Ki az, ki szembe megy az árral? – Konferencia a hagyomány és a posztmodern szembenállásáról

Korunk pártpolitikai csatározásai közepette az ellenállás, szembenállás kifejezésekkel sajnálatos módon a párthívek trágár, személyeskedő csörtéit illetik, ám ennek ellenére beszélnünk kell a mi ellenállásunkról, lázadásunkról. Jobboldali körökben nem újdonság, hogy a kortárs szemléleteket, tendenciákat egy folyamatosan hanyatló, az emberi létezést megrontó entitásokként jellemezzük – jogosan –, hiszen az általunk elvetett nézetek mára már ott tartanak, hogy […]
Immáron kilencedik alkalommal a hazánkat a vörös rémtől védők nyomában – Attila Védvonal Túra (videós és képes beszámoló)

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezésében idén szeptemberben immáron kilencedik alkalommal léphettek a megemlékezni vágyók a honvédő hősök nyomába. Ezen túra minden alkalommal egy valódi nemzeti radikális összefogást valósít meg, ugyanis kiváló ellenőrzőpontok létesítésével a nemzeti oldal szervezetei – néhol egymást felülmúló igyekezetükkel – egyre színvonalasabb, és élményalapúbb lehetőséget biztosítanak a túrázók számára, ugyanakkor mindeközben […]
Vármegyés felvidéki vezető: „Ha az ’56-os pesti srácok itt lennének, aligha volnának büszkék ránk!”

Búss Attila Somorján beszélt az 1956-os eseményekről, és a mai korhoz fűződő kapcsolatokról. Kiemelte a legfőbb különbséget, mely felfedezhető az akkori és a mai emberek között, mely szerint ha a szabadságharc eseményei most zajlanának, a létszemléletbeli sötétség miatt csőcseléknek neveznék őket. Legyünk méltók ’56 szellemiségéhez!
Jogi és aktivista képzés a vármegyés fiataloknak

Komoly, de ugyanakkor jó hangulatú jogi, mozgalmár és médiaismereti képzésben részesítették a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetői a következő generáció tagjait, átadva ezzel tapasztalataikat és tudásukat a kurzussorozat első alkalmán.
„Ahogy ’56-os hősöket, úgy a 2006-os harcosokat is csőcselékké degradálták” – videós beszámoló a LH október 23-i megemlékezéséről

65 éve lobbant fel hazánkban az antikommunista szabadságharc lángja. A Láng, ami tisztább korokból csapott előre modernkori történelmünk dicső pillanatába, és ami még a posztmodern hanyatlás közepette is utat világít nekünk. Nem tehetjük meg, hogy nem járjuk ezt az utat, mert az árulás lenne hőseink kultuszával szemben. Nem elég tehát megemlékeznünk, de demonstrálnunk is kell, […]
Olcsó és felszínes neonácizással még mindig könnyű doktorit szerezni

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Szijártó Lívia 2019-ben doktori (PhD) fokozatot kapott “Alkalmazott pszichológiai módszerek a szélsőséges csoportok és a terrorizmus elleni harcban” címmel írt 240 oldalas tanulmányáért – ráadásul „summa cum laude” minősítéssel –, amelyben vizsgálja többek között a Magyarországon számontartott „szélsőséges” jobboldali csoportokat és azok online tevékenységét. Elvileg a vizsgálat módszere, hogy pszichológiai folyamatokat, észrevételeket […]
Ez az igazi lázadás: katolikus konferencia az új világrenddel szemben

„Szemben az árral”, ezzel a címmel szervezi meg a Pro Hungaria Sacra Egyesület és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom azt a székesfehérvári konferenciát október 30-án délután, aminek során válogatott előadók a modern világ és a katolikus egyház krízisét fogják bemutatni, és abból kiutat mutatni.
Fejlemény a fehérvári Nemzeti Hadsereg-emlékmű ügyében

Az alkotás helyreállítását kezdeményező szervezetek egy tervdokumentációt adtak át Székesfehérvár MJV Önkormányzatának, amiben az emlékmű történetét, valamint a rekonstrukció lehetőségét dolgozták fel.
Még a szervezeteket sem tudta helyesen megnevezni kiszivárgott tiltólistáján a Facebook

A Facebooknak egy frissített, 100 oldalas listája szivárgott ki pár nappal ezelőtt az általuk veszélyesnek ítélt, így tiltott személyekről, szervezetekről és zenekarokról.
A 2021-es Vármegyés Ifjúsági Tábor, avagy a nemzeti utánpótlás nevelése (Képes beszámoló)

Az elmúlt nyáron rendhagyó táborban volt részük a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett ifjúsági tábor résztvevőinek. Alább egy lelkes táborozó beszámolója olvasható, mely által betekintést nyerhetünk a hét eseményeibe. A jövő évi Vármegyés Ifjúsági Tábor időpontja: 2022. augusztus 7–14, a Vármegyés Gyerektábor időpontja pedig 2022. július 3-10.