Megúszhatja a gyilkosságot a négyéves kislányt lefejező dada

Minden jel arra mutat, hogy nem fogják gyilkosságért a bíróság elé állítani azt az üzbég dadát, aki még márciusban meggyilkolt és lefejezett egy gondjaira bízott négyéves kislányt, majd a gyermek fejét mutogatva az utcán üvöltözött.
Nem történt vádemelés!

A hírekkel ellentétben, amelyeket többségében az erdélyi magyar hírportálok közöltek, Beke István és Szőcs Zoltán ügyében, nem történt vádemelés – tudja az erdélyi HVIM.
(Videó) Idomeni: vasúti kocsival akartak áttörni a határon – a görög rendőrök szétverték a támadókat

Könnygázt és kábító gránátokat vetettek be migránsok ellen a görög-macedón határon. A menekültek egy vasúti kocsit tolva akarták áttörni a határzárat. A konfliktusban több százan vettek részt.
Újabb fiatal titán a Betyársereg harcosai között – interjú ifj. Garaguly Pállal

Nemrég számoltunk be arról, hogy a Ceglédi REBORNING Küzdősport Gálán a 18 éves ifj. Garaguly Pál kiütéssel győzte le ellenfelét. Ráadásul Pali élete első meccsén tudott, egy nála tapasztaltabb harcos ellen, győzni. Most megismerkedhetünk egy újabb betyár harcossal, aki előtt még sok-sok győzelem és siker áll. ifj. Garaguly Pállal beszélgettünk.
A migránsok „mindenre kaphatónak” tartják az európai nőket

Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő személyes afganisztáni tapasztalatai szerint a mecsetekben eleve azt tanítják, hogy az európai nő prostituált, mindenre kapható. Azt pedig, hogy a mi kultúránk alapvetően más, mint az övéké – a nők nem burkában járnak, autót vezetnek, önálló életük lehet, a ranglétrán magasabban állhatnak, mint a férjük, egyszerűen nem tudják felfogni, olyan, mintha azt […]
Újabb büntetések a Székely Szabadság napjára

A májusi hónap sem marad büntetlenül a székelyek számára. A márciusi Szabadság Napja elnevezésű rendezvény kapcsán, folytatódnak a csendőrségi visszaélések. Jelen esetben Vargha András István, Salamon Csaba Attila és Bogyor Zsuzsa vármegyés fiatalok kaptak egy május kilencedikén keltezett (SIC!) 200 lejes pénzbírságot azért, mert részt vettek az említett rendezvény felvonulásán. Valójában azért kapták, mert számukra […]
Találka a lisztes négerrel

Számos hírportál beszámolt arról az aljas, afrikai származású támadóról, aki szórakozásból öntött le egy idős hölgyet egy tál liszttel. Voltak akik feljelentették, a Pest megyei vármegyések viszont találkozni szerettek volna vele.
Georg Spöttle: Több száz IS terrorista Németországban

A bűnüldöző szervek lassan kikecmeregnek a „merkeli migránssimogatásból” és elkezdtek konkrét tényeket nyilvánosságra hozni. A Szövetségi Bűnügyi Hivatal (Bundeskriminalamt) bevallotta, hogy nagyon sok terrorgyanús személy érkezett az Unióba a migránsáradattal. – írja Georg Spöttle, biztonságpolitikai szakértő.
Menetrendszerinti járattal érkeznek a migránsok a magyar-szerb határhoz

Továbbra is ezrek vannak úton Európába. Belgrádból már mentesítő buszok indulnak Szabadkára, a migránsok ugyanis menetrend szerinti járatokkal érkeznek a magyar-szerb határhoz. Naponta akár több százan. A Balkánon közben új útvonal körvonalazódik: Albánián és Koszovón keresztül is százával érkeznek az emberek.
Tesztelje lakása biztonságát – Gyorsteszt

Ön szerint elég biztonságos a lakása? Tegye próbára magát tesztünk segítségével, és ha úgy érzi, valami hiányzik a megnyugtató védettséghez, azt lehetőleg pótolja!