Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Kivégeznek egy gyereket Észak-Koreában a Squid Game becsempészése miatt

Az észak-koreai rezsim emberiség ellen elkövetett bűnei hatalmasak. A lakosság szellemtelenségben, folytonos terrorban és mélyszegénységben tartásával szinte ellehetetlenítik az élet bárminemű átélését. Az ott élők számára még a vallás sem jelent kiutat, nagyrészük nem is tud róla, hogy egyáltalán létezik. Most pedig egy sorozat becsempészéséért halálra ítéltek egy fiatalkorút. 

Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió Jobbklikk oldala >>>
Csatlakozz!

A diák a valamivel lazább diktatúrában, Kínában járt, ahonnan visszatérve egy elrejtett adathordozón sikerült beszállítania a Squid Game nevű dél-koreai sorozatot hazájába. Elővigyázatlansága folytán azonban lebukott, ugyanis elkezdte iskolájában terjeszteni. Számos diáktársa vásárolta meg tőle a másolatokat, így nem csak ő került bajba. A kommunizmus ember- és életellenes uralma folytán így most a kivégzőosztag előtt végzi, akik egyszerűen sortüzet fognak ráereszteni.

Több diáktársát is előállították a Koreai hatóságok, akik közül egyet életfogytiglani börtönbüntetésre, másokat pedig évekig tartó kényszermunkatáborra ítéltek. Helyi információk szerint azonban nem csak a fiatalokat érték retorziók, ugyanis az igazgatót és több vezető személyt bányákba internáltak.

A híresztelések arról is beszámoltak, hogy jelenleg a tanárok nagy része attól retteg, hogy az ő diákjaik is vettek másolatot, ami által ők is veszélybe kerülhetnek.

Észak-Koreában a nyugati típusú országok termékei tiltólistán vannak, akit mégis csempészésen kapnak, súlyosan megbüntetik. A mostani kegyetlen eljárásra pedig az új törvénykezésnek köszönhetően kerülhetett sor, mely kimondja, hogy „reakciós” magaviselet miatt kiskorúakat is felelősségre vonhatnak. займ срочно онлайн

Kábítószer és terror: ez Észak-Korea valódi arca

„Cuties” észak-koreai módra – avagy amikor pedofil a diktátor

(DailyMail nyomán Szent Korona Rádió)

A valóság spirituális dimenziója

Dugin: A halál pillanatában válunk először képessé arra, hogy a valóságot olyannak lássuk, amilyen valójában

Alexander Dugin szerint a cél az, hogy ebben a világban, ...

Jobboldaliság

2026. 06. 29.

Telegram posztjaink (2026.06.25.)

Az éjjel a Dunába dobálták a magyar zászlókat; Államilag támogatott gyilkosság áldozata lett egy gyermek Hollandiában; Vallásgyalázó előadást tartott Hodász – Telegram posztjaink (2026.06.25.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 06. 29.

Telegram posztjaink (2026.06.26.)

Újra felkerültek a szivárványos rongyok; Izraeli chip az új iPhone-ban; Migránsok halálra vertek egy francia fiút – Telegram posztjaink (2026.06.26.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 06. 29.

Izraelt szétfeszítik a belső feszültségek: legnagyobb ellenfele saját maga

A zsidó lakosok 55%-a a belső polarizációt és az egyet ...

Közel-Kelet

2026. 06. 27.

A szivárványcsaládokban élők több bántalmazást szenvednek el és rosszabbul teljesítenek, mint a normálisban felnövők

A Nyugaton (és sajnos egyre jobban Magyarországon is) általánosan elfogadott ...

LMBTQP

2026. 06. 26.

szivárványcsaládok

Gyermekbántalmazók karjába lökné Magyar Péter az örökbefogadható gyerekeket?

A Budapest Pride kapcsán Magyar Péter, és a Tisza Párt ...

LMBTQP

2026. 06. 26.