szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Szijjártó szerint az önvédelem joga csak Izraelt illeti meg (frissítve)

Az önvédelem természetesen csak a zsidóknak jár, így Szijjártó Péter ismét felmondta a kötelező filoszemita leckét, ami a terrorállam ellen irányuló légicsapásokat illeti, ami csak egy válaszreakció volt. Tette mindezt vasárnap hajnalban, a zsidókért “megéri” korán kelni.

Videóban is jelentkezett Szijjártó egy rendkívüli zsidósajnáltatással:

Először csak írásban kellett a zsidóimádatot előadni:

Szijjártó úgy gondolja, hogy Iránnak nincs joga megvédeni magát, mert ha Izrael megtámad, te meg visszaütsz, az “a közel-keleti konfliktus eszkalációjának veszélyét hozza magával, mely súlyos fenyegetést jelent a globális biztonságra”.

Irán támadást indított Izrael ellen! – „Lyukas” volt a vaskupola? (Frissítve)

(Kuruc nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55