Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Unokázós csaló banda fejét fogták el – az ismert cigány módszer a lengyeleknél is hasít

A lengyel, a német és a magyar célkörözési egységek egyszerre csaptak le unokázós csalókra. A hazánkban tartózkodó lengyel szökevényt Budapesten fogták el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) nyomozói.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A lengyel hatóságok által kezdeményezett nemzetközi bűnügyi együttműködés eredményeként a KR NNI Célkörözési Osztályának munkatársai elfogták annak a lengyel bűnszervezetnek az egyik vezetőjét, amelynek tagjai az unokázós csalás módszerével károsítottak meg idős sértetteket. A gyanúsítottak a megtévesztő hívások során a Lengyel Központi Nyomozó Iroda tagjainak adták ki magukat, és összesen legalább 3,5 millió zloty (kb. 320 millió forint) kárt okoztak a sértetteknek. A bűnbanda tagjaival szemben a lengyel rendőrség európai elfogatóparancsot adott ki.

A nemzetközi bűnügyi együttműködésnek köszönhetően a lengyel nyomozók összehangolt akciót szerveztek német és magyar kollégáikkal. Az ENFAST hálózatán keresztül a lengyel célkörözési egység intenzív információcserét folytatott az NNI Célkörözési Osztályával. Ennek eredményeként a magyar nyomozók azonosították az európai elfogatóparancs alapján körözött 22 éves, lengyel állampolgárságú férfi budapesti tartózkodási helyét, a német kollégák egy Németországban, a lengyel rendőrök pedig egy Lengyelországban tartózkodó körözöttét. A lengyel körözött (képünkön a hölgy) etnikai hovatartozását nem közölte a rendőrség, de nem kell sokat találgatni. A képen határozottan látszik, illetve az unokázós csalás egyértelműen cigány módszer.

A három ország hatóságai 2024. május 14-én a hajnali órákban összehangolt akció keretében egy időben fogták el a csalókat. A Németországban és Magyarországon elfogottak kiadatásáról a hatóságok a későbbiekben döntenek.

Az ügy Lengyelországban továbbra is folyamatban van, ezidáig több mint harminc gyanúsítottja van, de várhatóan ez a szám nőni fog.

Így verik át áldozataikat a telefonos csalók

(Police.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Nincs morál, kell a terror? Folyamatosan bántalmazzák az ukránok a golyófogókat

Az ukrán Állami Nyomozó Hivatal bejelentette, hogy vizsgálatot indított az ...

Orosz-ukrán háború

2026. 07. 1.

transz pedofil

33 évet kapott az elmebeteg transz pedofil kongresszusi képviselő

2020-ban egy sor LMBTQP-lobbista ünnepelt, amikor megválasztották az USA első ...

LMBTQP

2026. 07. 1.

Telegram posztjaink (2026.06.30.)

Monacóban robbantottak az ukránok!?; Ukrajna indiai férfiakat toboroz; Migráns lövöldözött egy németországi gyermekvédelmi intézményben – Telegram posztjaink (2026.06.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 1.

Kalasnyikov

Az AK-tól az AK-Gucci-ig – Az idők szavai (2.Rész)

A hidegháború végére az AK-platform nem csupán a szovjet katonák ...

Militarizált övezet

2026. 06. 30.

A valóság spirituális dimenziója

Dugin: A halál pillanatában válunk először képessé arra, hogy a valóságot olyannak lássuk, amilyen valójában

Alexander Dugin szerint a cél az, hogy ebben a világban, ...

Jobboldaliság

2026. 06. 29.

Telegram posztjaink (2026.06.25.)

Az éjjel a Dunába dobálták a magyar zászlókat; Államilag támogatott gyilkosság áldozata lett egy gyermek Hollandiában; Vallásgyalázó előadást tartott Hodász – Telegram posztjaink (2026.06.25.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 06. 29.