Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Történelemhamisítás ukrán módra: minden ami orosz tűnnie kell!

Korábban írtunk arról, hogy az orosz-ukrán konfliktus következtében Ukrajnában a kötelező olvasmányok közül kitiltották az orosz szerzőket. Az utóbbi időszakban inkább a magyar múlt meggyalázása játszott szerepet. A történelemmel – mint Ukrajna, mint ukránok – nem éppen rendelkező műállam, most Odesszában fogott rombolásba. 

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Odessza területe már a bronzkorban lakott volt görög kolóniák által, majd a középkorban a tatárok lakták a települést. A fellendülésére viszont egészen a 18. századig várni kellett, mikoron is az Oszmánoktól Oroszországhoz kerülte után a nagy francia elsötétedés elől II. Katalin udvarába menekülő Richelieu hercege megtervezte a város infrastruktúráját és meg is valósíttatta azt. Odesszában ennek emlékére később szobrot állíttattak, melynek központi figurája II. Katalin cárnő.

Az emlékművet helyi, elektronikus módon történő népszavazás során Demjan Hanul aktivista szerint a lakók lebontásra ítélték. A szavazáson két opció közül lehetett választani: lebontás vagy átépítés.

Ahogyan a turult sikerült igen hamar levágni, úgy a szobor köré is hamar kerítés került.

Az emlékmű végleges sorsáról november végén fog dönteni a városi képviselő-testület.

Kultúrnemzet: magyarnak nézték a latint az ukránok, ezért levakolták

(Karpat.in.ua nyomán Szent Korona Rádió) 

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország nemzeti ...

Belföld

2026. 05. 28.