Az ukrán Állami Nyomozó Hivatal bejelentette, hogy vizsgálatot indított az egyik ukrán ezredben történt zaklatások és halálesetek ügyében. Úgy látszik, az ukránok sem tudtak elszakadni a szovjet tempótól kiképzés terén sem.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel
A behívott katona egyúttal elmondta az orvosoknak, hogy legalább kilenc öngyilkosságnak volt tanúja. A videóban röviden leírta azok körülményeit is, az egyiket nevén is nevezte.
Néhány nappal később hirtelen meghalt a kórházban. A hivatalos halálok: tüdőgyulladás.
Semenov a 425. önálló támadó ezredben, a Szkala-ezredben szolgált, amely az ukrán hadsereg legnagyobb támadó ezrede, és amelyet Ukrajnában nem hivatalosan „szíriai ezrednek” neveznek. A harci egység ugyanis egyetlen nagy hadtesthez sem tartozik, hanem közvetlenül a legfelső parancsnokságnak van alárendelve.
Az ukrán Babeľ weboldal nagyszabású nyomozása most feltárta, hogy Semenov messze nem az egyetlen, aki legalábbis furcsa körülmények között halt meg. Kiderült, hogy az említett ezred kiképzőközpontjaiban az elmúlt fél évben 25 férfi halt meg. A weboldal szerint többségük még egy hónapig sem volt kiképzésen. A halál oka? A legtöbb esetben – tüdőgyulladás.
A besorozottak első állomása a „tyúkól”. Ez egy hosszú épület a falu szélén, amelyet nagy laktanyává alakítottak át.
Egyszerre 1000-1200 embert fogad be, akiket ablaktalan, emeletes ágyakkal ellátott részlegekben helyeznek el. Tilos a szabad mozgás, gépfegyveres őrök kísérik az újoncokat még a mosdóba és a menzára is. Ha az őrök túl lusták menni, a sorkatonák műanyag palackokat használnak a mosdó helyett, árulták el szemtanúk. Mindezt állítólag folyamatos verés, zaklatás és sértegetés kíséri.
Ilyen körülmények között sokan próbálnak megszökni – írja az Izvesztyija orosz lap. A Kyiv Post ukrán portál pedig arról számolt be, hogy aggodalmak merültek fel a Szkala által elszenvedett veszteségek mértékével kapcsolatban, utalva a harcban elesett vagy eltűntnek nyilvánított katonák hozzátartozóinak panaszaira.
A Kyiv Post az orosz független „Katonai Ügyek” weboldalára hivatkozva arról is ír, hogy az azzal vádolta a 425. ezredet, hogy a harctéri veszteségek pótlása érdekében sietve mindössze egy hét kiképzés után küldött újoncokat a frontvonalba, ráadásul beteg embereket küldött harcba, hogy az ellenséges tüzet magukra irányítsák. Utalt az Ukrajnából származó korábbi jelentésekre is, amelyek a személyzettel szembeni bántalmazásról szóltak, beleértve a parancsmegtagadók esetenkénti agyonverését is.
Az Izvesztyija szerint az ezrednél gyakran előfordul, hogy büntetésként a férfiakat napokra gödrökbe zárják, fákhoz vagy oszlopokhoz kötözik ragasztószalaggal, télen pedig vízzel és vizelettel öntik le őket a szabadban.
Másokat az elosztóközpont kerületén elhelyezett aknák robbantanak fel. Egy szemtanú az újságíróknak a robbanások rendszeres hangjairól, valamint az egyik mozgósított férfi által elszenvedett sérülésekről számolt be.
A szökést megkísérlő férfi elvesztette az egyik szemét, és lábsérüléseket szenvedett, majd az alakulat előtt megverték.
A katonákat gyakran magánzárkába helyezik, és kutyákat uszítanak rájuk bármilyen szabálysértés esetén. Két másik katonát nemcsak megvertek, hanem össze is bilincselték őket egymással, mert megpróbáltak szökni. Azt is megjegyzik, hogy az egységnél sokan súlyosan betegek, de megtagadják tőlük a gyógyszert. Az egészségi állapotról szóló bármilyen beszédet a szolgálat alóli kibújási kísérletnek tekintenek, és ezért verést is kiszabnak.
Az őrök „eldobható” katonáknak nevezik áldozataikat,
mert később rohamokban kell majd részt venniük, és sokan közülük az első bevetésükön meghalnak.
Egy katona szerint egy szakaszparancsnok is öngyilkosságot követett el.
Volt egy eset, amikor egy szakaszparancsnok főbe lőtte magát, mert azt közölték vele, hogy idősekkel kell támadást végrehajtania
– fogalmazott egy olyan férfi, aki orosz fogságba esett.
Nincs elég férfi, mehetnek a nők is tömegével az ukrán frontra
Ukrán jogállam: a húsdarálóba küldik, hogy ne tudja felhívni a korrupcióra a figyelmet
(Aktuality.sk és Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió)
