szerda, február 19, 2025
-2.8 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Méltó tisztelgés László András szellemisége előtt a Layakriyā új száma

Emléket állítani és továbbvinni azt a szellemiséget, ami képes lehet még kiutat mutatni, ami az ébredést szolgálja. A közelmúltban jelent meg a Layakriyā folyóirat III. száma, amit a tavalyi évben elhunyt László András, a “magyar tradicionális iskola” megalapítója emlékének szenteltek. A folyóirat szerkesztősége örökérvényű tanításait ezután is képviseli, a tanításait továbbviszi.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A Layakriyā folyóirat 2022-ben indult László András egyik tanítványa, Virág László főszerkesztősége mellett, eredeti célkitűzése szerint is egy László András felé tett felajánlásként. Azokhoz kíván szólni, akik képesek meglátni a kivezető utat a mai kor hanyatlásából, az általános elsötétülésben.

A szerkesztők arra törekednek, hogy a folyóirat a teljességet szolgálja, ebből kifolyólag a témakörök is szerteágazóak. Szó esik metafizikai, metapolitikai-történelmi, asztrológiai-természetfilozófiai kérdésekről, és egyetlen számból sem marad el a szépirodalmi, művészeti tematika sem. A kiadvány mérete is említésre méltó, felér egy vaskos könyvvel.

Layakriyā

Néhány írás a tartalomból a teljesség igénye nélkül:

  • LÁSZÓ ANDRÁS: A VILÁGRA VONATKOZTATOTT TRADÍCIÓ
  • NÉMETH LÁSZLÓ LEVENTE: DHAMMABHĀSĀ, BHĀSĀDHAMMA – A TANÍTÁS NYELVE, A NYELV TANÍTÁSA
  • INTERJÚ JULIUS EVOLÁVAL
  • HEINRICH RITTER VON SRBIK: METTERNICH (ELSŐ RÉSZ)
  • LÁSZLÓ ANDRÁS: A KOZMIKUS VILÁGKÉPEK ÉS A LÉTSZEMLÉLET ÖSSZEFÜGGÉSE
  • FILIUS: EVOLÚCIÓ ÉS ILLÚZIÓ
  • HERTELENDY EDINA: EGY MEGKEZDETT INTERJÚ LÁSZLÓ ANDRÁSSAL

A folyóirat kifejezetten hiánypótló, mivel László András számos eddig kiadatlan előadása, tanulmánya jelenik meg a hasábjain, de felbukkannak mellette a Tradíció más fontos szerzői is, mint Julius Evola, René Guénon, Ananda K. Comaraswamy.

A Layakriyā legújabb lapszáma méltó tisztelgés László András szellemisége előtt. Hasonlóképpen az őáltala kijelölt utat követi a DuoGladii folyóirat, melynek a 2024-ben kiadott III. évfolyam 6. számát szintén a XX. század egyik legnagyobb magyar gondolkozójának szentelték, a lap előfizethető a DuoGladii honlapján.

DuoGladii bemutató teltház mellett: László András emlékezete és a spirituális talapzat (videó)

DuoGladii – Követjük a László András által kijelölt ösvényt

(Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Komoly ellentétek jöttek létre az Ukrajnáról szóló párizsi csúcstalálkozón

Az Ukrajnával foglalkozó párizsi rendkívüli csúcstalálkozón, amelyen számos európai...

Az egyetemekről kiinduló szélsőbaloldali tüntetéshullámot készítenek elő tavaszra

A szerbiai tüntetéssorozat mintájára szélsőbaloldali aktivisták, egykori SZDSZ-közeli kreatív...

Igazi ritkaságokat bemutató fegyverkiállítás az Attila Védvonal Túrán (+VIDEÓ)

Rögtönzött fegyverbemutató, tárlatvezetés Gál Attila fegyverműszerésszel. A 2024-es, XII....

Miskolc: Utcára vonulnak a bírók függetlenségéért

Elege lett az intézményesült bírói korrupcióból a Miskolc környéki...

Konkrét újjáépítési tervvel állt elő Egyiptom – az arab országok már tárgyalnak Trump nagy bánatára

Egyiptom saját újjáépítési terv előterjesztésével indította a hetet a...

Kategóriák

Dugót okozott a terrorista Izrael elnökének az érkezése

Sulyok Tamás kirakatelnök kedden Budapesten fogadja Jichák Hercogot, Izrael...

Dugin: A trumpizmus forradalma (III. rész)

Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben a trumpizmus Alexander Dugin általi elemzését...

12 éves lányokat futtatott a cigány “zenész” – Mezei Attila Renátó volt az

A magát zenésznek tartó Mezei Attila Renátó és családja...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55