Kábítószer és terror: ez Észak-Korea valódi arca

A BBC-nek adott interjút az észak-koreai hírszerzés egyik volt magasrangú alkalmazottja. Az vallomás összehozását több hetes előkészület előzte meg, a férfi személyazonosságát a megtorlástól való félelem következtében nem közölték, így ezentúl csak Kim Kuk-song-ként fogunk rá hivatkozni. Kim egy szeletet mutat meg számunkra az ottani kommunista diktatúra valódi brutális, a népet kisemmiző magatartásából.

Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió Jobbklikk oldala >>>
Csatlakozz!

Kim harminc évig építette karrierét, ezalatt felkerült az észak-koreai kémszolgálatok felsővezetésébe. Ezek a szervek a “Nagy vezér” szemei, fülei és agya. Az országból való távozásáig megőrizte titkaikat, ellenlábasaikra bérgyilkosokat küldött, sőt a forradalom tovább élésének finanszírozására illegális kábítószer laboratóriumok építésében is részt vett. Állítása szerint az ottani kém- és kiberhálózat a világ minden tájára elér.

A volt rangidős ezredes most úgy döntött, hogy lerántja a leplet a kommunista államapparátus működéséről, és elmondja saját történetét. Ez az első alkalom, hogy Phenjanból egy ilyen magas rangú katonatiszt szolgál információkkal.

Saját megfogalmazása szerint ő volt a legvörösebb a vörösek között, egy igazi lojális kommunista. De a rang és a hűség nem garantálja a biztonságot a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban. Így 2014-ben el kellett menekülnie az országból, hogy megmentse életét, azóta Szöulban a dél-koreai hírszerzésnek dolgozik.

Kuk-song egy igazán kétségbeesett, és minden áron pénzhez jutni akaró állam képét vázolja fel. Pénzt minden áron: kábítószer terjesztésen, továbbá Dél-Ázsiában és Afrikában fegyvereladáson keresztül.

Terror munkacsoport

Kuk-song beszámolója betekintést enged számunkra Kim Dzsong-un korai karrierébe. Észak-Korea 2009-ben új kémügynökséget hozott létre, pontosan abban az időszakban, amikor Kim Dzsongil agyvérzése után fiát a hatalomra készítették fel. Az iroda akkori vezetője Kim Yong-chol volt, aki azóta is a kommunista rezsim legmegbízhatóbb segítője. Ebben az évben az ezredesékhez egy utasítás érkezett, miszerint létre kell hozniuk egy “terror munkacsoportot”, melynek célja Kuk-song vezetésével az lesz, hogy levezényelje a megölését egy délre szökött tisztviselőnek, Hwang Jang-yopnak.

Hwang egykoron az ország egyik legfontosabb tisztviselője volt, de a rezsim elleni kritikus felszólalása és délre távozása felbőszítette az egocentrikus vezetést. Az ellene elkövetett merénylet azonban rosszul sikerült: a két észak-koreai őrnagy, akiknek az akciót kellett volna végrehajtaniuk, azóta is a dél-koreai börtönökben töltik büntetésük idejét. Phenjan azóta is tagadja, hogy köze lett volna az akcióhoz, pedig a terrorizmus egy olyan politikai eszköz az országban, mely fenntartja a diktátorok hatalmát.

Egy évvel később minden előjel nélkül Dél-Korea egyik hadihajóját torpedózták meg, a támadásban 46-an vesztették életüket. A kommunista állam ezen eset után is tagadta, hogy köze lett volna hozzá. Majd ugyanezen évben légicsapást mértek egy, a déli államhoz tartozó szigetre. Ez is több halálos áldozatot követelt.

Kém a Kék Házban

Kuk-song egyik legfőbb feladata a Dél-Koreával való bánásmódra vonatkozó stratégiák kidolgozása volt, melynek céljaként a déliek politikai alárendeltségének kimunkálása volt megjelölve. Ez azt is jelentette, hogy rengeteg szemet és fület kellett küldeni Dél-Koreába. Nem részletezte pontosan, de egy esetről beszámolt: az eredmények elérésének érdekében ügynököket küldtek ki, akik a dél-koreai elnöki hivatalban dolgoztak. Akár 5 évet is eltöltöttek ott, majd miután visszatértek, összekötőként folytatták munkájukat. Azt azonban külön kiemelte, hogy jelenleg is ügynökök tömkelege tevékenykedik aktívan számos civil szervezetben Dél-Koreában.

A déli állam börtöneiben sok lebukott kémet tartanak fogva, ezért az északiak a régimódi információgyűjtés helyett az újfajta technológiák felé kacsintgatnak.

Észak-Korea a világ egyik legszegényebb és legelszigeteltebb országa, mégis legalább 6000 jólképzett hacker dolgozik a Kommunista Párt irányítása alatt. A diktatúra vezetése elrendelte, hogy minél több magasan képzett informatikus hagyja el a Moranbong Egyetem épületeit.

Drogot dollárért

Áprilisban Kim Dzsong-un nagy bejelentést tett elnyomottai felé: az ország ismételten válsággal néz szembe, így fel kell készülni egy igazán fáradtságos menetre. Kuk-song szerint az utalások olyan válságos helyzetre engednek következtetni, mint amik Jong-il idejében a ’90-es évek katasztrofális éhínségének bekövetkeztekor voltak. Akkoriban az élelemre szánt pénz előteremtésére a megoldást a drogkereskedelem jelentette. A drogtermelés a “fáradtságos menet” idején érte el a csúcspontját.

“Kristály metet kellett előállítanunk” – emelte ki Kuk-song.

Az észak-koreai kommunisták által végzett üzemszerű droggyártás már igen régre nyúlik vissza. Leginkább heroinnal és ópiummal foglalkoztak. Míg külföldre államilag támogatják a kábítószer kereskedelmet, addig belföldön minden eszközt bevetnek annak érdekében, hogy háttérbe szorítsák azok használatát.

A BBC azon kérdésére, hogy a drogkereskedelemből származó rengeteg bevételt az emberek élelmezésére fordították-e, Kuk-song a következő választ adta: Észak-Koreában minden pénz a diktátoré, ebből finanszírozza villáinak építését, autóit és luxuscikkekkel megfűszerezett életmódját.” Mindeközben az 1990-es évek éhínségének áldozatainak létszáma akár egy millió ember fölé is tehető.

Észak-koreai dolgozó nő élelmet keres a szeméttelepen 2010-ben

A drogkereskedelem mellett az ország jelentős bevételekre tett szert az fegyvercsempészéssel is. Főleg olyan országok számára, melyek évekig polgárháborúba süllyedtek, ők szolgáltatták a fegyvereket. Ilyen államok Szíria, Mianmar, Szudán és Líbia.

A hűséges alattvaló elárultatott

Kuk-songnak kiváltságos élete volt pozíciójából fakadóan. Mercedest vezetett, és szabadon utazhatott, ahová csak akart. Utazásai során dollármilliárdokat szerzett a “Nagy vezérnek” azzal, hogy értékes fémeket, szenet és egyéb erőforrásokat adott el azoknak, akik hajlandóak voltak Észak-Koreával kereskedni.

Politikai karriere egyre jobban felfutott, ugyanakkor a luxus mellett egyre nagyobb veszélybe sodorta őt felelősségének növekedésével. Miután 2013-ban Kim Jong-un saját nagybátyját is kivégeztette hatalmának féltése miatt, Kuk-song is egyre nagyobb fenyegetettséget érzett maga körül. Ekkor határozta el, hogy családjával együtt elmenekül az országból.

Végszó

A nyugati, liberális világ rákfenéjét mutatja jól Kuk-song esete. Háborús bűnöket vall be, általa leszervezett politikai merényletekről és illegális fegyver- és drogkereskedelemről értekezik, de semmi bántódása nem esik. Nem attól kell félnie, hogy elkövetett bűnei miatt rácsok mögé dugják, hanem attól, hogy egykori gazdái kivégeztetik.

(BBC nyomán Szent Korona Rádió)

“Cuties” észak-koreai módra – avagy amikor pedofil a diktátor

Hogyan éltem túl egy kínai átnevelőtábort? – Egy megmenekült ujgur hölgy beszámolója