szombat, május 10, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Megvalósul a Szép új világ? Laborban születhetnek majd az emberek?

A tudósok szerint nincs messze az az időszak, amikor képesek lesznek ivarsejteket előállítani laborkörülmények között. Az ember megint Istent próbál játszani, de az emberalattiságnak ilyen súlyos megvalósításával, hogy kémcsövekben hoznának létre ivarsejteket és életeket, valójában a sátánizmus legmélyebb bugyraiba merülnek le.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A laborban létrehozott ivarsejtek technológiáját in vitro gametogenezisnek (IVG) nevezzük.

Az IVG néven ismert eljárás során laboratóriumi úton állítanak elő ivarsejteket úgy, hogy őssejteket vagy bőrsejteket programoznak át petesejtté vagy spermiummá. Bár a technológia még kezdeti fázisban van, kutatók már sikeresen hoztak létre egészséges utódokat egereknél ilyen módon előállított ivarsejtekből. Az emberi alkalmazás szerencsére még várat magára – a témával kacérkodók szerint a megvalósulás ideje két és tíz év között lehet.

De természetesen megint úgy harangozzák be, mintha ez az emberiség javát szolgálná, hiszen azt mondják, hogy lehetőségeket nyithat meg azok számára, akik termékenységi problémákkal küzdenek. De persze ezt főleg a deviáns párok, sőt akár többpartneres kapcsolatokban élők fogják kihasználni.

A technológia komoly szellemi, etikai és jogi aggályokat is felvet. A több genetikai szülőtől származó embriók létrehozása vagy akár a természetes fogantatás teljes kiváltása finoman szólva teljes agyamentségnek, és a szubhumanizmus megvalósításának kapuja. A technológia jövője így nagymértékben attól függ, hogy miként tálalják azt majd a közvéleménynek, de láthatjuk, hogy gyorsan elfogadtatják majd a terméketlenség ellen való küzdelem indokával. Az Egyesült Királyságban, Belgiumban, Hollandiában és Japánban végzett kutatások szerint a társadalom szellemi szintjének lealacsonyítása annyira sikeres, hogy nyitott az IVG-re, feltéve, hogy szigorú szabályozás és ellenőrzés övezi.

Ugyanakkor az etikai kérdések továbbra is élénk vitákat szülnek. Az a gondolat, hogy valaki kizárólag a saját sejtjeiből hozhatna létre utódot, egyesek szerint „a vérfertőzés legszélsőségesebb formájának” tekinthető. A másik véglet az a lehetőség, hogy egy embrió genetikai állománya kettőnél több szülőtől származhat – ez szintén komoly erkölcsi és biológiai kérdéseket vet fel.

Mindezek ellenére az olyan biotechnológiai vállalatok, mint a Conception és a Gameto, gőzerővel dolgoznak az emberi ivarsejtek mesterséges előállításán. Bár a tudomány még nem tart ott, egyre valószínűbb, hogy az IVG még a mi életünk folyamán mindennapi valósággá válhat, és olyan emberalattiság megvalósulását hozhatja el, amire korábban nem is gondoltunk volna…

Sőt, felveti az alapvető kérdést, hiszen tételezzük a szellemmel és lélekkel rendelkező embert: ezek valódi emberek lesznek majd, vagy csak mesterségesen előállított emberi testű lélektelen lények?

Musk és Trump kibékíthetik a Tradíciót és a technológiát?

2030 előtt megvalósul a transzhumanizmus?

Miért harcoljunk a Metaverzum ellen? – Válaszok a február-márciusi Duo Gladiiban

(Rakéta nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Fegyelmi eljárás indult a rendőr ellen, aki nem akarta, hogy a fotóját politikai célokra használják

Fegyelmi eljárás indult Laponyi Zsolt rendőr őrmester ellen, aki...

Razziát tartottak a Nordic Sun Pubban

Amióta megnyílt, azóta áll szélsőbaloldali támadások középpontjában a Nordic...

Mi Magunk: Soviniszta elnöke lesz Romániának?

Kattan-e a bilincs Matolcsy kezén? Elűzik a palesztinokat a...

Újabb titkosszolgálati incidens: ukrán drónt lőtt le a magyar honvédség Tokajnál

A reggel kirobbant titkosszolgálati kémelfogás után újabb, hozzá kapcsolódó...

Simion követői elűznék a magyarokat Erdélyből

Nem vár szép jövő az erdélyi őshonos magyarságra, ha...

Kategóriák

Razziát tartottak a Nordic Sun Pubban

Amióta megnyílt, azóta áll szélsőbaloldali támadások középpontjában a Nordic...

Mi Magunk: Soviniszta elnöke lesz Romániának?

Kattan-e a bilincs Matolcsy kezén? Elűzik a palesztinokat a...

Újabb titkosszolgálati incidens: ukrán drónt lőtt le a magyar honvédség Tokajnál

A reggel kirobbant titkosszolgálati kémelfogás után újabb, hozzá kapcsolódó...

Simion követői elűznék a magyarokat Erdélyből

Nem vár szép jövő az erdélyi őshonos magyarságra, ha...

Tiltakoznak az ukránpárti szlovákok, amiért Fico Moszkvába ment

Robert Fico szlovák elnök Moszkvába látogatott, hogy részt vegyen...

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye vezeti a falopási listát

A Nébih jelentése szerint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye lett a legkockázatosabb...

Nincs elég bajuk a palesztinoknak – Az EP most is megvonja tőlük a támogatást a tankönyveik miatt

A segélyszállítmányok hiánya miatt már megsokszorozódtak a fosztogatások a...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55