vasárnap, március 1, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

10 ok amiért ott kell lenned a Trianon Felvonuláson III. rész

A Trianon Felvonulás idén komoly többletjelentéssel is rendelkezik, mint az elmúlt 15 évben, hiszen hazánkban is életre keltek azok a baloldali erők, amik sikeresen forgatták fel Európa nyugati felét. A felvonulás ezúttal a nacionalisták erődemonstrációja is lesz!

Cikksorozatunk I. és II. részében olyan eseteket gyűjtöttünk össze, amik vagy az elszakított területek magyarsága ellen irányuló sovén támadások, vagy olyan identitást megtartó erővel rendelkező jelenségek, amik oszlopai életterünk védelmének. A III. és egyben befejező részben pedig két olyan szempontra világítunk rá, melyek akár egy új Trianonhoz is vezethetnek, ha nem készülünk fel időben.

Csatlakozz a felvonulás Facebook eseményéhez a Facebookon is!

9. Élettér védelem

Az elmúlt évtizedek során Nyugat-Európa alapjaiban alakult át. Aki Párizsba látogat már nem tudja önfeledten élvezni a pezsgő kulturális életet, sokkal inkább abba kap betekintést, hogy mi történik, ha téridegen afrikai és közel-keleti tömegek lepik el a történelmi város utcáit. Nincs ez másként Londonban, Strasbourgban vagy éppen Berlinben.
393030_bevandorlok_berlinben

Ha azt akarjuk, hogy velünk ez ne történhessen meg, akkor fel kell emelnünk a hangunk életterünk védelmében, hiszen ezek a tömegek nem lesznek tekintettel senkire és semmire. Erőszakkal fogják kisajátítani maguknak kezdetben kerületeinket, majd városainkat és csak idő kérdése, hogy megismétlődjön a trianoni tragédia.
03paris-web-master675

Kövesd figyelemmel a HVIM tevékenységét a Facebookon is!

10. – Identitás védelem

Az elmúlt hónapokban több alkalommal is tömegrendezvényt szerveztek önmagukat civilként megnevező liberális körök, akik az oktatás szabadságára hivatkozva a CEU-t vették védelmükbe, ahol arról tartanak előadást, hogy a férfi és nő közötti házasság abszurd dolog, ezáltal pedig a hagyományosan értelmezett család intézményére sincs szükség napjainkban.
denis-hugo-cropped
Szerintük ez a “család”.

A deviáns szellemiség mellett olyan szélső-baloldali jelleg is felütötte a fejét, ami annak idején a patkánylázadásra volt jellemző.
16676352_1014556_1ebadb492c5a44fdf2a9bf1e5bfc0944_wm

Ne engedjük meg az aberráltak tömegeinek, hogy ők kaparintsák meg az utcát, mint lehetséges érdekérvényesítő fórumot. A Trianon Felvonulás erődemonstráció is lesz, ahol azt mutatja meg a nacionalista tábor, hogy kész visszatérni az utcákra!

Csatlakozz a HVIM-hez és küzdj Te is a normalitás védelmében! – [email protected]

Emeld fel Te is a hangod a magyar identitás és élettér védelmében!
t2

(Cs.I. – SZKR)

Kapcsolódó cikkek:

A Trianon Felvonulás programja és felszólalói
Interjú Incze Bélával a felvonulás főszervezőjével
Mozgósító videó a felvonulásra

Legfrissebb

Válaszcsapás: A magyar kritikus infrastruktúra védelme

Milyen drónvédelem van a Magyar Honvédségnél és hogyan védik...

Hamenei ajatollah halálával minden megváltozik

„A mártírság pillanatában a rá bízott feladatokat látta el,...

HVIM: Támadás alatt a tradicionális világ utolsó bástyája

A tradicionális világ maradékát támadja a cionista világhatalom: aljas...

Meghalt-e Ali Khamenei? Látványos felvételeken Irán második ellentámadása (Cikkünk folyamatosan frissül)

Folytatjuk előző cikkünket az amerikai-izraeli-iráni háború fejleményeiről, ugyanis alig...

Emberölés miatt indult nyomozás a kényszersorozott kárpátaljai férfi halála miatt

Családja szerint Reban Zsoltot korábban többször is alkalmatlannak minősítették...

Kategóriák

Julius Evola a felforgató zsidó törekvésekről

A szombati Irán elleni támadás jól rámutat a zsidó...

Izrael megtámadta Iránt, kirobbantják a világháborút? (Cikkünk folyamatosan frissül)

Ma hajnalra Izrael megtámadta Iránt, az USA-val karöltve, annak...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55