szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kultúrnemzet: magyarnak nézték a latint az ukránok, ezért levakolták

Levakolták a latin nyelvű feliratot a Terebesfejérpatak közelében lévő Európa földrajzi középpontját jelző, 1887-ben felállított emlékoszlopon. Az emlékművet idén felújították, azonban a restaurációt végző “szakemberek” látva, hogy nem cirill betűkkel néznek szembe, rögtön arra gondoltak, hogy ez egy magyar emlékmű, amit azonnal el kell tüntetni, így hát bevakolták.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

A zsurnaliszta posztjában arról írt, hogy az obeliszket az önkormányzat megbízásából a helyi költségvetés terhére kezdték el “restaurálni”. A munkálatok során a kivitelező eddig ismeretlen okokból bevakolta a latin nyelvű feliratot.

“Nyilvánvalóan a kivitelezők nem tudnak latinul – ezért dönthettek úgy, minek oda az a felirat, ha senki nem tudja elolvasni”

-írta ironikus hangvételű bejegyzésében Tetjana Kohutics.

Az újságíró vette a fáradságot és a történtekkel kapcsolatban megkereste a Rahói Városi Tanácsot, amely elrendelte a tábla helyreállítását. Azt a tájékoztatást kapta, hogy az obeliszken helyreállítják az eredeti latin nyelvű feliratot, mivel a kivitelező “kicsit túllőtt célon”. Azonban az újságíró megtudta, hogy a művész, akit megbíztak a feladattal, arra hivatkozva megtagadta a megrendelés teljesítését, hogy ez csak azután lehetséges, miután eltávolítják a vakolatot az emlékoszlopról.

Viktor Mikita, Kárpátalja kormányzója Facebook-oldalán reagált az esetre. Bejegyzésében azt írta, nem kívánja kommentálni az ügyet, ugyanakkor arra utasította a kulturális örökség védelméért felelős főosztályt, hogy foglalkozzon ezzel a kérdéssel.

Ferenc József által állíttatott latin nyelvű obeliszken a következő felirat volt olvasható: “Az Osztrák-Magyar Monarchia Térképészeti Hivatala által 1887-ben meghatározott pont, az Európa széleit érintő hosszúsági és szélességi körök felezővonalának metszéspontja.”

Ukrajnában minden eszközt bevetnek, hogy a kárpátaljaiak felhagyjanak magyar identitásukkal

Üldözik a magyarokat, de frontszolgálatra azért jók – a kárpátaljai magyarok helyzete a háború alatt

(KárpátHír nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55