Zsigmond királyunk kolostortemplomát találták meg régészeink egy teniszpálya alatt
Két éve folynak az ásatások Visegrádon. A királyi palota mellett található teniszpálya feltárása izgalmas felfedezéseket tartogatott.
Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szobor rég eltűnt maradványait
A páratlan szoborcsoportot eredeti pompájába szeretnék visszaállítani, melyhez igen közel állnak már a művészettörténészek és régészek. A megtalált darabokat bárki megtekintheti.
Van visszatérés: az első orosz transz politikus visszatért eredeti neméhez és bocsánatot kért
Roman Aljosin, akit egykor Oroszország első nyíltan transznemű politikusának neveztek, elítélte azt az időszakot, amikor nőként azonosította magát, és bocsánatot kért korábbi életmódjáért.
Több évtized után újra fészkel Zalában a barna kánya
A barna kányának (Milvus migrans) Zala vármegyében több évtizede nem volt ismert fészke. Idén tavasszal viszont Nagykanizsa határában fedezték fel a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai a fészkét, amelyben a gyönyörű ragadozó madár már a tojásain kotlott.
Így tette tönkre a NER a magyar lovassportot
Az utóbbi időkben a Magyar Lovassport Szövetséget számos botrány övezte, ezért a Magyar Jelen munkatársai úgy döntöötek, hogy részt vesznek a Magyar Lovassport Szövetség éves közgyűlésén. Alább az ő beszámolójuk olvasható.
Lelőtte az autóján Kalasnyikovval dörömbölő BLM-est, most kegyelmet kapott
Texas kormányzója, Greg Abbott kegyelmet adott Daniel Perrynek, az Egyesült Államok hadseregének volt őrmesterének egy Black Lives Matter-tüntető meggyilkolásáért – írja a BBC.
Nem UFO-k: A Nílus egyik kiszáradt ága segítette a piramisok építését
Hogyan épültek a piramisok?! Mai napig mondják sokan azt a tévképzetet, miszerint földönkívüliek építették, mert a hatalmas kősziklákat lehetetlenség lett volna odavinni. Most a modernista teória egyik része megdőlt: egyszerűen kiszáradt a Nílus azon ága, amin oda tudták vinni a kőtömböket.
Magyarország nagyhatalom volt buszgyártásban, ezt is sikerült lenullázni
A magyar járműipar mára sajnos inkább csak a ködös múlt kellemes emlékei közé tartozik. A Csepel, Pannónia, Rába vagy az Ikarus nevek évtizedekig a magyar utak mindennapos kiszolgálói voltak, azonban vagy a szocialista gazdaságpolitika, vagy éppen a kibontakozó rabló kapitalizmus nem kedvezett gyárainknak.
„Nyugat valóban előttünk jár, nagyon sokkal, csak rossz irányban” – Kocsis Fülöp metropolita előadása
Felüdítő színfolt a liberalizálódó modern keresztény világban a magyar görögkatolikus egyház. Mégis sokan még akár vallásos római katolikus hívőként sem tudnak sokat erről, a megjelenésében és lelkületében is keleti lelkiséget őrző egyházról. Kocsis Fülöp metropolita legújabb előadásában a görögkatolikus egyház küldetését mutatja be, mind Magyarországon, mind pedig a nyugati világban.
75 éves idős férfira csaptak le a rendőrök mert egy plakátra „antiszemita” szöveget írt
Közösség tagja elleni erőszak és plakátrongálás miatt fogtak el egy idős antiszemitizmussal vádolt fővárosi férfit – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Police.hu-n. A tájékoztatás szerint a férfi korábban a „meleg közösség tagjai ellen uszított” graffitijével.