szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Elhagyják Svédországot a migráncsok?!

A Svédországból távozók száma idén – fél évszázada először – várhatóan magasabb lesz, mint a bevándorlóké – közölte csütörtökön Maria Malmer Stenergard svéd bevándorlásügyi miniszter. Állításuk szerint az idegenek nem jönnek nagy számban, sőt, ők is hagyják el az országot. Reméljük nem az őslakos svédek távoznak…

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A nemzeti statisztikai intézet előzetes adatai szerint idén az év első öt hónapjában a kivándorlás nagyobb volt, mint a skandináv országba történő bevándorlás, ez a tendencia várhatóan a jövőben is folytatódik.

A bevándorlásügyi miniszter kiemelte, hogy a bevándorlási kérelmek ezzel párhuzamosan csökkenő tendenciát mutatnak és 1997 óta a legalacsonyabb szintet érték el.

„A kormány erőfeszítései meghozzák a gyümölcseiket. Ez a fenntartható bevándorlási tendencia lényeges, ha erősíteni akarjuk az integrációt és csökkenteni a kirekesztést” – mondta Stenergard, majd a miniszter hozzátette, olyanok körében nőtt a kivándorlás, akik olyan országokban születtek, mint Irak, Szomália és Szíria.

Svédország nagyszámú bevándorlót fogadott be az 1990-es évek óta, elsősorban a konfliktus sújtotta térségekből, egyebek mellett a volt Jugoszláviából, Szíriából, Afganisztánból, Szomáliából, Iránból és Irakból.

A konzervatívok vezéralakja, Ulf Kristersson 2022 októberében került kormányra. A kabinetet kívülről támogatja a jobboldali Svéd Demokraták. A kormányfő ígéretet tett, hogy drasztikusan csökkenti a bevándorlást – összegezte az MTI.

(444 nyomán Szent Korona Rádió)

Az idegen áradat miatt menekülésre kényszerült egy svéd család

Erőszak és bandaháborúk Svédországban: folyamatosan romlik a migránshelyzet

A svéd hatóságok szivárogtatnak az embercsempész bűnbandák vezetőinek

A WHO is elismerte: fertőző betegségeket hoznak Európába a migránsok

Migránsbandák tartják terrorban Svédországot

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55