szerda, december 24, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A Mi Hazánk az AfD-vel alapít új frakciót az EP-ben

Toroczkai László X-bejegyzésben jelentette be, hogy az EP-ben új frakciót alapítanak: Olyat teszünk ma, ami még nemzeti radikálisnak mondott magyar pártnak sohasem sikerült. Brüsszelben, az Európai Parlamentben, a szövetségeseinkkel megalakítjuk az új európai pártcsaládot, az EP új frakcióját. Ennek az új európai szövetségnek tavaly Budapesten tettük le az alapjait, majd a Szófiai Nyilatkozattal erősítettük meg. Európa ellenségeivel nem egyezkedni akarunk, nem kéredzkedünk be hozzájuk, hanem le akarjuk őket győzni.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

🇪🇺  Olyat teszünk ma, ami még nemzeti radikálisnak mondott magyar pártnak sohasem sikerült. Brüsszelben, az Európai Parlamentben, a szövetségeseinkkel megalakítjuk az új európai pártcsaládot, az EP új frakcióját. Ennek az új európai szövetségnek tavaly Budapesten tettük le az alapjait, majd a Szófiai Nyilatkozattal erősítettük meg. Európa ellenségeivel nem egyezkedni akarunk, nem kéredzkedünk be hozzájuk, hanem le akarjuk őket győzni – írja bejegyzésében a Mi Hazánk elnöke.

A résztvevők

 A német Alternatíva Németországért (AfD) párt elegendő partnert talált saját frakció alakításához az Európai Parlamentben – erősítette meg Alice Weidel társelnök szóvivője a Die Welt című lap korábbi jelentését, írja az MTI. A parlamenti frakciót egyelőre kilenc uniós tagország 28 képviselője alkotja, közöttük 14-en az AfD-ből. További résztvevők: a Mi Hazánk Mozgalom, a Visszahódítás (Reconquete) Franciaországból, a Szabadság és Függetlenség Konföderáció (Konfederacja) Lengyelországból, az Újjászületés Bulgáriából, a Se Acabó La Fiesta Spanyolországból, a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Párt (SPD) Csehországból, a Köztársaság (Republika) Szlovákiából, a Nép és Igazságosság Unió Litvániából. Weidel szóvivője szerint a frakció nyitva áll további csatlakozni szándékozók előtt. A frakció megalakulását hivatalosan szerda este jelentik be a Welt beszámolója szerint. Az AfD a frakciónak a Szuverén Nemzetek Európája nevet javasolja adni. A frakcióvezető a tervek szerint René Aust, az AfD türingiai parlamenti képviselője lesz. Az elnökhelyettesi posztokról jelenleg még folynak a tárgyalások. A cseh SPD vezetője, Tomio Okamura a cseh CTK hírügynökségnek megerősítette az AfD-vel közös parlamenti frakció létrehozásának tervét.

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)

Toroczkai László:„A Fidesz legnagyobb ellenfele önmaga” (interjú)

Toroczkai szerint valójában a Nemzeti Tömörülés nyert, és jakobinus diktatúra van Franciaországban

Eddig fenyegette, most már zsarolja is Toroczkai Lászlót a végrehajtó

 

Legfrissebb

Ukrán korrupció: Zelenszkij főtárgyalójának nyolc amerikai luxusvillája volt

Hiába próbálja szépíteni Ukrajna állapotát a Nyugat, az ukrán...

Ilyen volt a Hűség Napja megemlékezés Sopronban (VIDEÓ)

A tavasszal megalakult Igazságot Magyarországnak Szövetség december 13-án Sopronban...

“Ő készíti elő nekem az Élet kincsét” – Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliája

Szerkesztőségünk Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliájának általunk elkészített...

Áldott karácsonyt kíván a HVIM!

Idén is teltházas karácsonyváró rendezvénnyel és boldog gyereksereggel készült...

Kategóriák

Ukrán korrupció: Zelenszkij főtárgyalójának nyolc amerikai luxusvillája volt

Hiába próbálja szépíteni Ukrajna állapotát a Nyugat, az ukrán...

Ilyen volt a Hűség Napja megemlékezés Sopronban (VIDEÓ)

A tavasszal megalakult Igazságot Magyarországnak Szövetség december 13-án Sopronban...

“Ő készíti elő nekem az Élet kincsét” – Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliája

Szerkesztőségünk Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliájának általunk elkészített...

Áldott karácsonyt kíván a HVIM!

Idén is teltházas karácsonyváró rendezvénnyel és boldog gyereksereggel készült...

Gázában járt Pizzaballa bíboros: “bele vagyunk gyökerezve ebbe a talajba, mi itt maradunk”

Pierbattista Pizzaballa bíboros, Jeruzsálem latin pátriárkája háromnapos látogatást tett...

Újabb adag dokumentumot hoztak nyilvánosságra az Epstein-akták közül – osztrák útlevele is volt a pedofilnak

Az amerikai igazságügyi minisztérium újabb több tízezer dokumentumot hozott...

Román sovinizmus a nagykárolyi karácsonyi vásárban: Leköpték a kürtőskalácsárust

Egy soviniszta román férfi a Magyarországról érkezett Mikulásvonat ellen...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55