Légierőlködés – Ötödik rész

Az előirányzat szerint évente 15-20 fővel indulna a négyéves képzés, 220 repült órával annak második felében. Lehet, hogy erre valaki felhördül, hogy „minek nekünk ennyi pilóta, repülő sincs ennyi!”, pedig nem így van. Hogy is van? Kiderül:

Újszerű helyzetet merült fel a sorozat életében. A kormány, illetve a Honvédelmi Minisztérium ténykedése miatt első ízben reagálnunk kell egy akcióra, nem pedig az évtizedes tespedtség mocsarának partjáról kiáltani pusztába a szavakat.

Idén két darab ténylegesen új Zlin Z-242 típusú kiképző repülőgép érkezett a Honvédséghez, miután az egyik utolsó, egyébként filléres üzemeltetési költségű JAK-52 a levegőben végleg kilehelte a lelkét, lásd a harmadik részben.

Papírforma szerint érkeznie kellett volna további egy pár Z-143lsi felderítő is, de azok „nem lettek”. Lényegében azóta is várják ezeket a repülőgépeket. Jellemző, hogy sem a meg nem érkezés okáról és tényéről, sem a járművek műszaki tartalmáról nem árul el semmit a kormány.

Derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy jövő szeptembertől újraindul itthon a pilótaképzés. Azaz, hogy az államilag támogatott, hiszen költségtérítéses eddig is működött itthon, körülbelül félmillió forintos félévenkénti tandíjjal.

(clicks: 6) A két új Zlin

 

Az előirányzat szerint évente 15-20 fővel indulna a négyéves képzés, 220 repült órával annak második felében(fejenként). Lehet, hogy erre valaki felhördül, hogy „minek nekünk ennyi pilóta, repülő sincs ennyi!”, pedig nem így van. Érdemes úgy számolni, hogy időközben lesz lemorzsolódás, jó, ha 10-12 fő elvégzi majd. Emlékeztetőül, idén 4 Mi-17-es tért vissza, a következő egy évben pedig még egy, valamint legalább 8 darab Mi-24 várható. A szállítókat három, a harci helikoptereket két fős legénység repüli, így csak ezekre kell minimum 21, ha nincs váltásszemélyzet. Váltással akár a duplája, és nem vettünk számításba más típust, vagy a repülésirányítókat.

Igaz, a fentebb említett forgószárnyasok körülbelül akkortájt érkeznek, amikor a képzés elindul. Azt a rést valahogy betölti a honvédség az eddigi létszámból. A kiszivárgott információkból kiderült idén, hogy a korábban átvett két könnyű helikopterrel hozták úgy-ahogy szintre az elmacskásodott hajózókat, hiszen nagyon sokan voltak azok, akik nagyon keveset repülhettek. Ennek az lett a következménye, hogy másfél év leforgása alatt mintegy 1300 repült órával ki is hajtották mindkét Eurocopterből az adott életciklusra való időt. Emiatt modernizációval egybekötött(!) üzemidő hosszabbításra szóló közbeszerzést írtak ki, többek között erősebb hajtóműveket kapnak.

(clicks: 3) …és az egyik Eurocopter

 

Visszatérve a létszámra, a közleményben a képzés indításának egyik oka, a most rendszerben lévő pilóták életkora; többük nyugdíjazás előtt áll, képeket nézve a vadászok egy jelentős része is.

Ezzel el is értünk egy igen sarkalatos ponthoz, ami a Koller József-féle nyilatkozatból nem derül ki. Azt mondta, hogy „a négyéves képzés után a hallgatók vadászpilótává, szállítógép- és helikopterpilótává válhatnak.”. Hogy ez azt jelenti-e, hogy a négy év után kezdődik-e a kiképzésük az adott specializációra, vagy pedig „kész” pilótaként kerülnek-e az alakulataikhoz, az így, legalábbis számomra, nem teljesen világos. Az megsüvegelendő lenne, ha a 8 félévét a vadászpilótának készülő hallgató már NATO szabványú „combat ready” minősítéssel zárná, de ilyen rohamtempótól nem félek.

Elérkeztünk viszont egy újabb fontos ponthoz. A Zrínyi 2026 nevű, mondjuk inkább úgy, hogy reklámkatalógusban az szerepel, hogy „sugár-hajtású kiképző repülőgépek beszerzésére is sor kerül.” Ez így tragédia. Az L-39-es flotta 15 éves működése alatt évi gépenként átlag 40 órákkal vegetált, pedig sokszor annyi vadász volt a rendszerben, mint manapság.

Általában az L-159-et emlegetik, mondván, hogy kiképző és könnyű támadó, ez milyen jó lenne nekünk a Gripen elé és mellé. Nézzük tovább a számokat. A korábbi üzletkötésekből kiindulva körülbelül 2-3 milliárd Forint darabja, ám a darabárra még igen sok járulékos tétel rárakódik, jó esetben.

Egyetlen gépet semmi értelme beszerezni, valószínűbb egy 4-6, ne adj’ Isten még több gépes flotta felállítása. Ennyi pénzből eleve több ezer repült órát lehetne bérelni, anélkül, hogy a rendszeresítéssel, majd az üzembentartással bajlódni kéne.

Mindemellett semmi olyasmit nem tudna sem az L-159, sem más típus az adott kategóriában, amit a Gripen legalább olyan jól ne tudna megcsinálni, csak gyorsabban és/vagy magasabban repülve. Önvédelem terén pedig minden szempontból alulmaradnak, ami egyáltalán nem szerencsés olyan környezetben ahol pick-upra szerelt géppuskát kezelő kecskepásztornál komolyabb az ellenfél.

Egyszerűen sem olyan berendezésekkel nincsenek felszerelve, sem páncélzatuk nincs, sem más előnyös tulajdonsággal nem bírnak, ami mellettük szólna, ha csak a könnyű kezelhetőséget és a jó kilátást nem soroljuk ide, de ilyen téren a Gripennek sem kell szégyenkeznie, tehát megint csak nem kapnánk semmi újat.

A 2020.-ig szóló kanadai képzésben sugárhajtású gyakorlón körülbelül 70 órát repül egy-egy növendék, így évi 200-300 órára vennék igénybe a teljes flottát, tehát tényleg csak állnának a beton szélén. Vessük össze azzal, hogy e szempontból szerencsésebb évben a magyar Gripen-flotta éves repült ideje átlépte a 2000 órát.

Előfordul, hogy már a képesítést megszerzett vadászpilóta „gyakorol” ilyen kategóriájú eszközön. Noha olcsóbban repülhető, amíg ezt repüli a pilóta, addig, vegyük észre, egy másik típus kezelését gyakorolja. Mintha egy Froma 1-es versenypilótát küldenének egy utcai autóval kocsikázni!

Típuskavalkád az L-159 otthonában

 

Tény továbbá, hogy a lézervezérlésű bombákra is 10 évet kellett várni, bár halandó szeme még csak a gyakorlókat láthatta, egyszer. A sugárhajtású kiképzés itthoni elindítása alsó hangon körülbelül 10 milliárd forintba kerülne, amire később még ráépülne az üzemeltetés költsége, illetve az időszakos karbantartásoké, amiknek naptári idő szerint kell történniük, akármennyit is repült előtte az adott példány.

Beláthatjuk, hogy jóval célszerűbben, sokkal fontosabb dolgokra is lehetne ezt költeni. Lévén a légierőről, mint támogató nemről beszélünk, észre kell vegyük, hogy lassan nincs mit támogatni. Ha viszont „házon belül” szeretnénk tartani a légierőnél, hovatovább a Gripenre, mint programra költenénk, ezernyi ráadás repült óra mellett is bőven futná fegyverzetre, sisakcélzóra, illetve egyéb felszerelésekre, mint felderítő konténerek, illetve a széttelepítést lehetővé tevő földi eszközök beszerzése.

Célszerű lenne széles skálán gondolkozni a fegyverzet terén. Az egyik új „csodafegyver”, a Boeing SDB légi bombája. 90 kg-os harci része nem túl acélos, azonban pontossága csak néhány méteres és szárny-készlettel ellátva a gyári anyag szerint akár 110 km is lehet a hatótávolsága. Ezt óvatosan vegyük 70 km-nek, még így is óriásinak számít egy szabadon, vagy irányítottan ugyan, de mégiscsak zuhanó ejtőlőszerhez képest, mint például az elméletileg már meglévő GBU-12.Egyetlen milliárdnyi forintból is körülbelül 400 darab jönne ki, és ezek mellé más levegő-föld, vagy levegő-levegő fegyverzet is beleférne, akár további, modernebb jenki AIM-9-ek, akár az európai IRIS-T (körülbelül 120 milliós darabonkénti árral) vagy a dél-afrikai A-Darter kis hatótávolságú rakéták, és még mindig a 10 milliárdos kereten belül mozgunk, ami jó esetben 4 darab L-159-et jelentene.

Előzmény

(Vanek úr – Militarizált Övezet – Szent Korona Rádió)