Közeleg az ősz, hidegebbek az éjszakák, kárognak a varjak. Nézzük meg, hogy mit csinált a hollós királyunk és a serege, 1475 őszi-téli napjaiban!
„De az fejől mondott Pál Kenezsi,
Ároknak mélységét igen nézi;
Ki Szabács erős voltát elméllé;
Honnég minemő álgyú kell mellé.”*
Szabács ostroma – 1474 korai napjaiban Ali szendrői bég behatolt Magyarországra, végigpusztítva seregével a Temes mentét, majd február nyolcadikán a vár sikertelen ostroma után felgyújtotta Nagyváradot, és visszavonult. Hunyadi Mátyás magyar király ekkor Sziléziában hadakozott.
A következő év elején, Boroszló (Wroclaw) város sikeres megtartása után, hároméves fegyverszünetet kötött a Jagelló IV. Kázmér lengyel királlyal. Hátrahagyva megszálló csapatai élén Szapolyai János Szilézia kormányzóját márciusban országgyűlést hirdetett Szent György napra Budára. Május 26-án az országgyűlés megszavazta az éves rendkívüli hadiadót, azzal a feltétellel, hogy a király azt csak és kizárólag az oszmánok elleni hadviselésre használhatja fel. A király tekintete leginkább Szabács felé irányult, amely erősség körzetéből a törökök rendszeresen prédálták a Szerémséget, és szerzett foglyok és zsákmány tetemestárházává is vált. E várat akarta Mátyás a török kezéből kiragadni. Ennek érdekében 1475. október 19-én egy tízezer fős remekül kiképzett és felszerelt haddal, a dunai magyar flotta kíséretében Péterváradra, Nándorfehérvárra, majd a következő év január közepén Szabács alá érkezett.
Mátyás célpontját a szabácsi várat a törökök építették 1470-ben külön e céllal odaszállított faanyagból. Azóta a szultán a vár védelmének erősítésére különösen nagy gondot fordított.
Szabács falai hatalmas tölgyfagerendákhoz erősített, földdel bélelt vesszőfonatokból állott. Közvetlen támadás illetve roham ellen a sáncokat vízszintesen egymás mellé fektetett kihegyezett cölöpök védték. „A falak felső részén fából mesterien készült véd mű, a vár négy sarkán pedig egy-egy vastag tölgyfagerendákból összerótt, és lőrésekkel bőven ellátott torony emelkedett. A vár magvát Castellum képezte, ami köré a Száva vizét vezették az árkokba”.
(Schedel: Világkrónika)
A vár őrsége az ostrom idején 1200-1500 janicsárból állhatott, akik bőven el voltak látva ágyúkkal, puskákkal, nyilakkal, és élelmiszerrel.
Miután a magyar sereg gyülekezése, és az ostromhoz való előkészületek befejeződtek a Száva bal partján, a csapatok megkezdték az átkelést a folyón, és azonnal hozzáláttak az vár lövetéséhez is. Nagy valószínűséggel a magyar hadigályák is elkezdték a folyó felöli oldalak tűz alá vételét. Mátyás közben az ostrom és sereg biztonsága érdekében sáncokat emeltetett, és a magyar tábort további vizes árkokkal vették körül, védve azt az esetlegese külső támadásoktól. Nagyon hátráltatta az ostromot a Száva nagyméretű áradása. A vetőgépek és a tizennyolc nagy ostromágyú is hatástalannak bizonyult a puha földfalak ellen. Mátyás annyit viszont mindenképpen elért, hogy a vár immár a szárazföldön, és a vízen is el volt vágva a külvilágtól. Az eredménytelennek mutatkozó ágyúzások után 1476. február másodikán érkezett a hír a magyar táborba: hogy Ali és Saki bégek vezetése alatt egy nagyszámú török felmentő sereg érkezett Szabácstól mintegy hárommérföldnyi távolságra, és táborba szállt.
Erre a király a vár szemmel és körülzárva tartására a kellő erőket és a hajóhadat hátrahagyván ő maga gyorsan felvonult, és megalkotta a csatarendjét bevárva az ellenséget. Ámde valószínűleg a nyílt összecsapáshoz túl gyengének érezte magát, így erőit visszavonta az ostrom, és védelmi sáncok közé. Az ágyúkat és vetőgépeket is felsorakoztatták, és a nyílt összecsapás helyett sziklákkal és ágyúgolyókkal törték meg a közeledő ellenséget. A török nem merte megkísérelni a magyar tábor megtámadását, így a tüzérség „munkájának” köszönhetően, dolgavégezetlenül, óriási veszteségeket szenvedve elvonult.
Erre Mátyás tovább folytatta az ostromot, melynek hatására egymás után omlottak össze a vár falai, tornyai és egyéb védőrendszerei. A király az evezősön kívül másodmagával indult felderítő útra egy csónakban. Segítségére volt ebben egy Hamza nevű török renegát, aki nem felejtette el, hogy magyarnak született, kiszökött a várból és megmutatta a királynak az erősség leggyengébb pontját. Ámde a törökök észrevették a közeledő csónakot és feléjük összpontosították a tüzüket. Egy jól célzott lövés leterítette a fent említett Hamzát, de ez nem tántorította el a bátor szívű uralkodót, mert csak kémszemléje sikeres befejezése után tért vissza a táborba. Ekkor királyunk cselhez folyamodott. A következő napon parancsot adott az elhúzódó ostrom beszüntetésére és az elvonulásra. Az eddig egyébként hősiesen és kitartóan védekező török védőcsapat itt már győztesnek érezte magát. A hajnali ködöt kihasználva egy magyar rohamcsapat támadta meg a vár ágyúk által kevésbé rombolt folyóhoz közeli oldalát, és sikerült is bejutnia, de az őrséget riadóztatták.
A török minden erejével a támadás visszaverésén fáradozott, ekkor a király maga vezette a rohamot a vár rombolt másik oldalán. Ebből rövid ideig tartó, de nagyon heves összecsapás támadt, mely a törökök leverésével végződött. Szabács így az egyik verzió szerint az ostrom huszonnyolcadik, a másik szerint annak harmincadik, és egy másik szerint annak harmincnegyedik napján, azaz február 15. vagy 16-án magyar kézre került. A védősereg nagy részét lekaszabolták, és néhány forrás szerint mintegy hétszázat Mátyás a saját seregébe osztott be. A király nem romboltatta le a várat, hanem rendbe hozatta, megszerezve ezzel egy évekig megtartható közepes erősségű újabb várat a magyar végvárrendszerben, ami Nándorfehérvár biztonságához nagymértékben hozzájárult. Szabács vára egészen 1521-ig magyar kézen maradt.
A magyarok vesztesége több mint kétszázra rúgott, ezek nagy részét nyíllövés érte, sokan mások pedig vízbe fulladtak. Tekintélyes volt a sebesültek száma is. Szabács ostrománál többen tüntették ki magukat, akik közül elsősorban Báthory István országbíró nevét említhetjük, de a legnagyobb dicséret Hunyadi Mátyás királyunkat illeti, aki fáradhatatlan munkájával, rettenthetetlen bátorságával és igazi vezéri rátermettségével az egész hadműveletnek a kulcsává vált.
Forrás:
Ismeretlen szerző: Szabács viadala (az első megmaradt magyar históriás ének) 1476-nál nem korábbi
Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme. 11. A Hunyadiak kora/ I. (Hunyadi másképp Hollós) Mátyás hadjáratai 1458-tól 1488-ig. 24. Az 1475. évi budai országgyűlés főbb határozatai, Mátyás 1475-1476 évi szabácsi hadjárata.
Kiss-Béry Miklós: Magyar királyok és uralkodók: 13. rész. I (Hunyadi Mátyás)
(Nyitray György – Szent Korona Rádió)