péntek, augusztus 1, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

„A diktatúra lehet negatív és pozitív” – László András a diktatúráról és a feudalizmusról

Társadalmi síkon az utolsó tradicionális megnyilvánulás a feudalizmus volt. – László András a Hatalom és uralom című művének második részletében a diktatúra esetleges pozitív aspektusait és a királyság magasrendűségének lehetőségeit tárja fel előttünk.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Meg kell határoznunk, hogy a tradicionális létszemlélet – amely a szellemi szférákra vonatkozik elsősorban – hogyan nyilvánul meg a politika és a társadalom síkján. A tradicionális létszemlélet elidegeníthetetlen politikai vonzata az a politikai világnézet, amelyet jobboldaliságnak (dextrizmusnak) nevezünk, s ebből a legradikálisabb jobboldaliság következik. A radikális jobboldaliságban nincs helye a demokratizmusnak. Amikor diktatúrákról beszélünk, tudnunk kell, hogy a diktatúra mit jelent. A diktatúra egy ideiglenes állapotot jelent, azt, hogy az autokrata (az uralkodó) a végrehajtó hatalmat közvetlen parancsnok kiadása útján gyakorolja, pl. egy diktátoron keresztül. Az ideiglenesség szervesen hozzátartozik, ugyanakkor a diktatúra lehet negatív és pozitív. A proletárdiktatúra vagy a klikk­diktatúra bizonyos körök, embercsoportok diktatúrája, amelyben semmiféle magasabbrendű meghatározottság nincs, nem lehet elfogadható. A diktatúra, ha abban nem az igazán magasabbrendű nyilatkozik meg – hanem éppen a sötétség, és az alacsonyabbrendű, akkor az a sötétség uralmát, a skotasmokratiá­t jelenti. A diktatúrát, amely terrort alkalmaz, s amelynek a hátterében a skotazmokrácia érvényesül, el kell vetni. Ez éppúgy baloldali, mint a demokratizmus, a liberalizmus, a szocializmus. A terror és a liberalizmus is baloldali – a terrorisztikus diktatúra és a demokratizmus is az.

Társadalmi­gazdasági vonatkozásban nyilvánvaló, hogy a szocializmus és főképp a kommunizmus végletesen antitradicionálisak. A kommunizmus az a politikai világnézet, amelyet joggal nevezhetünk satanokratiá­nak, sátáni uralomnak. A kommunizmus (bolsevizmus) a sátáni uralom egyértelmű kifejeződése, de a sötétség világával van összefüggésben a polgári demokrácia is, és gazdasági síkon a kapitalizmus is. Ezek nem tradicionális képletek.

Társadalmi síkon az utolsó tradicionális megnyilvánulás a feudalizmus volt. Az eredeti feudalizmus, amelyet nem rontott még meg a pénzgazdálkodás elhatalmasodása. A feudalizmus negatív kinövései minden esetben összefüggnek a pénzgazdálkodás erőteljes kibontakozásával, s ekkor jön létre az, hogy pl. a földművelő rétegek (a jobbágyok) egyre több munkát kénytelenek elvégezni, s nem annyit, mint amennyi feltétlenül szükséges. A feudum lényege az, hogy minden a királyé. Minden az ő tulajdonában van, de nem kapitalisztikus, hanem valóban királyi tulajdonában, és ő adományoz. Amit adományoz, az magántulajdonba kerül, de nem a kapitalisztikus magántulajdon értelmében. A feudumokként adott földbirtokot nem lehetett eladni, mert a tulajdonjogi hierarchiák értelmében végül is a királyhoz tartozott, az övé volt. Ez a folyamat továbbfolytatódott lefelé (a feudumból újabb feudum született) végül eljutott a telkes jobbágyságig. A jobbágy szónak nem volt eredetileg semmiféle pejoratív értelme (a szó latin formája: jobbagus). Mindenki a király jobbágya volt. A jobbágy a telket birtokolta, magántulajdona volt, de nem kapitalisztikus értelemben, hanem a tulajdonjogi hierarchiák értelmében. Magántulajdona volt, de ezt a tulajdont hűbérbirtoklás formájában kapta, tehát az ő magántulajdona egyben az ő uráé is volt, emellett elsősorban a királyé. A feudalizmus tiszta formáival a IX­-XIV. században lehetett találkozni; utána (a pénzgazdálkodás elhatalmasodása révén) a feudalizmus tiszta formái zavarosabbá váltak, és felvett olyan jegyeket is, amelyeket negatívan lehet és kell megítélni. De ez nem tartozik a feudalitás eredeti képéhez, és ennek megítélhetőségéhez. Míg a kapitalizmus antitradicionális (az államkapitalizmus még inkább), addig lényegileg a feudalizmus – ha az tiszta formában jelentkezik – tradicionális. A baloldaliság minden esetben antitradicionális és a jobboldaliság – ha az tényleges jobboldaliság – tradicionális jellegű. Meg kell jegyezni, hogy nem egy jobboldali irányzatba baloldali elemek keveredtek a történelem során. Erős baloldali – voltaképpen ellen­baloldali – átitatottságot lehet kimutatni akár szélsőjobboldali irányzatok esetében is, és ezek (ebben a vonatkozásban és értelemben) szintén antitradicionalitásként jelentkeznek. (Magyarországon a mai politikai spektrumban mindaz az 53 párt, amely megpróbált megnyilvánulni, kivétel nélkül baloldali párt. Akárhogy fogalmazzák is meg önmagukat, akkor is baloldaliak, mert minden esetben kapcsolódnak a demokratizmus valamilyen formájához, és minden demokratizmus baloldali. Azt, hogy az MSZMP szempontjából minden párt jobboldali, sőt szélsőjobboldali, nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk.)

A tradicionalitás két szempontot tart elengedhetetlennek. Az egyik az, hogy a feudalizmusnak kell érvényesülnie – függetlenül attól, hogy ennek az esélyei jelenleg milyenek. A másik pedig a birodalmi gondolat, ezt imperializmusnak lehetne nevezni, de miután ehhez már zavaros, negatív képzetek társulnak, nevezzük inkább imperiumizmusnak („birodalmizmusnak”). Ha a magyar történelmen végigtekintünk, azoktól az időktől kezdve, amikor Magyarországon kihalt az Árpád­ház, az Anjouk uralmát követően lényegileg a Habsburgok uralmára (a Jagellók és mások megnyilvánulásai itt csak epizód­szerűek voltak) a következők voltak jellemzők: Magyarország perszonál­unióban volt a Német­Római Birodalommal. A Magyar Királyság sohasem volt a Német­Római Birodalom része, miután a magyar király császári jogú király volt (nem olyan, mint pl. a cseh király) s egy „unio personalis” kötötte össze a Német­Római Birodalommal (a múlt század elejétől Ausztriával). Magyarországon, a magyar főurak körében a feudalicitást sokkal mélyebben érezték, mint a Német­Római Birodalomban. Ebből a szempontból a magyarság tradicionálisabb állást foglalt el, mint a perszonál­unióban részt vevő másik birodalom különböző részei. A Német­Római Birodalmon belül azonban (később Ausztrián belül) sokkal mélyebben átélték a birodalmi gondolatot, tehát e tekintetben ez volt tradicionálisabb. Ennek a két feltételnek (feudalicitás és birodalmiság) tökéletes szintézisben kellett volna lennie. Magyarország és a Német­Római Birodalom szimbiózisa – visszamenőleg – ugyan nem tekinthető abszolút egyértelműséggel pozitívnak, de az a szokásos hozzáállás, amely elveti a Habsburg­Birodalom lényegileg pozitív voltát, teljesen téves. Ez a perszonál­unió – bár nem volt teljesen tökéletes – olyan formáció volt Európában, amelyet nem szabad elutasítanunk.

Az uralom és a hatalom szellemi megnyilatkozásával összefüggésben beszélnünk kell a nacionalizmusról is…

A valódi uralkodó kiemelkedik a létezők köréből – László András a hatalom és az uralom kapcsolatáról

Méltó tisztelgés László András szellemisége előtt a Layakriyā új száma

(László András: Hatalom és Uralom c. írása nyomán nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Egymásnak estek a politikusok az ukrán parlamentben (+videó)

Az orosz-ukrán háború 2022-es kitörése óta most először közvetítették...

Drag queenek vonaglottak Tiborcz István spanyol szállodájában (+videó)

A Magyar Jelen hírportál adta hírül, hogy Orbán Viktor...

Hajdúböszörmény nem kér a rákkeltő akkugyárakból: rendeletben tiltották ki őket

Van aki a bodzaszedőkből nem kér, akad aki a...

Nyilvánosságra került szexvideó miatt rúgták ki egy Vas megyei óvoda vezetőjét

Ostffyasszonyfa képviselő-testülete július 29-én, kedden egy rendkívüli ülésen úgy...

Újabb kutatás bizonyítja a szivárványcsaládok kártékonyságát a gyermekekre

A legnagyobb probléma napjainkban, hogy az egészséges és hagyományos...

Kategóriák

Egymásnak estek a politikusok az ukrán parlamentben (+videó)

Az orosz-ukrán háború 2022-es kitörése óta most először közvetítették...

Drag queenek vonaglottak Tiborcz István spanyol szállodájában (+videó)

A Magyar Jelen hírportál adta hírül, hogy Orbán Viktor...

Nyilvánosságra került szexvideó miatt rúgták ki egy Vas megyei óvoda vezetőjét

Ostffyasszonyfa képviselő-testülete július 29-én, kedden egy rendkívüli ülésen úgy...

Újabb kutatás bizonyítja a szivárványcsaládok kártékonyságát a gyermekekre

A legnagyobb probléma napjainkban, hogy az egészséges és hagyományos...

Egy hároméves kislány korai pubertásba lépett, miután a transznemű apja ösztrogén géljével érintkezett

Egy hároméves kislány korai serdülőkori változásokon ment keresztül, miután...

Alagutakba szorulnának Európa harckocsijai, ha megindulnának Oroszország ellen?

Komoly bajban lenne Európa egy esetleges keleti háború során,...

Tiszta vizet a pohárba! – Lemondott a szesz-szemita Berg Dániel

Szerkesztőségünk örömmel vette tudomásul, hogy a részeges alpolgármesternek, Berg...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55