szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Itt van Ilaria Salis, a magyarverő antifa tartózkodási címe

A kuruc.info közölte le az antifa terroristanő tartózkodási címét, ahol “házi őrizetben” várja az eljárás további lefolyását. A szabad információáramlás és a demokratikus információhoz való hozzáférés (jogegyenlőség) elvei alapján mi pedig utánközöljük.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Joggal váltott ki széles körben felháborodást, és mondott el sokat a jelenlegi, “nemzetinek” mondott kormányról (is) az, hogy a múlt hét folyamán Ilaria Salis házi őrizetbe került. Ezt meg is ünnepelték elvtársai.

– Tudom, hogy a történelem igazságos oldalán állok, és nem akarom, hogy a politikai nézeteimért ítéljenek el – nyilatkozta a Magyarországon fogva tartott antifa aktivista a La Stampa olasz napilapnak adott interjúban. Hozzátette azt is, hogy a “történelem majd igazolja őt”. Nagyon “megható” volt azt is olvasni, hogy továbbra is “félti a testi épségét”.

Hogy micsoda? Még ő félti azok után, hogy társaival együtt ártatlan magyar embereket vertek agyba-főbe? A pofátlanságnak nincs határa. Mindenesetre szeretnénk kedveskedni neki egy kis “ajándékkal”.

– A tárgyalás során eljárásrendbeli hiányosságok is felmerültek. Többek között kiderült, hogy a vádiratot annak ellenére nem fordították még le teljesen olasz nyelvre, hogy erről a bíróság korábban már döntést hozott. A bíró pedig a nagy sajtónyilvánosság okozta zavarában a tárgyalóterem nyitott ajtajai mellett hangosan és jól érthetően bediktálta a házi őrizet címét. Így gyakorlatilag a szélsőjobboldali szervezetek már mind értesülhettek Ilaria tartózkodási helyéről – ezt a bolsevik Mi Időnk nevű Facebook-oldalon írták.

Nos, akkor nem volt más hátra, mint hogy utánajárjunk ennek, és sikerül is kideríteni, az alábbi címen tartózkodik a magyarverő antifa terrorista:

1136, Budapest, Tátra utca 33.

(Szent Korona Rádió)

Szegény antifa terrorista nem tud szavazni a magyar börtönből

A Hammerbande újabb tagját tartóztatták le

Antifaszülő: Helyes ártatlan embereket összeverni az utcán

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55