Elege lett az ukrán zászlókból a radikális jobboldali lengyel politikusnak
Grzegorz Braun, a Konföderáció párt elnöke és parlamenti képviselője eltávolította az ukrán zászlót a krakkói Kosciuszko-halomról. Braun korábban a Szejmben felállított menórát poroltóval oltotta el.
Már 45 ukrán férfi halt meg, miközben próbált elmenekülni a kijevi rezsim sorozói elől
Legalább 45 hadköteles korú ukrán férfi halt meg, miközben az országból az EU-ba próbáltak menekülni – közölte az ukrán Állami Határszolgálat. A legtöbb 18 és 60 év közötti férfinak tilos elhagynia Ukrajnát a folyamatban lévő kötelező sorozás miatt.
Fontosabb a migráns a németek számára mint az ukrán menekült
Úgy látszik, hogy a migránsoknál még az ukránok sem lehetnek fontosabbak Németországban. Kilakoltatják az ukrán menekülteket, hogy helyet csináljanak a migránsoknak.
A balti államok megfenyegették Oroszországot, hogy belépnek a háborúba
A balti államok figyelmeztetést küldtek Oroszországnak, kijelentve, hogy készek csapatokat vezényelni Ukrajnába, ha az orosz hadsereg komoly sikereket ér el.
A német hírszerzés szerint Ukrajna „jelentős területi veszteségeket fog elszenvedni”
Az év végére Ukrajnát „jelentős” területveszteségek fenyegetik. A jelenlegi német titkosszolgálati jelentések sajtóértesülések szerint rendkívül pesszimisták.
Ukrán vallomás: átlagosan három órán keresztül maradnak életben a fronton a kényszersorozottak
Exkluzív interjút adott a Tényeknek két ukrán és egy kárpátaljai magyar férfi , akik néhány hónapja menekültek át Magyarországra a pusztító háború elől. Rettegnek, hogy visszatoloncolják őket, ami egyet jelentene a biztos halállal. Az új törvények szerint ugyanis bárkit besorozhatnak. A rendőrök az utcáról buszokba rángatják a férfiakat, így küldik őket a frontra, ahol átlagosan […]
Reuters: Putyin kész tűzszünetet kötni Ukrajnában a jelenlegi frontvonalakon
Vlagyimir Putyin orosz elnök készen áll arra, hogy a jelenlegi harcvonalakat elismerő, tárgyalásos tűzszünettel megállítsa az ukrajnai háborút – írja négy orosz forrása alapján Reuters. A hírügynökség információi szerint ha Kijev és a Nyugat nem reagál erre, akkor Putyin kész tovább folytatni a harcot.
Nem létező gépkocsikat árult a hadsereg számára egy kárpátaljai
Öt évet kaphat az a kárpátaljai férfi, aki nem létező gépkocsik eladásával tett szert többszázezer hrivnya anyagi haszonra.
Erőszakos sorozás Harkovból
Tamás a Krímből című vlogon került közzétételre egy videó, melyen egy újabb erőszakos sorozás látható. Alább a blogon megjelent bejegyzés olvasható.
Titkos tárgyalásra készül Zelenszkij és Putyin?
Londonban az a hír járja, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő titkos találkozón egyeztethet országaik kapcsolatának jövőjéről.