Cigányok között: “Várandós” cigánylányt erőszakolt meg (?) kétszer a “párja”

Kerepes és Kistarcsa környékének hírneve Borsodéval vetekszik a közelmúltban megsokasodott bűncselekmények miatt. Korábban beszámoltunk róla, hogy a HÉV-en egy cigány majdnem megerőszakolt egy nőt, tömegverekedéssé fajult egy családi perpatvar a kistarcsai cigánytelepen és még tavaly megvertek egy férfit a cigányok, abból az okból, hogy az szólni mert nekik az elviselhetetlen dajdajozás miatt, továbbá majdnem lelőttek egy gazdát, akinek a tanyájáról lopni akartak. A mostani erőszakot elkövetőről fotót nem közöltek, ugyanakkor a Szent Korona Rádió információi szerint mind az áldozat, mind az elkövető cigány volt. Ráadásul egy áthatatlanul szövevényes “családi ügy” áll a háttérben.

Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió HunDub oldala >>>
Csatlakozz!

 

Nézzük a médiában megjelent hírt:

“Az erőszak áldozatául esett várandós kismama egymagában sétált Kistarcsa utcáin, amikor a férfi mögé lépett, megszorította a nyakát és egy mezőgazdasági épületbe vonszolta. Ott letépte a ruházatát, majd megerőszakolta, a nő félelmében eleinte védekezni sem mert. Később, amikor megpróbált ellenállni a férfi meglökte, ezért az asszony a földre esett, ahol az elkövető fojtogatni kezdte, majd ismét megerőszakolta. Ekkor a nő egy utolsó kétségbeesett próbálkozással figyelmeztette, hogy gyermeket vár és születendő kislánya miatti aggódásból megpróbálta a férfit letaszítani magáról. Amikor a sértettnek sikerült a gyanúsítottat letolnia magáról, a férfi többször megütötte, majd elmenekült.

A gyanúsítottat már előállították és elrendelték a letartóztatását, ugyanakkor az fellebbezett a döntés ellen.”

A Szent Korona Rádió információi szerint nem csak az elkövető, de a várandós kismama is egy cigány volt, ám nem is volt állapotos, ezt csak hazudta. Információink szerint a hatóságok előtt nem ismeretlen, és a dajdajozásokban és egyéb bűncselekményekben is érintett K. Richárd lánya a sértett, akinek jelenlegi (vagy volt) párja az erőszaktevő. Amúgy együtt élnek, rendszeresen fogyasztanak mindenféle bódító szereket, ezért nem tudjuk, hogy pontosan mi történt. A túlzott erőszakosság miatt, vagy egyéb sértettség miatt tett feljelentést a cigánylány… K. Richárd, a lány apja várja azonban, hogy kiengedjék az ő “vejét”.

(Budapest Környéki Törvényszék nyomán Szent Korona Rádió)

Beismerte tettét a kislángi időseket brutálisan meggyilkoló cigány

Felháborodtak az olaszliszkai cigányok, mert egy borászat megelégelte a sorozatos lopásokat

Rendőrautóba hajtottak a debreceni katalizátortolvaj cigányok, hogy mentsék a bőrüket