Izrael most tényleg belenyúlt a méhkasba? Végre lépésre szánja el magát Irán?

Iránt sokan illetik azzal a kritikával, hogy csupán szájkaratéban lép fel a Nagy Sátán ellen, valamint nem hajlandó Izraelnek sem nekimenni. Izrael azonban most túl messzire ment, Irán, és a hozzájuk hű erők most megindulhatnak?
Elítélte az ENSZ Izraelt a gyalázatos gyilkolás miatt, amit Gázában művelnek

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa határozatot fogadott el pénteken arról, hogy vonják felelősségre a cionista terrorállamot a Gázai övezetben elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekményekért. Sajnos a gyakorlatot ismerve Izrael sosem foglalkozott az efféle határozatokkal, úgy gondolják, hogy ők bármit megtehetnek.
Több, mint 135 milliós kárt okoztak a sikkasztó cigánybűnözők

Sikkasztásra szakosodott cigány bűnszervezetet számoltak fel a Pest vármegyei gazdaságvédelmi nyomozók: egy férfi a lányával és egy harmadik cigánybűnözővel luxusautókat vett bérbe, majd lízingbe továbbadta, ezzel legalább 135 milliós kárt okozva.
Először mérték Magyar Péteréket – nem hiszed el

Bár Churchill óta tudhatjuk, hogy a statisztikák rendszeresen hamisítottak, viszont ha csak közelítően pontos a Nézőpont Intézet mérése, akkor is egészen megdöbbentő, ahogy a Magyar Péter jelenség berobbant a magyar belpolitikába. Emiatt a baloldalnak főhet legjobban a feje.
Ismét magzatkárosító anyagot találtak a gödi akkumulátorgyár közelében

A gödi Samsung-üzem melletti kiömlött szennyvízben magzatkárosító oldószert találtak, ami korábban már kimutatható volt a helyi kutakban és a talajvízben. A vizsgálók szerint ez a helyzet különösen aggasztó, tekintettel arra, hogy ez a vegyület rendkívül káros az emberi egészségre és a környezetre.
Villámként csaptak le a magyar zsaruk

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája, egy nemzetközi együttműködés révén, mindössze három hét alatt elfogta azt a 19 éves pakisztáni férfit, akit emberölés miatt keresett a portugál rendőrség. Az elfogás 2023. március 22-én történt, és a rendőrök szerint a férfi nem is volt képes meglepődni a letartóztatása pillanatában.
Négyéves kislányt késelt meg a szír migráns
Letartóztattak egy holland-szír férfit, mert véletlenszerűen kiválasztva megkéselt egy 4 éves lányt egy német szupermarketben.
Magyarsága miatt bántalmazták a kiskorú sportolót a románok

Nyomozást indított a rendőrség a lugosi kiskorú magyar tornász ellen elkövetett etnikai indítékú bántalmazás ügyében, hogy pontosan megállapítsa a cselekmények elkövetésének minden ténybeli és jogi körülményét, és megtegye a szükséges jogi lépéseket a felelősökkel szemben – jelentette be a Krassó-Szörény megyei rendőrség. A resicai edzőtáborban történt agressziót a Román Tornaszövetség megpróbálta a nyilvánosság kizárásával „kezelni”, […]
Májustól bevezetik a határsávengedélyt Kárpátalján
Korábban már hírt adtunk róla, hogy Ukrajnában a határsávon élőknek engedélyköteles lesz a mozgási lehetőségük. Kárpátalján is bevezetésre kerül májusban az intézkedés.
Hősi tettük nem volt hiábavaló – Így őrzik emlékét a HVIM szervezésében az Esztergomnál elesett 100 katonának

A vártnál több túrázó jött el március 16-án a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett emlék- és teljesítménytúrára. „Már a ragyogó tekintetekért megérte megszervezni az eseményt” – mondta el lapunknak Nagy Norbert a 100 Katona Emlék- és Teljesítménytúra főszervezője – „de fő célunk is révbe ért: a Szamárhegyre szorult és hősi halált halt 100-150 honvéd […]