csütörtök, január 9, 2025
8.7 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Embercsempész okozott balesetet Budapesten

Vasárnap hajnalban hét ember is megsérült egy autóbalesetben Budapesten. Most kiderült, hogy egy már elítélt, Magyarországról kiutasított embercsempész okozta a balesetet. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Hét ember sérült meg egy balesetben Budapesten vasárnap hajnalban, amikor két autó összeütközött. A BRFK járőrei a XI. kerületben meg akartak állítani egy autót, a sofőr azonban továbbhajtott, ezért a járőrök üldözőbe vették. Az embercsempész megpróbált elszökni a rendőrök elől, végül a XXII. kerületben a 6-os út és a Növény utca kereszteződésénél egy másik autóval karambolozott.

Vasárnap hajnalban még nem lehetett tudni, ugyanakkor azóta kiderült, hogy egy moldáv származású embercsempészről van szó, akinek már rutinja van a rendőrök előli menekülésben.

A Blikk úgy tudja, hogy a 23 éves T. C.-t embercsempészet miatt tavaly már elítélték, és egy nemzetközi bűnözői csoportnak is tagja volt.

 

„Az ön által kérdezett személy vonatkozásában a Hajdúböszörményi Járásbíróság 2024. november 6-án, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet. A férfi az ülésen beismerő nyilatkozatot tett és tárgyaláshoz való jogáról lemondott, amit a bíróság elfogadott. A letartóztatásban lévő vádlottat a járásbíróság embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt 3 év 10 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte, és 7 év 8 hónapra kiutasította Magyarország területéről. Az ítéletet mind az ügyészség, mind a vádlott és védője tudomásul vették, így az jogerőre emelkedett”

– írta meg a Blikknek a Debreceni Törvényszék szóvivője. Bár az ítélet szerint a bíróság a feltételes szabadlábra-helyezéstől is megfosztotta a férfit, mégis szabadulhatott. Csak nem ő is azon embercsempészek közé tartozik akiket a Fidesz döntése után egyszerűen szabadon engedtek?

Dr. Tran Dániel jogász, az ELTE Kriminológia Tanszékének oktatója azt mondta Blikknek, hogy az embercsempészés miatt elítéltek reintegrációs őrizetéről 15 napon belül döntenek. És az elkövetőnek a reintegrációs őrizet kezdetének megállapítását követő 72 órán belül el kell hagynia Magyarországot.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a férfit mikor engedték el, és azt sem, elhagyta-e az országot. Kiutasítása miatt azonban nem tartózkodhatott volna Budapesten a baleset idején.

A Blikk azt állítja, hogy a férfi pénzszerzés reményében csatlakozott egy nemzetközi bűnözői csoporthoz. Feladata az volt, hogy illegális külföldieket szállítson Nyugat-Európába. A fuvarhoz elvileg kapott kocsit és telefont is. Nepáli állampolgárokat szállított, akiknek ki kellett kapcsolniuk a mobiljaikat az utazás alatt. A lap szerint a bűnözői szervezet még a férfi rendőrség előli menekülését is segítette. Az ítélet szerint egy szállodai szobában várta, hogy mikor kell indulnia a nepáli utasaiért, és egyeztetett más sofőrökkel is. Végül 2024. március 31-én este indult útnak a férfi, de Nyíradonyban igazoltatni akarták.

Miután a férfi meglátta a járőröket, elmenekült az autójával. Az M35-ös autópályán azonban megállt a kocsival, otthagyta a nepáliakat, és lelépett. A bűnözőt 2024. április 3-án fogták el a rendőrök Budapesten.

Embercsempész banda fejét fogta el a készenléti rendőrség

A szabadon engedett embercsempészek máris megszegték a számukra kiszabott szabályokat

 

(Telex nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

A modernitás tehet arról, hogy egyre több a fogyatékos gyerek

A New England Journal of Medicine új tanulmányában a...

Biden nem nyugszik az utolsó napjaiban – Megelőző kegyelmeket osztogatna Trump ellenségeinek

Biden elnök egy szerdán megjelent új interjúban elmondta, fontolóra...

Támadás érte a csádi elnöki palotát – 19 halott (videó)

Fegyveres csoport támadta meg a csádi elnöki palotát szerda...

Megvonják a börtönben ülő óbudai polgármester fizetését?

Az augusztus óta letartóztatásban lévő DK-s Kiss László, Óbuda...

Kategóriák

A modernitás tehet arról, hogy egyre több a fogyatékos gyerek

A New England Journal of Medicine új tanulmányában a...

Biden nem nyugszik az utolsó napjaiban – Megelőző kegyelmeket osztogatna Trump ellenségeinek

Biden elnök egy szerdán megjelent új interjúban elmondta, fontolóra...

Támadás érte a csádi elnöki palotát – 19 halott (videó)

Fegyveres csoport támadta meg a csádi elnöki palotát szerda...

Megvonják a börtönben ülő óbudai polgármester fizetését?

Az augusztus óta letartóztatásban lévő DK-s Kiss László, Óbuda...

Kiakadtak a fővárosiak az elszálló parkolási díjak miatt

Karácsony Gergely főpolgármester és a baloldali kerületi vezetők újabb...

Szétosztotta a kerület vagyonát, majd elment kertészkedni

Miután a vádak szerint jogalap nélkül osztogatott jutalmakat és...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55