csütörtök, január 15, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A jeruzsálemi görög ortodox egyház és a latin patriarchátus közleményben szólította fel Izraelt

A jeruzsálemi görög ortodox egyház és a latin patriarchátus közös nyilatkozatot adott ki, melyben felszólítják Izraelt arra, hogy fejezzék be a népirtást, és a civilek üldözését. Alább a közlemény fordítása olvasható.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

„Az igazság útja életet ad, de tágas az út, mely a halálba vezet.” (Példabeszédek 12,28)

Néhány héttel ezelőtt az izraeli kormány bejelentette döntését, miszerint átveszi az irányítást Gáza városa felett. Az elmúlt napokban a média többször is beszámolt egy hatalmas katonai mozgósításról és egy közelgő offenzíva előkészületeiről. Ugyanezek a jelentések szerint Gáza városának lakosságát, ahol több százezer civil él – és ahol keresztény közösségünk is található –, evakuálni fogják és a Gázai övezet déli részére telepítik át. E nyilatkozat megfogalmazásának időpontjában Gáza városának több kerületére már kiadták az evakuálási parancsot. Továbbra is érkeznek jelentések súlyos bombázásokról. A már az akció előtt is drámai helyzet után csak további pusztítások és halálesetek következnek be. Úgy tűnik, hogy az izraeli kormány bejelentése, miszerint

„megnyílnak a pokol kapui”,

valóban tragikus formát ölt. A korábbi gázai hadműveletek tapasztalatai, az izraeli kormány jelenlegi akcióval kapcsolatos nyilatkozott szándékai, valamint a helyszínről most beérkező jelentések azt mutatják, hogy az akció nem csupán fenyegetés, hanem már megvalósítás alatt álló valóság.

A háború kitörése óta a Szent Porfíriosz görög ortodox templom és a Szent Család templom menedéket nyújtott több száz civilnek. Köztük vannak idősek, nők és gyermekek. A latin templomban évek óta fogadunk fogyatékkal élő embereket, akikről a Szeretet Misszionáriusai nővérei gondoskodnak. A Gáza város többi lakójához hasonlóan a létesítményekben élő menekülteknek is a lelkiismeretük szerint kell eldönteniük, mit tesznek. Azok között, akik menedéket kerestek a templomban, sokan legyengültek és alultápláltak voltak a megelőző hónapok nehézségi miatt. Gáza városának elhagyása és a dél felé való menekülés nem más, mint halálos ítélet. Ezért a papság és a nővérek úgy döntöttek, hogy maradnak, és továbbra is gondoskodnak mindazokról, akik a komplexumokban tartózkodnak.

Nem tudjuk pontosan, mi fog történni a helyszínen, nemcsak a mi közösségünk, hanem az egész lakosság számára. Csak azt tudjuk ismételni, amit már mondtunk: nem lehet jövőt alapozni a fogságon, a palesztinok elüldözésén vagy a bosszún. Ismétlem, amit XIV. Leó pápa néhány napja mondott:

„Minden népet, még a legkisebbet és leggyengébbet is, a hatalmasok kötelesek tisztelni identitásában és jogaiban, különösen a saját földjén való élethez való jogában; és senki sem kényszerítheti őket száműzetésbe.”

(Beszéd a Chagos-szigetekről érkezettek csoportjához, 2025. augusztus 23.)

Ez nem a helyes út. Nincs ok, ami igazolná a civilek szándékos és erőszakos tömeges elüldözését.

Ideje véget vetni ennek az erőszakspirálnak, befejezni a háborút és előtérbe helyezni a népek közös javát. Elég pusztítás történt már a területeken és az emberek életében. Nincs ok, ami igazolná a civilek drámai körülmények között történő fogva tartását és túszul ejtését. Itt az ideje, hogy minden oldalon meggyógyuljanak a régóta szenvedő családok.

Ugyanilyen sürgősséggel felszólítjuk a nemzetközi közösséget, hogy tegyen lépéseket ennek az értelmetlen és pusztító háborúnak a befejezésére, valamint az eltűnt emberek és az izraeli túszok visszatérése érdekében.

Az igazság útja életet ad, de tágas az út, mely a halálba vezet.” (Példabeszédek 12,28) Imádkozzunk, hogy mindannyian megtérjünk, hogy az igazság és az élet útján járhassunk, Gáza és az egész Szentföld érdekében.

Menekültekkel teli keresztény templomot bombáztak le a zsidók – de persze ez is a palesztinok hibája

A Közel-Keleten legyilkolt keresztényekért égtek a fáklyák Budaörsön

Továbbra is kereszttűzben a gázai keresztények

(Johnmenadue.com nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Erősödik a cenzúra és a digitális diktatúra az Egyesült Királyságban

Betiltanák Nagy-Britanniában az X-et, közben a kémállam beleköltözött a...

Trump szerint a MAGA mozgalomban nincs helye antiszemita nézeteknek

Donald Trump nemrég egy interjúban kijelentette, hogy szerinte sem...

A hó és a fagy sem állította meg a Hatvannégy Vármegyét az antifa terroristákkal szembeni kiállásban

2026. január 14-én folytatódott Simeon Ravi Trux, a magyarverő...

A strasbourgi bírósághoz fordult az illegális Pécs Pride főszervezője

Az idei, illegális Pécs Pride után eljárás indult a...

Mesterlövész lőtte le a Korzikai Nemzeti Felszabadítási Front korábbi vezetőjét

Agyonlőtték Alain Orsonit, a korzikai szeparatisták volt vezetőjét Vero...

Kategóriák

Erősödik a cenzúra és a digitális diktatúra az Egyesült Királyságban

Betiltanák Nagy-Britanniában az X-et, közben a kémállam beleköltözött a...

Trump szerint a MAGA mozgalomban nincs helye antiszemita nézeteknek

Donald Trump nemrég egy interjúban kijelentette, hogy szerinte sem...

A strasbourgi bírósághoz fordult az illegális Pécs Pride főszervezője

Az idei, illegális Pécs Pride után eljárás indult a...

Mesterlövész lőtte le a Korzikai Nemzeti Felszabadítási Front korábbi vezetőjét

Agyonlőtték Alain Orsonit, a korzikai szeparatisták volt vezetőjét Vero...

Küszöbön az Amerika-Irán háború?

Miközben kétségtelen, hogy az iráni tüntetések egyre szélsőségesebbé válása...

Trump mesterterve? 25%-os büntetővámot szab ki mindenkire, aki Iránnal üzletel

Az Iránban hetek óta tartó tüntetéssorozat mögött egyértelműen bizonyíthatóan...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55