Buzikat áldott meg egy katolikus pap Amerikában
A homoszexualitás bűn – írja a Biblia. Bűnt pedig nem lehet megáldani! Ebben az elkorcsosult világban, ami régen túlnőtt Szodomán és Gomorán, próbálják a vallásokon keresztül behálózni az LMBTQP-lobbival az embereket, vagy épp a befolyásolható, gyengébb papokat kihasználják erre a célra.
Lezárult az ajánlásgyűjtés – ők maradtak főpolgármester jelöltek
A választás.hu által közzétett adatok szerint az indulók közül csak ötnek sikerült összegyűjtenie az induláshoz szükséges aláírásokat. A főpolgármester-jelöltek között Szentkirályi Alexandra, Karácsony Gergely és Vitézy Dávid is szerepelnek.
Modernitás: Egy AI által létrehozott hologramhoz megy feleségül
Alicia Framis hamarosan beleírja magát a modernisták történelmébe azzal, hogy házasságot köt egy mesterséges intelligencia által létrehozott hologrammal. A szubhumán ceremónia, amelyre a tervek szerint nyáron kerül sor a Rotterdami Depot Boijmans Van Beuningen múzeumban, újabb lépés lesz a transzhumanizmus lejtőjén.
Így csapnak le a padon hagyott pénztárcára a komáromi cigányok
2023 nyarán egy vendég a komáromi Brigetio Gyógyfürdő jegypénztárától mindössze néhány méterre egy padon hagyta a tárcáját. Pár perccel később egy cigány család, együtt csapott le a tárcára, körbevette és elvitte azt. A benne lévő pénzt elkölthették, de az iratokat és kártyákat sem adták vissza, eldobálták azokat is. Az ügyészség munkabüntetést kért az asszonyra, valamint […]
Sosem látott veszélyeket hoz a streaming
Az új videó néző portálokon vadul tombol a woke és a liberális LMBTQP propaganda. Ezek a szolgáltatásokat nem éri el a se a médiatörvény, a fidesz nem meri beszabályozni őket, miközben szépen átveszik a hagyományos tévénézés helyét és felnőttek, sőt fiatalok és gyermekek millióinak kapcsolják csúcsfokozatra az agymosását. A lineáris televíziós csatornáknak ugyanis versenyezniük kell […]
Amerikai tömegoszlató fegyver, amitől úgy érzed mintha égne a bőröd
Úgy tűnhet a rendőri tömegoszlatás eszközei az elmúlt években változatlanok maradtak és a gumibot, vízágyú, és könnygáz kombót nem váltja majd le semmi. Azonban a technológiai fejlődés ezt a területet sem kerülte el.
Kik az EU leglustább emberei? – Hát persze, hogy a románok
Az EU tagállamai közül Romániában a legmagasabb azon fiatalok aránya, akik nem tanulnak és nem is dolgoznak – derül ki az Eurostat adataiból. 2022-ben a 15-29 év közötti állampolgárok 19,8 százaléka nem dolgozott. Ez majdnem kétszerese az európai átlagnak.
Trump sem fog békésebben állni az oroszokhoz?
Donald Trump kiszivárgott tervei nem éppen a háborús hangulat lecsillapodását hoznák el Európában.
Ennyit a parlamentarizmusról: ugyanazt a felszólalást adta elő a fideszes
Jól mutatja a kormányzópárt valódi hozzáállását a közélethez: mindenkit hülyének néznek, lózungokat puffogtatnak, és még a fáradtságot sem veszik, hogy ezt komolyan csinálják. Megnézve Halász János felszólalásait, megérthetjük, hogy miért van közel a Fidesz bukása, miért követnek tömegek Messiásként egy Magyar Pétert…
Kezdődik a mészárlás Rafahban?
Izrael hadserege, az IDF felhívást tett közzé a Rafah keleti területén élők és az odamenekülő civilek számára, hogy hagyják el a területet, és menjenek a kibővített humanitárius területre, mielőtt Izrael támadást indítana Rafah ellen, írja a Guardian. Emlékeztetünk: a népirtás kezdetekor ezt jelölték ki biztonságos zónává.