Egy 13 éves palesztin fiút tartóztattak le erőszakosan, majd bántalmaztak az izraeli katonák

Izraelben szinte mindennapos a palesztinok elleni fizikai erőszak, az utóbbi időben pedig a felnőtt lakosság mellett már a gyermekeket sem kímélik. A közelmúltban történt Gázai övezeti összecsapásokban több gyermek is meghalt a civil lakosságot ért bombázások miatt, nemrégiben pedig lelőttek egy 12 éves fiút, valamint meggyalázták egy csecsemő holttestét a karhatalmi erők. Azonban előfordult már olyan […]
A transznemű svéd egyház egyik homoszexuális lelkésze ezentúl nem hajlandó a normális házasságot szentesíteni

A svéd evangélikusok nem foglalkozva azzal, hogy házasságot csak férfi és nő köthet, 2009 óta összeadnak homoszexuálisokat is, azonban néhány lelkész, akik kiállnak a bibliai Igazság mellett, ezt megtagadják. Ennek következtében egy heterofób lelkész megtagadja a normális házasságok kiszolgáltatását.
Csökken az USA tekintélye? – A tiltás ellenére szállított olajat a Hezbollah a rászoruló Libanonba

Megérkeztek Libanonba csütörtökön azok a tartálykocsik, amelyek az amerikai tiltás ellenére Iránból származó olajat szállítanak az energiahiánnyal küzdő országba – számolt be az al-Manar libanoni tévécsatorna. Ezzel a lépéssel mind a két ország semmibe veszi az USA fenyegetéseit és korlátozásait.
Komoly témák, kemény edzések – Így folytatódott a vármegyés ifjúságképzés a Badacsonyban

A festői szépségű Badacsonyban került sor a HVIM által szervezett ifjúságképzési program legújabb hétvégéjére, aminek fő témája a férfi-nő kapcsolatok és a tradicionális viszonyulás a szexualitáshoz, de emellett a függőségekről és könnyűdrogokról is csoportos beszélgetést tartottak meghívott szakértőkkel. A témaválasztás a fiatalok igényeinek megfelelően történt, ugyanis a legtöbb iskolában, illetve a társadalomban profanizált, primitív, pusztán […]
A baloldali hálózat működéséről

Múlt héten felbolydult a baloldali sajtó és sokak számára meglepő részletességgel boncolgatták a hazai szurkolói társadalom összefonódását a szélsőjobbal. Mindebben alapvetően semmi érdekes nem lenne, ha nem hibáztak volna néhány ponton, és ne bizonyították volna be ők maguk: A sokat tagadott hálózatuk a pesti antifától a nemzetközi sajtóig ér el.
14 és 17 éves cigány gyilkolt Monokon

A cigányok gyilkosságainak listája egy újabb esettel bővült. De Magyarországon cigánybűnözés az márpedig nincsen…
Hiába az EP határozata, a román ortodoxok kiállnak a házasság szentsége mellett

Míg a svéd evangélikus egyház transzneműnek nyilvánítja magát, a német katolikusok a homoszexuális házasság mellett teszik le voksukat, Pozsonyban ökumenikus istentiszteletet tartottak az LMBTQP közösségekért és az anglikán templomokban BLM és feminista szobrokat helyeznek a szentek helyére, addig az ortodox egyház szilárdan kiáll az Igazság mellett, és védelmezi a házasság szentségét.
Belgiumban ha kiállsz a normalitás mellett, akkor jön a szivárványos autó

Nyugat-Európa teljes mértékig behódolt már az LMBTQP-lobbi előtt, ennek ékes példája az alábbiakban közölt eset, mely „csupán” egy matricázásról szól.
Az LMBTQP-lobbit kihasználva kap menedéket több ezer migráns Európában

Az LMBTQP-lobbi számos sátáni oldallal rendelkezik, most egy újabb vetülete nyílt meg a migránsok leleményességének „köszönhetően” – figyelmeztet az ugandai kormány.
Fegyveres migránsvadászat a határon (videó)

Az elmúlt hetek során újra fokozatosan erősödik a migrációs nyomás a magyar-szerb határon, miközben egyre kevesebb a magyar rendőrök száma. Új jelenség, hogy a határt illegálisan átlépni szándékozó migránsok egyre többször támadják meg csoportosan a határt őrző magyar katonákat, rendőröket. Ebben a videóban – bevetés közben – bemutatjuk, hogy miért annyira eredményesek az ásotthalmi mezőőrök, […]