A külügyminisztériumban akcióztak a vármegyések

Bejelentés nélküli petíció átadással okoztak meglepetést tegnap a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagjai. Miközben a román nagykövetséghez bejelentett tüntetésre készültek a hatóságok, megijedtek a követség dolgozói az előre meghirdetett „meglepetéstől”, addig a vármegyések a külügyminisztériumban jelentek meg váratlanul és adtak át egy petíciót, miközben a tüntetés résztvevői áthaladtak a minisztériumhoz.
Médiavadász: Transzhumanizmus, ami szubhumanizmus

A transzhumanizmus (H+) ember és gép minél szorosabb összekapcsolásán keresztül az emberi állapot meghaladását és felülmúlását hirdeti. Az idő előrehaladtával egyre több híve van, sőt, tudat alatt mára szinte az egész emberiség a transzhumanizmus burkolt támogatójává vált. Azonban a mozgalom képviselőinek vakmerő céljai, amiket ebben a videóban részletesebben megvizsgálunk, olyan áldozatokat követelhetnek az embertől, amikre egyáltalán nincs […]
A becstelen lovag – Chatilloni Raynald, II. András nagyapja

Pár nappal ezelőtt az egyik videómegosztó feldobta nekem a Mennyei Királyság című filmet. Erről többek között mindig egy, a filmben elhangzott mondat jut az eszembe: „vagyok, ami vagyok, mert kell egy ilyen is”, és az akinek a szájából ez elhangzik az: Chatilloni Raynald. Járjuk egy kicsit körbe ezt a keresztes lovagot, és nézzük meg hogy […]
Meglepetés programot tartogat a Vármegye a román nagykövetség előtti tüntetésen június 27-én

Nemcsak az úgynevezett Romániának, hanem a magyar Külügyminisztériumnak is üzennek a tüntetésen a vármegyések. Felszólal Dúró Dóra (Mi Hazánk elnökhelyettes), Kónyi-Kiss Botond (HVIM alelnök) és Barcsa-Turner Gábor (HVIM társelnök).
Budaházy és a vármegyések sikeresen akadályoztak meg egy újabb Pride-s rendezvényt (+videó)

Újabb, a Pride-hónap keretei között megrendezésre kerülő förmedvényt akadályozott meg sikerrel Budaházy György és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai. Pénteken este a TámPONT Mikro Közösségi Térben került volna sor a Pán Rapid Randi elnevezésű érthetetlenül beteg rendezvényre, amikor 19 óra magasságában megjelentek a hazafiak.
Mindenki csak kommentelt a kilátóban kirakott hulladékról – a vármegyések szedték össze végül

TV-t nézhettek a látogatók a kőszegi Szulejmán-kilátóban. A Facebookon hamar bejegyzések születtek az oda lett szemétkupacról, az önkormányzatot sem érdekelte túlzottan, mikor bejelentésre került, végül a helyzetet megunva, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai szedték össze. Alább a kőszegi vármegyések beszámolója.
Több száz páncélost akar átvenni a következő években a szlovák hadsereg

A szlovák védelmi minisztérium június hatodikán hivatalosan is elindította közbeszerzést összesen 424 darab többfeladatú, páncélozott 4×4-es kerékképletű csapatszállítóra illetve különböző speciális felépítmények hordozására szolgáló bázisjárművekre. A Minisztérium 321 millió €-t különített el erre a célra.
Vármegye: A Fidesz engedett a Soros-ügynökök brüsszeli nyomásának, amikor visszavonta a fesztiválunk támogatását

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kemény közleményben fejezi ki az álláspontját a XII. Felvidéki Magyar Szigetet ért nemtelen és méltatlan eljárásról.
Egy harcos gondolatai: A „Csernobil” sorozat, mint antikommunista film

Nem egy klasszikus filmkritikai elemzést olvashatnak Barcsa-Turner Gábor tollából, hanem sokkal inkább egy eszmei értelmezési keretet.
Környezet és szemlélet

Köztudott, hogy a mai modern társadalmakban meglehetősen nagy problémát jelent a környezetszennyezés. Ennek következményei szinte mindenki számára világosak, egyértelműek és sajnos ma már mindennapjaink részét képezik. Az okokat és a megoldási kísérleteket tekintve többféle nézet létezik.