Szent Korona Délutánok – Egy elveszett királyság nyomában

Hiánypótló előadásokkal jelentkezik ismét a „Szent Korona Délutánok” elnevezésű előadássorozat Budakalászon: Egy elveszett királyság nyomában.
Hazatér a Honvéd

Május 12-én, csütörtök délelőtt, katonai tiszteletadással temették újra a második világháborús hadszíntérről hazahozott Ágner Gyula m. kir. főhadnagyot a Fiumei úti Nemzeti Sírkert 52. Hősök Parcellájában. Mint beszédében dr. Orosz Zoltán altábornagy elmondta, a Honvédelmi Minisztérium eltökélt szándéka, hogy olyan magyar katonák sírkertjét alakítsa ki itt, ahová azok kerülhetnek, akik harctéri tevékenységük során a legmagasabb […]
Hadak Útján 145. – Szíria Forever

Utóljára jelentkezik hadtörténeti műsorunk a Közel-Keletről, ahol folytatjuk beszélgetésünket Scha-val és Rammjäger83-mal az ötödik éve dúló szíriai polgárháborúról. Legutoljára 2013. szeptemberében foglalkoztunk a konfliktussal, illetve az Iszlám Állam kapcsán ejtettünk szót róla. Ebben a beszélgetésben áttekintjük az elmúlt évek eseményeit, politikai fejleményeit és az új szereplők, elsősorban Oroszország játszmáit a térségben. Ahogyan azt kedves hallgatóink […]
A Real Madrid szurkolóit végezte ki az Iszlám Állam (+Videó)

Az Iszlám Állam három fegyverese támadt rá egy kedvelt kávézóra a síita Balad városban még pénteken és végeztek legalább 12 emberrel. Az áldozatok a Real Madrid szurkolói klubjához tartoztak. A királyi gárda fekete karszalaggal lép pályára szombaton, a bajnoki címet eldöntő utolsó fordulóban.
Beke István: az egyetlen igaz bíró, a Jóisten!

Beke István, letartóztatott kézdivásárhelyi vármegyés vezető üzenete a börtönből.
Konditermi edzés pisztolyra? Miért ne!

Eszedbe jutott már, hogy a lőtér helyett a konditeremben végezz gyakorlatokat egy pisztollyal? Nem? Pedig egyáltalán nem ördögtől való az ötlet.
Harcművészetek Indiában – Yuddha Shastra VII. rész

Az indiai harcművészetek stílusainak egyes iskolái gyakorlatozásaikban gyakran használják a gadaa nevű eszköz több típusát, amely egyrészt fegyver, másrészt sokoldalú gyakorlóeszköz is. A gadaa legegyszerűbb változatában egy fa-, vagy bambusznyélre erősített, legtöbbször kőből készített, labdaszerű súly. Ez a forma az elterjedtebb, de lehet más kialakítású is, ami ritkább.
Svédország: árulás egyenes adásban – a magyar lányt kiutasították, de a migránsokat befogadnák

Svédországban migránsok számára lakókomplexumok és menekültközpont kialakítását tűzték ki célul, miközben egy 21 éves beteg lányt tavaly kiutasítottak az országukból, elszakítva hozzátartozóitól, mert a svéd állam egészségügyi ellátása költségeit nem akarta felvállalni.
Furcsaságok a Tolvajkergetők elleni perben

Továbbra is első tárgyalására vár a Tolvajkergetők négy tagja, köztük Tomcat, akik a vád szerint „megtámadtak és acélbetétes bakanccsal összerugdostak” egy „vélt” kerékpártolvajt tavaly április végén Budakeszin. A vádak azonban egyre különösebbek, az eljárás átkerült a Budakörnyéki Járásbíróságról a Budapest Környéki Törvényszékre, a vád képviseletét pedig a Pest Megyei Főügyészség vette át.
CSATLAKOZZ TE IS! – Nyílt túrát hirdet a Betyársereg Motoros Klánja

Most TE is csatlakozhatsz a Betyársereg Motoros Klánjához. Legalábbis egy gurulás erejéig! Ha egy igazi hazafias csapattal szeretnél együtt motorozni, június 18-án ott a helyed első nyílt túránkon, amely Vecsésről indul a célállomás pedig Recsk lesz!