Újabb LMBTQPedofil bűnözőt tartóztattak le!

Egyre gyakoribb, hogy pedofilok kerülnek a felszínre, ami szintén az LMBTQP-lobbisták által hangoztatott elfogadás és „love is love” jegyében még gyakoribbá válhat a tendenciákat tekintve. Jelen esetben egy bicskei homoszexuális pedofil aberráltat tartóztattak le, aki ajándékokkal és közös programokkal próbált kiskorúakat elcsábítani.
Rémtettek sora! – Részletek a 20 éve lebukott, ennek ellenére szabadlábon garázdálkodó pedofil volt rendőrről

Korábban már írtunk a többszörösen visszaeső, undorító pedofil bűnözőről, aki csak néhány évet ült, annak ellenére, hogy, minden adandó alkalommal folytatta a fajtalankodást. Füssy Angéla, Pesti Srácokon megjelent cikkét, ami újabb részleteket tartalmaz az alávaló, aberrált volt rendőrről alább változatlanul közöljük.
Újbudai pedofilbotrány: Nemcsak az elkövető, hanem az óvodákért felelős alpolgármester is homokos

Tovább dagad az újbudai pedofilbotrány. Kiderült, hogy az elkövető, Győrffy Péter, Győrffyné Molnár Ilonának, Újbuda óvodáiért felelős humánszolgálati igazgatónak a fia, valamint az sem elhanyagolható, hogy Erhardt Attila, az óvodákért felelős, momentumos alpolgármester is homoszexuális, feltehetőleg ezért igyekeztek titokban tartani a botrányt.
22 éven át eltussolták a szigetszentmiklósi buzi pedofil ügyeit
22 éven át rengeteg nehéz sorsú gyereket rontott meg a szigetszentmiklósi rém, és hiába indult az eredetileg rendőrtiszt ellen több eljárás is, alig ült börtönben, gyakorlatilag folytathatta a gyerekmegrontást.A PestiSrácok, Füssy Angéla összeállítása a megdöbbentő esetről.
Megy az LMBTQP adok-kapok – Pedofíliával vádolja a buzeránst a transzkurva

A Noryna Diamond névre hallgató transznemű „influenszer” azzal vádolta meg Osváth Zsoltot, a nyíltan homoszexuális youtubert, hogy kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot.
A pedofiloknak gyermekméretű szexbabákat kell adni!

Kentucky állam szenátora azt állítja, hogy a pedofiloknak „gyermek szexbabákra” van szükségük, valamint a szexuális ragadozókat „kiskorúakhoz vonzódó személyeknek” nevezi. „A korlátozott mennyiségű kutatás, amit ezekkel a babákkal kapcsolatban végeztek, srácok, azt sugallja, hogy valójában, a kiskorúakhoz vonzódó emberek esetében, ezek a babák valóban csökkentik a hajlamukat arra, hogy kimenjek és megtámadják a gyerekeket” – […]
A kiterjesztett pedofíliáról

Lényeges gondolatokat fogalmazott meg a Tündérdombi Fények a pedofíliával kapcsolatban. Kitért a pedofília több vetületére, valamint a képmutató baloldaliakra is.
Pedofil óvóbácsi zaklatta a kisfiúkat

A rábízott óvodásokhoz közeledett egy pedagógiai asszisztens Újbudán az egyik önkormányzati óvodában. A deviánsra ma csapott le a rendőrség. A nyomozás adatai arra utalnak, hogy a férfi valószínűleg homoszexuális. Micsoda véletlen.
Rendőrségi hiba miatt szökött meg a házi őrizetből a homokos pedofil

Mint arról mi is beszámoltunk, házi őrizetbe helyeztek át egy homoszexuális pedofilt, miután abszurd módon kijelentették, hogy nem áll fent a bűnismétlés veszélye. A deviáns azonban megszökött a házi őrizetből, valószínűleg Kárpátaljára tért vissza. De hogyan történhetett meg mindez?
Hivatalosan se vezethet szexuálisan deviáns gyermekvédelmi intézményt

Megjelent a rendelet, ami alapján kétévente kell pszichológiai vizsgálatokat végezni intézményvezetőkön. Azonban felvet problémákat, hogy az LMBTQP-lobbi elérte (erőszakkal!), hogy a betegségek közül kikerüljön a homoszexualitás, de az is bizonyos, hogy a pszichológusok jelentős része deviáns. Tehát felmerül a gyanú, hogy a buzeráns lobbi itt is működni fog, egymásnak fognak falazni….