EP-jelöltként indítják az antifa terrorista Salist, de be is kellene jutnia a szabadulásához

Ilaria Salist az európai parlamenti választáson jelöltként indítja a Vörös-Zöld Szövetség nevű olasz politikai formáció, amely csütörtök este megerősítette, hogy a Magyarországon fogva tartott nő felkerült a listájukra.
A németországi Zöld Párthoz is elérnek a Hammerbande szálai

Jobboldali német források számolnak be róla, hogy a Hammerbande néven ismertté vált antifa terrorcsoport nyomai a németországi szélsőbalos Zöld Párhoz vezetnek.
Orvosi leletek bizonyítják, hogy az antifa támadások sértettjei súlyos sérüléseket szenvedtek

Nem csak Olaszországban, de idehaza is egyre többet hangoztatja a szélsőbaloldal, hogy a tavaly februárban Budapesten összevert emberek csupán könnyebb sérüléseket szenvedtek. A Magyar Jelen birtokába került orvosi leletek ugyanakkor azt bizonyítják, hogy az antifa támadások sértettjei valójában súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek.
Meloni szerint kontraproduktív amit az olasz baloldal folytat Salissal kapcsolatban

Eredménytelennek nevezte az olasz baloldal a Magyarországon fogva tartott antifasiszta elítélt, Ilaria Salis szabadon engedéséért folytatott politikai kampányát Giorgia Meloni miniszterelnök az RAI1-nek adott televíziós interjúban.
Nem lesz EP képviselő az antifa terroristából

Visszaléptek az ötlettől az olaszok, mégsem indítják EP képviselőnek Ilaria Salist – derül ki a Magyar Jelen cikkéből.
A mentális egészségét féltik a terrorista olasz antifának, ezért kiadatás helyett szabadon engedték

A bíróság a „rossz hazai börtönkörülmények” miatt nem adja ki a vádlottat Magyarországnak, hiszen „ez káros lenne a férfi mentális egészségére”. Ha ilyen indoklások miatt mászkálhatnak ártatlan embereket csoportosan félholtra verő terroristák, akkor ismét ki kell mondanunk, hogy komolyan fel kell készülnünk a jövő nehézségeire.
Ilaria Salis továbbra is magyar börtönben marad

Másodjára állt bíróság elé az antifa támadások elsőrendű vádlottja, Ilaria Salis a Fővárosi Törvényszéken. A Markó utcai épület tárgyalótermébe ismét széles mosollyal az arcán nézett végig a hallgatóságon. Az ügy harmadrendű vádlottját technikai okok miatt nem tudta meghallgatni a bíró.
A volt olasz miniszterelnök megfenyegette hazánkat az antifa üggyel kapcsolatban

A nagy olasz híroldalak vezető hírben foglalkoznak csütörtökön a Budapesten zajló antifaperrel. Az olasz politikusok továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy adják ki Olaszországnak a Budapesten embervadászatot tartó terroristát, egyesek a fenyegetésektől sem riadnak vissza.
Ausztria nem tanult a múlt példájából – Egyre népszerűbb az országban a kommunista párt

Még 2021-ben történt az a meglepő politikai fordulat, hogy az ausztriai Graz városában az Osztrák Kommunista Párt nyerte az önkormányzati választásokat, és azóta is ők adják a polgármestert, e hétvégén pedig Salzburgban szintén ijesztő eredményt értek el.
Továbbra is a terroristáknak áll feljebb! Kínzással vádolja Salis apja Magyarországot

Roberto Salis azt állítja, hogy kínozták a magyar börtönben lányát, Ilariat. Az Antifa terrorista apja úgy látszik megint elfelejtette bevenni a gyógyszereit.