciójának vezetője az az F. Lassú Zsuzsa, aki az ELTE kurzusának fő facilitátora, nemrég megjelent “szakmai állásfoglalásában” a fentivel ellentétben viszont azt írja:
“A nemi identitás és a szexuális orientáció környezeti hatással (pl. neveléssel, »propagandával«) nem befolyásolható.”
Itt a következő kérdéseket tenném fel. Mégis hogyan tud a gyerek erőteljesen megtapasztalni, “tudatosítani és megtanulni egy identitáskategóriát” (ahogy azt a kurzusban írják), ha azt neveléssel, “propagandával” nem lehet befolyásolni? Akkor miért fontos, hogy a gyerekek gendermeséket halljanak már óvodás korban, ahol végül az azonos neműek nyerik el egymás kezét a történet végén? Az ENSZ Ember Jogi Tanácsa miért szólította fel pár napja a kormányt, hogy helyezze hatályon kívül a gyermekvédelmi törvényt? Ha a környezetnek, a nevelésnek, a gyerekek elé állított mintának nincsen semmilyen hatása, akkor miért olyan fontos az érzékenyítésük minden lehetséges fórumon és platformon, közvetve és közvetlenül?
Ha a gendermesék semmilyen befolyásoló hatással sem bírnak, akkor a Meseország mindenkié című propagandakönyv projektkoordinátorát a Time miért sorolta a világ 100 legbefolyásosabb embere közé?
A nemi identitás fluiditása témánál megemlítik, hogy “mind a szakirodalomban, mind a hétköznapi életben is egyre nagyobb a láthatósága és elismertsége a gendernonkonform gyerekeknek”. (Ahogyan egy kedves ismerősöm mondaná: “Így van! Jelentsen bármit is!”)
Kíváncsi lennék arra vagy azokra a valóban reprezentatív kutatásokra, amelyek olyan országokban készültek, ahol nem zajlik évtizedek óta érzékenyítés, mert ha a lobbin múlik, akkor hamarosan többen lesznek a nyugati világban a gendernonkonform gyerekek, mint az önmagukat egyszerűen csak fiúnak vagy lánynak aposztrofálók, az önmagukat akként is értelmezők és a “nemi sztereotípiáknak megfelelően viselkedők”.
Tehát, még egyszer rögzítsük, hogy teljesen világos legyen, ha egy gyerek a nemének megfelelően fejezi ki magát, akkor sztereotipikusan viselkedik.
Azt is megjegyzik, hogy mára a gendernonkonform gyerekeket inkább genderfüggetlennek illene nevezni, mert előbbi kifejezés egyfajta problémára, rendellenességre utal, míg utóbbi az állapot természetességét hangsúlyozza. A későbbiekben mégis a gendernonkonform kifejezést használják, gondolom, a rossz beidegződések miatt, de legyünk megértőek, melyikünk nem veszne el a genderszótár útvesztőjében!?
Megtudjuk azt is, hogy a heteronormatív társas környezetben a felnőttek a következőképpen reagálnak a gyerekre: “a felnőttek gyakran a párkapcsolatok és vonzalmak szókincsét alkalmazzák a különböző nemű gyerekek közötti interakciókra, míg az azonos nemű gyerekek közti hasonló interakciók esetén a barátság szókincsét.” Borzalom!
Tovább olvasva azzal szembesítenek minket, hogy “A klasszikus pszichológiát egyre többen kritizálják annak ciszcentrikusságával, amennyiben alapértelmezettnek vette, hogy a nemi identitás egybeesik a születési nemmel.” Vajon az “egyre többen” mögött hányan állnak azokkal szemben, akik viszont NEM kritizálják a klasszikus pszichológiát annak ciszcentrikussága miatt? Tartok tőle, az arány hasonló lehet, mint a Magyar Pszichológiai Társaság és a Magyar Pszichiátriai Társaság fent megemlített “szakmai álláspontját” aláírók és alá nem írók közötti. (Friss fejlemény az ügyben, hogy az elmúlt napokban a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöksége – a tagságtól érkezett ellentmondásos visszajelzések alapján – úgy döntött, hogy szakmai vitát indít, s a végleges állásfoglalást a szakmai konszenzus eredményeként fogják közölni.)
Az arányokról alkotott feltételezésemet erősen alátámasztja az a mód, ahogyan a pszichológiai társaság volt elnöke, Balázs Judit és a társaság LMBTQ-szekciójának jelenlegi vezetője, F. Lassú Zsuzsa Szilvay Gergely, a Mandiner újságírójának a témában feltett kérdéseire reagált, amikor a “szakmai álláspont” keletkezési körülményiről, szövegezéséről, vitatható megjelenéséről és önellentmondásairól kérdezte, illetve azokkal szembesítette őket.
Balázs Judit eddig nem is válaszolt, F. Lassú Zsuzsától viszont megtudtuk, mit gondol a Mandiner újságírójáról meg úgy általában a kormánypárti médiáról, csak a publicista által feltett témával kapcsolatos szakmai, szakmaetikai kérdésekre nem kaptunk feleletet.”
Stop LMBTQP-propaganda – Az Egyetemi Ellenállás üzenete az ELTE-nek
Egyetemi Ellenállás: Milyen tanulság vonható le az LMBTQP lobbi nyugati térnyeréséből?
(VDTA Blog nyomán Szent Korona Rádió)