Csak a szokásos – hazudoztak a fogvatartott antifák
Cáfolja az antifák hazugságait a Büntetés-Végrehajtás. Ezek a terroristák már nem először mocskolják hazugságokkal hazánkat. A Magyarországon fogvatartott agresszív véglények nem elégedettek a magyar börtönviszonyokkal, sőt még hazudoznak is arról. Nem először. Ilyenkor érdemes lenne elgondolkozni a bérrabtartási program elindításán, melynek keretében egy kicsit keletebbre költöznének, vagy felajánlani, hogy ha nem tetszik a magyar fegyház, […]
Lenin-lány az elvtársi Mércének: „igen, az erőszak része az Antifa eszköztárának”
2024. május 5-én jelent meg a Mérce oldalán – mely Jámbor Andráshoz és a Szikra Mozgalomhoz ezer szállal kötődik – egy interjú a „Becsület napja elleni nemzetközi kampány egyik szervezőjével.” Az interjút Mikus Áron készítette, róla majd később. A beszélgetést a Kuruc.info szemlézte. Az interjú itt olvasható.
A Hammerbande újabb tagját tartóztatták le
A tavaly februári Becsület Napja alkalmából elkövetett támadások óta a német hatóságok jobban ráfeküdtek az antifa terroristákra, nagyon helyesen. Hétfő újabb vádlottat tartóztattak le, ezúttal Nürnbergben.
Ismerős módon, hátulról a fejét célozva támadtak rá egy újabb német politikusra – Csak nem megint az antifák?
Egy könyvtárban támadtak rá Franziska Giffey berlini gazdaság- és energiaügyért felelős szenátorra kedden, aki könnyebb sebesüléseket szenvedett.
Korzika: Antifák támadtak a populista politikusra, Eric Zemourra
Éric Justin Léon Zemmour francia esszéíró, politikai újságíró és író, az iszlamizáció ellenes, politikus Ajaccio-n járt, Korzikán.
Tényleg indítják a terrorista antifa Salist az EP-választáson

Bemutatta EP-választáson induló jelöltjeit az olasz zöldpárt és az Olasz Baloldal Szövetsége (AVS). A jelöltek között van a Magyarországon fogva tartott antifasiszta „aktivista”, Ilaria Salis is, akit apja képviselt a kampánynyitón.
Lipcse: A rendőrség az Antifánál razziázott
2024. április 24-én, szerda reggel, több lipcsei házban és lakásban is házkutatást tartottak, a szélsőbaloldali antifák elleni nyomozás kapcsán, egy zöldpárti politikus irodáját is átkutatták. Április 26-a pénteken megtámadták a Connewitz városrészben található rendőrőrsöt, feltehetőleg a razziákra adott válaszként.
Náci fasiszták elkergetéséről emlékezett meg a szélsőbaloldali terrorista

A náci fasizmus elleni partizánharcot éltette Ilaria Salis, a Magyarországon fogva tartott és az olasz szélsőbaloldal által az európai parlamenti választásokon jelöltként indított aktivista a második világháború végére emlékező olasz nemzeti ünnep alkalmából csütörtökön.
Antifaszülő: Helyes ártatlan embereket összeverni az utcán

Ilaria Salis egy cseppet sem bánja, hogy ártatlan embereket támadott meg, és nagyon motivált, amiért az EP-választásokat követően a mentelmi jogára hivatkozva kiszabadulhatna a magyar börtönből – írja a Mandiner.
Késes antifa támadás történt Németországban

Csütörtök este súlyos támadás történt Berlinben. A Dritte Weg egyik fiatal aktivistáját támadta meg otthona előtt három antifa, akik kést is használtak az akció során. A német hazafit súlyos sérülésekkel szállították kórházba.