vasárnap, július 13, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Az osztrák kormány is támogatja a magyar szavazati jog felfüggesztését az EU-ban

Belgium után Ausztria is támogatja a magyar szavazati jog felfüggesztését, pár napja a belga külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy az uniónak erősnek kell lennie, és folytatnia kell Magyarország ellen a 7-es cikkely szerinti eljárást és ha minden kötél szakad, akkor meg kell vonni országunktól az uniós szavazati jogát. Az osztrák kormány a belgák mellé állt, és ők is támogatják, hogy Magyarország ellen folytassák az eljárást.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Belgiumnak elege van Magyarországból – miközben támogatja az ország soros elnökségét –, és azt javasolja az uniónak, hogy folytassák a 7-es cikkely érvényesítését Magyarország ellen, és ha kell, akkor függesszék fel a szavazati jogot is. Hadja Lahbib belga külügyminiszter szerint „olyan Európánk van, amely nehezen halad előre, és sajnos néhány állam – különösen az egyik állam – egyre inkább blokkoló és vétós hozzáállást alkalmaz”.

Brüsszel el akarja nyomni a békepárti erőket, s az utolsó akadályt is el akarják tüntetni a háború útjából azzal, hogy elhallgattatnák, illetve kizárnák Magyarországot a döntéshozatali folyamatokból

– tolmácsolta a kormány álláspontját erre a felvetésre Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Ám úgy tűnik, ezzel nincs vége, ugyanis Ausztria is beszállt a párbeszédbe, és a Politico szerint Bécs támogatja Belgium felhívását, hogy folytassa a Magyarország szavazati jogának megvonására irányuló eljárást, ami újabb jele a Budapesten tapasztalható frusztrációnak a júliusi féléves uniós tanácsi elnökség kezdete előtt.

Mind a 27 tagtól elvárjuk, hogy teljes mértékben tartsa tiszteletben azokat az elveket, amelyekre közös uniónk épül

– mondta a Politicónak az osztrák külügyminisztérium szóvivője. „Ez különösen igaz a soros EU-elnökségre. Ezt szem előtt tartva támogatjuk a Magyarország elleni 7. cikkely szerinti eljárás szigorú folytatását.”

Brüsszel tovább szigorítja a készpénz használatát

“Emokrácia” – Az emberi érzelmek befolyásolásának gyakorlata

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55