Szijjártó Péter: Az EU még saját tagjait sem védi meg Ukrajna jogsértésével szemben
Az Európai Bizottság tétlensége rávilágít arra, hogy még saját tagállamait sem képes megvédeni, amikor Ukrajna megszegi a szabályokat. Hiába veszélyezteti két uniós ország energiabiztonságát és sérti az EU-Ukrajna társulási megállapodást, Brüsszel hallgat. Vajon Brüsszel maga áll az olajszállítások tiltása mögött, hogy zsarolja a békepárti tagállamokat?
Kőolaj: Magyarország blokkolja a 6,5 milliárd forintnyi támogatást Ukrajna részére
Az Európai Békekeretből származó 6,5 milliárd forintos fegyverszállítási ellentételezés kifizetését Ukrajnának mindaddig blokkolni fogja Magyarország, amíg Kijev nem teszi újra lehetővé a Lukoil zavartalan kőolajszállítását Ukrajnán keresztül Magyarországra – többek között erről beszélt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ATV Híradónak.
Az osztrák kormány is támogatja a magyar szavazati jog felfüggesztését az EU-ban
Belgium után Ausztria is támogatja a magyar szavazati jog felfüggesztését, pár napja a belga külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy az uniónak erősnek kell lennie, és folytatnia kell Magyarország ellen a 7-es cikkely szerinti eljárást és ha minden kötél szakad, akkor meg kell vonni országunktól az uniós szavazati jogát. Az osztrák kormány a belgák mellé állt, és […]
Szijjártó figyelmeztetett: A NATO százmilliárd dollárt akar küldeni Ukrajnának

A NATO öles léptekkel halad a korábban közösen felrajzolt vörös vonalak átlépése felé, az észak-atlanti szövetség most már százmilliárd dollárt akar még belepumpálni az ukrajnai háborúba – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Szijjártó szerint az önvédelem joga csak Izraelt illeti meg (frissítve)

Az önvédelem természetesen csak a zsidóknak jár, így Szijjártó Péter ismét felmondta a kötelező filoszemita leckét, ami a terrorállam ellen irányuló légicsapásokat illeti, ami csak egy válaszreakció volt. Tette mindezt vasárnap hajnalban, a zsidókért „megéri” korán kelni.
Üzent az antifa-terrorista: Szijjártó ne szóljon bele az ügybe!

Ilaria, az olasz antifa-terrorista reagált Szijjártó Péter interjújára, miszerint az külügyminiszter reméli, hogy a terrorista elnyeri méltó büntetését. Az antifa támadó felháborodását fejezte ki, amiért a külügyminiszter csupán a tényeket rögzítve nyilatkozott az ügyről.
Szijjártó szembeszállt az antifapártiakkal, ki is akadtak az olasz libsik
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint elképesztő, hogy Olaszországból próbálnak beavatkozni egy magyar bírósági eljárásba. A miniszter Rómában adott interjút, amiben megdöbbenését fejezte ki az Ilaria Salis olasz állampolgár magyarországi fogva tartásával kapcsolatos reakciók felett, akit szerinte Olaszországban mártírként állítanak be. Az olaszok szerinte azt követelik a kormánytól, hogy avatkozzon bele egy igazságszolgáltatási eljárásba, viszont […]
Miközben Izraelt mindenben kiszolgáljuk, Iránba is ellátogat Szijjártó

Míg a külügyminiszterünk egyszer kezdeményezi a jemeni húszik terrorszervezetté nyilvánítását vagy máskor éppen az izraeli népirtást védelmezi, simán belefér hogy elmenjen kicsit Iránba jópofizni és az együttműködésünkről biztosítani a közel-keleti iszlám államot.
Szomorkásak a jenki szenátorok, mert őket nem fogadta a magyar kormányból senki

Hazánkba látogatott az Európát és hazánkat gyarmatként kezelő USA néhány szenátora. Nem hívta őket senki, így nem is fogadta őket a magyar kormányzat. Legfeljebb majd elmennek siránkozni a Partizánba, 444-nek adnak interjút, vagy találkoznak egyéb hazaárulókkal.
Szijjártó szerint az oroszok nem fognak NATO-tagországra támadni

A külügyminiszter értelmetlennek tartaná, ha Oroszország a nála sokkal nagyobb katonai erővel bíró NATO-val vállalna fegyveres konfliktust.